Új könyvében, a Kukkantó manó és a kerekerdő titkai-ban ismét az állatok világába kalauzol minket kilenc mesén keresztül. Köztük rögtön az elsőben Mormogi Mackó bácsi és Kajlatapsi, a nyúl válnak főszereplővé. Mint két ellenpont: az idős, megfontolt medve a rendért felel az erődben, a kis, oktondi és szeleburdi nyúl pedig a rendetlenségért. A szereplőkön keresztül pedig elkezdjük megismerni az erdő életét, társadalmát. Egy olyan világot, amely leképezi a miénket, hiszen az állatok hasonló gondokkal küzdenek, és hasonló hibákat vétenek, mint az emberek, miközben ott bújik a fák között a varázslat is, tündérek, manók és harmatgyöngyök képében. Nem meglepő, hogy Fésűs Éva meséit sokszor próbálták utánozni, sőt plagizálni. Meséi erőltetettség nélkül követik a népmesei hagyományokat. Átveszik azok értékrendjét, típusalakjait, hangulatát, miközben mégsem válnak ismétlővé, unalmassá, hiszen egyéni mesélői hanggal, új fordulatokkal kötik le a figyelmet. Fésűs Éva meséi egyszerűek, tiszták, pontosak. Hiba nélküliek. Nem erőszakosan, de folyamatosan, finoman közvetítenek egy értékrendet.  Az is igaz azonban, hogy itt nincsenek nyitva hagyott kérdések, nincs formabontás, nincs sokkoló újdonság. A kilenc történet kiforrott mesélői hagyományt követ. A szerepek sem formabontóak: az állatok a népmesékben megszokott emberi tulajdonságokat testesítik meg. A medve bölcs, igazságtevő nagypapa-figura, a róka ravasz és egy kicsit tán gonosz is. Gyakran az ő cselszövései okozzák a bonyodalmat, máskor a tapasztalatlan, nyüzsgő kisállatok és -manók meggondolatlan tettei. Ilyenkor azonban mindig jön valahonnan segítség is, Mackó bácsi vagy az erdő tündére, akik nem hozzák ugyan helyre a csínytevők hibáit, de megmutatják a megoldás felé vezető utat. Érezhető, hogy a mesék nyugalmat és biztonságot árasztanak, mert egy olyan világról árulkodnak, ahol még eldönthető, mi a jó, és mi a rossz, és mikor mit tanácsos tennünk, hogy nyugodt lelkiismerettel aludhassunk.  Jogosan merül fel a kérdés: létezik ma ilyen? Nem válnak-e a mesék nagyon didaktikussá? Méltán gondolhatja az olvasó, hogy ezek a mesék még a 20. századról mesélnek, és ő inkább olyan történeteket szeretne olvasni a gyermekének, amelyek érzékeltetik a bizonytalanságot és összetettséget, ami körülvesz minket, hogy a világ sokszínű és kiismerhetetlen, és hogy van, amikor sosem tudjuk meg, mi lett volna a helyes döntés. Ahol a róka is lehet jó, a medve is hamis.  Sok mindent számon lehet kérni a meséken, tévedés volna azonban azt hinni, hogy Fésűs meséi didaktikusak vagy szegényesek. Történetei nem csak típusalakokból és tanulságból állnak: finom humor, izgalmas fordulatok és ötletek, mesebeli, egyedi hasonlatokban és metaforákban gazdag elbeszélés teszi teljessé a történeteket. Mindegyiknek új, eredeti íze van, mindegyik olvastatja magát, és kíváncsian várjuk a befejezéseket.  Azok a képek, melyekkel az író lefesti a természet világát, érzékeltetve az évszakok változását, elvarázsolják az olvasót. Az illusztrációk pedig sokat segítenek ebben. Egri Mónika rajzai belesimulnak a teremtett mesevilágba. Pontosan eltalálják a mesék hangulatát: ugyanaz a finom, mérsékelt humor, ugyanaz az egyszerűség. Az állatok pedig itt is követik a típusalakokat: a medve kövérkés és kockás-nagypapás mellényt visel, a róka sovány, beszédes tekintetű, a kisállatok aranyosak. A könyv világa mégsem csak cukorból van: itt is megjelenik a fájdalom érzése, a betegség, az elfogadás nehézsége, és ezekről a problémákról ugyanúgy őszintén mesélnek a szövegek – nem csak a 20., de a 21. századi olvasóknak is. Forrás: kortarsonline.hu