Várakozás közben pedig csupa kalandban lesz részünk: találkozunk a harácsokkal, a lengék legádázabb ellenségeivel, részt veszünk békaderbin, ahol a lengék összemérik békalovagló tudásukat, és ha van türelmünk kivárni a sort, még pattogatott békalencsét is kaphatunk. Amennyiben pedig bölcs tanácsra vagy csak egy kis nyugalomra vágyunk, keressük fel a Nádtenger mélyén lakó nagyapót!   Zseniális névadásokkal találkozhatunk, például Vilkó, Lile, Füzi, Minyon, harács. Egytől egyig jellemzik a név gazdáját, és olyan tökéletesen illeszkednek a magyar nyelvbe, hogy épp csak picit hangzik furán, nem zökkent ki az olvasásából.   Íme egy közösség, szigorú szabályrendszerrel, királlyal, ünnepekkel, szokásokkal, legendákkal, anekdotákkal, valamint közös céllal és világos feladattal. Ebben a mesében nincsen szó családról, a főhősnek a felnőtté válásért kell megküzdenie, hogy a közösség – ha tetszik, a társadalom – hasznos (sőt, ha lehet, a leghasznosabb, legügyesebb, leggyorsabb, legismertebb) tagjaként ismerjék el. De mint minden jó mesében, hősünk itt is valamilyen hátránnyal indul a többiekkel szemben, jelen esetben ez egy igen triviális külső tényező: az a fránya fűzöld haj csak nem akar barnára változni.   A kalandregény műfajához igazodva Vilkónak ezenkívül számos akadályt kell leküzdenie, hogy bebizonyítsa, nála talpraesettebb és tehetségesebb legény még nem született széles e lengehazában. Jelleme a klasszikus héroszokat idézi: bátor, tettre kész, leleményes, gyors, kíváncsi, viszont rendkívül türelmetlen, büszke, önfejű, sokszor meggondolatlan, vakmerő és elég sértődékeny. Magányos figura ő, mint a zsenik általában, nincsenek segítői, barátai is elhagyják, egyedül a szintén kiközösített nagyapó érti meg őt, illetve a sérült, ezért a közösségből kitaszított ebihal. Bár napjainkban nagyon távoli a hőskorszak világképe, a 7–10 éves fiúk számára életkori sajátosságuk miatt mégis teljesen helyénvaló példakép lehet Vilkó. Azonban egy kissé erőltetettnek hat a tökéletessége, sikerének töretlensége.   Mint ahogy erőltetettnek találtam a mesebeli és a valós világ közti kényszerű megfeleltetéseket, túlságosan egyértelmű utalásokat. Ilyen például a stadionban zajló békaderbi, vagy a telefon- és internethálózatra utaló telepók. Nekem, egy Berg Judit-rajongónak, ezek a poénok üresek maradtak, és hiányoztak az írónőtől megszokott fanyar, kissé gúnyos, ironikus narrátori mondatok, szereplői megszólalások.   Egy rendes hősnek hősnő is dukál, ebben a mesében Vilkó és Lile közt szövődik valami románcféle. Gender szempontból nézve örvendetes, hogy a Nádtengeren a munkamegosztást tekintve nincs jelentősége a nemnek, a lányok nádirigók hátán lovagolva, buzogánnyal és íjjal harcolnak, mint a fiúk. Az viszont kifogásolható a történetben, hogy amikor az egyébként bátor és erős Lile felfedezi, hogy barátja, a legkisebb ebihal eltűnt, csak gubbaszt és pityereg. Vállalva a rá osztott passzív szerepet megvárja, míg Vilkó, a hős segítségére siet, és erős karjainak hála, megoldja a helyzetet, megmenti az ebihalat, és mindent elrendez. De várjuk ki a végét! Ki tudja, a folytatásban milyen kanyart vesz a történet?   A remek üzleti húzás során négybe vágott történet első kötete(Tavasz) után ne habozzunk beszerezni a többit is! Hiszen végre a nagyobbacska korosztálynak szóló izgalmas kalandregény ez Timkó Bíbor varázslatosan finom, humoros rajzaival. Lengevár története megelevenedik e kedves és művészi gonddal készített, gyönyörű, pasztellszínű rajzokon.  Kucserka Fanni