Böszörményi hét varázslata - 3. varázslat
A mai hamis értékek elleni tiltakozás
A pláza-kultúra, internetes akciójátékok, teleshopping és agymosó valóságshow-k elítélése legmarkánsabban a Zsófi-kisregényekben jelenik meg. A Zsófi és az elnévtelenedett falu című történetben először szerepel a regények során Lúdvérc, az ősboszorkány, aki megfogyatkozott erejét az éberek termékeiből nyeri.
„– Az éberek számítógépes játékaiban olyan sok elemi erejű erőszak van, hogy arról te álmodni sem mersz – gurgulázta elégedetten a pöcegödör-hangú révülő. – Nem is szólva a rajzfilmjeikről! Ezt nézd!
Fémes kattanás hallatszott, majd halk zizegés kíséretében bemelegedett egy tévéképernyő.
– Rakétaököl! Rajta, gyerekek, kiáltsátok velem: lézerszem! Égessük szénné őket! (…)
– Láthatod, Bábolna, az éber gyerekekre zúdított műsorok és játékok szinte felrobbannak az erőszaktól. Éppen erre van szükségem! Még néhány hétig nézem őket, teljesítek két tucat pályát zombi-irtásból, s úgy feltöltődöm sötét varázserővel, hogy Kende sem áll meg előttem.”
|
A második Zsófi-regény (ezek időrendben, illetve a cselekmény sorrendjében az egyes Gergő-regények közé ékelődnek) a bevásárlási őrületet, plázák világát mutatja be, ahol javarészt giccseket árulnak, de ugyanilyen giccsekkel találkozhatunk a Gergő-sorozatban is, ahol egy rontás alatt álló sámán jóvoltából a régi szokások, a sámános múlt is turistalátványossággá válik, és műanyag mütyürkéket árulnak igazi népművészet helyett. A teleshopping riasztó példája a Nemcsók-házaspár, ez a két állandó mellékszereplő azzal tölti napjait (ha nem a szomszédokat lesi), hogy tévét bámul, és tárcsázza a megadott számot, majd leadja rendelését egy-egy újabb hiper-szuper kacatra.
Az agymosó „beszélgetős” tévéműsorok egyik sztárja a maga valós alakjában tűnik fel a Zsófi és a Boszorkány-pláza című kötetben, mint rémtündér:
„– Nagyon csücsörítsed ám az agyadat, Farkas, mert csak egyszer mondom el! A Várlabirintusi Tündérhercegség aprónépe uralja a budai vár alatt húzódó kazamatákat. A fejedelmük pedig én vagyok, a Sanyi, akit odafönn tévésztárként ismernek a hibbant éberek. Láttad már a műsoromat?
Gergő helyett Botlik Dénes bólintott, sőt válaszolt is.
– Mindjárt gondoltam, mikor a képernyőn először megláttam, hogy bűbájjal varázsolja a magas nézettséget.”
Nem véletlen, hogy modern világunk említett jelenségei a Böszörményi-könyvekben mindig a gonosz szolgálatában állnak, egyértelműen jelezve ezzel a szerző véleményét. Hadd álljon itt még egy nagyon jellemző epizód.
„A kézikocsin olyan holmik hevertek, amik látványa Zsófit kellemes borzongással töltötte el. Akadtak ott kézzel faragott állatszobrok, indiai füstölők, rézveretes tálak és edények, tikfából tákolt, gyönyörű díszdobozkák. Zsú éppen egy csodálatos kidolgozású álomfogót csippentett két ujja közé, mintha undorodna az érintésétől.
– Mi ez az ócskaság? – kérdezte a lányoktól. – Madzag, fa és madártoll. Ha legalább kagyló helyett gyémánt, a zsinórok helyett aranyszál futna benne! De ki venne meg ilyen tákolmányokat?
– Elnézést, asszonyom – sütötte le szemét az egyik lány. Zsófinak összeszorult a szíve attól a szomorúságtól, ami felőlük áradt.
– Tűnjetek el innen, de nagyon gyorsan! – lépett oldalra Zsú, visszadobva a halom tetejére az álomfogót. – Ostoba libák. A végén még kitalálják, hogy könyvesbolt is legyen nálunk. Ezek képtelenek haladni a korral. Borzalom!” (Zsófi és a Boszorkány-pláza)
A Böszörményi-mesevilágban jelen van a politikai tapasztalat is. Két rémtündér, aki eleinte még csak bajkeverő, politikai vezérré növi ki magát, és egy alkalmas pillanatban – mikor az új főtáltos keresése miatt nagy a felfordulás – magához ragadja a hatalmat. Nevük is önmagáért beszél: Aritmia Orbánc és Szíriza Dancs (ez utóbbi családneve a szívritmus-zavar rövidítéséből keletkezett) egyaránt a szívbajt okozó rémtündérek közül származik, keresztnevük pedig nem szorul további magyarázatra.
„– Mindig is be akarták sározni a nevem, pedig én csupán az igazságért küzdöttem – folytatta szónoklatát Orbánc. A torkára harsány-bűbájt olvasott, így az immár többezres tömeg legmesszebb álló tagjai is tisztán hallhatták a szavait. – Soha nem vágytam hatalomra, sem hírnévre. Ahogy itt állok előttetek, pirul az orcám, hisz a barátaim megmondhatják: mindig is szerény álomlény voltam, aki még a boltban sem meri hangosan kimondani, mit kér. De eljött a nap, mikor tudomásomra jutott, hogy Böffegék eltitkolják előttetek az új főtáltos nevét, mert maguknak akarják a hatalmat. Láttam, hogy a révülők népe évről évre rosszabbul él, mert a Hetek mindenünkből kiforgatnak minket. S akkor elindultam szerény kis lakom csendességéből ide, hozzátok, hisz a révülők boldogsága az én leghőbb vágyam. Tudjátok hát meg: elhoztam közétek az új, igaz főtáltost, akit az avatás reggelén bemutatok nektek!
Hódfarok néne ekkor értette meg végre, hogy elkésett minden intézkedés. Mialatt ő a varázsszemét sorsával piszmogott, Aritmia Orbánc maga mellé állította az elkeseredett révülők tömegeit, akik pusztán azért hittek neki, mert hamis reményt adott. A vajákos asszony megpróbált csendben kisurranni az őrjöngve ünneplők közül, de a rémtündérnek esze ágában sem volt futni hagyni azt, aki még mindig veszélyeztette új hatalmát.
– Az eljövendő főtáltos nevében, mint az ő előhírnöke, megparancsolom, hogy tartóztassátok le azt a némbert! – mutatott gyíkkarmos kezével Hódfarok nénére, akit néhány megvadult vadász nyomban lefogott. – Vigyétek a Gubbasztó-dombra, s tegyétek bűbájkalodába, hogy mindenki lássa: vége a Hetek átokverte hatalmának!” (Gergő és az álomvámpírok 2)
A dolgok rendbehozatala természetesen újra az időközben táltossá vált Gergőre vár, ám a végkifejlet meglehetősen szokatlan: Orbánc seregét szétzúzzák, de a várva várt új főtáltos nem a mi jól ismert regényhősünk, hanem a gyerekek. A valóságban élő, bűbájra, mesére nyitott gyerekek – vagyis az olvasók.
„– Kende (…) a Valóságba költözött, s figyelte az éberek világát. Látta, mennyire megváltozott minden odaát. Azt, hogy milyen gyors, kapkodó, színes, kegyetlen és mégis szívszaggatóan üres lett a Valóság. Az éberek az álmaik helyett a zajládáikra figyelnek, az ősi regéket sutba dobják és kinevetik, viszont egekig magasztalják az ostoba, sorozatgyártott rémtörténeteket. Közben pedig a Világfa sorvad, levelei összepöndörödnek, a Sártengerbe hullnak, mert egyetlen főtáltos már nem elég ahhoz, hogy óvja az Álomvilágot. (…)
Kende rájött, miért nem látta tisztán az utána következő főtáltos arcát, alakját. Elérkezett a Táltosok Korának ideje, mikor a bűvös erővel rendelkező éber gyerekeken múlik, hogy a Világfa gyökere, törzse és lombja élni fog-e még holnap. (…)
Ők azok, akiknek kezébe a főtáltos botját tennetek kell, mert csakis ők tudják rávenni az ébereket, hogy ostoba közönyükkel, önzésükkel és mohóságukkal ne puszítsák el a mesék, mondák, regék és álmok világát” – mondja ki Gergő az összegyűlt révülők előtt az igazságot. (Gergő és az álomvámpírok 2)
Negyedik varázslat: A meseirodalom és meseírók jelenléte
|
|