Minden szempontból kuriózum a hazai könyvkínálatban Serge Bloch Az ellenség című kötete, amely mintegy tucat külföldi kiadása után a Csimota jóvoltából immár magyarul is olvasható. Kuriózum, mert a hazai szerzők ritkán hagyatkoznak ilyen bátran a képek kifejező erejére – főként ha már az idősebb, olvasni tudó korosztályt is megcélozzák. És kuriózum, mert a könyv tárgya nem mese, nem fikció, hanem nagyon is létező probléma a háború, azon belül pedig a szemben álló felek ellenségképe. Aligha van a világnak olyan tájéka, amely elmondhatja magáról, hogy a kötet tárgya nem aktuális feléjük. Nem csak az Oroszországban vagy Dél-Koreában, de nagyon is húsbavágó mifelénk, Közép-Európában.   A neves gyermekkönyv szerzővel, David Cali-val társuló zseniális grafikusnak minden csapdája ellenére sikerült egy olyan művet létrehozniuk, amely mentes a didaktikus moralizálástól. Erre leginkább Serge Bloch személye a garancia, aki azzal teremtett iskolát, hogy utánozhatatlan könnyedséggel és humorral társítja képein hétköznapi tárgyak fotóit karikaturisztikus vonalrajzaival. A könyv lapjait ezúttal is önálló terepnek tekinti, a háború jelzésszerűen a papír lapjának felszakításával, megsértésével indul. Ezen „lyukak” némelyike lesz aztán a két egymással szemben álló katona, az „Ellenségek” menedéke.   A szerző előbb arra készteti olvasóját, hogy azonosuljon a „mi” magányos és félelemmel teli katonánkkal, aki fokozatosan jut a felismerésre, hogy a gyűlölt és rettegett ellenség semmiben sem különbözik tőle – azaz tőlünk. Serge Bloch merészen minimalista, rajzilag roppant takarékos és lényegre törő eszköztárral ad formát ennek a nehéz témának, messze kerülve minden patetikus vagy drámai felhangot. A dráma ugyanis vaskosan áthatja magát a témát, azt még rajzilag is fokozni fölösleges. Ahogy a háború után az Art brut művészei egyedül a naiv kifejezőerőt és bárdolatlan közvetlenséget tartották alkalmasnak saját jelenük kifejezésére, úgy Bloch gyermeteg vonalrajzaiban is megrázó tud lenni egy tömegmészárlás képe. Sajátos abszurd humorral ötvözött stílusa ugyanakkor némi távolságtartást is jelent tárgyával szemben, ami kétségtelenül segíti a paternalista igehirdetéstől ódzkodó gyermekolvasók közeledését a téma felé. Az ellenség azért is igen tanulságos kötet a számunkra, mert példát mutat arra, hogy az olyan fajsúlyos témákról mint a háború, nemzet vagy rasszizmus hogyan lehet korszerű módon beszélni. Nagy szükség lenne erre a nagyvonalú, görcsmentes hangnemre a hazai történelem vagy közélet kényes pontjait feltáró ifjúsági kötetekben.