Én akarom felvenni a ruhám! Én akarom bekötni a cipőm! Én akarom levenni a könyvet a legfelső polcról! Ahány tevékenység, annyiszor hangzik el naponta az „én akarom”. Jó, ha tudjuk, hogy ez fontos fejlődési pont a kicsinél: ilyenkor alakul ki és erősödik meg az én-tudat, ezért minden, ami ezzel szembe megy („de te ezt még nem tudod”), óhatatlanul hisztit generál. Pedig muszáj szembe menni vele, hiszen nem éri még el a legfelső polcot és az autót se tudja még vezetni. A gyerekek azonban azt hiszik, hogy igen: ha apu nekiveselkedik a franciaágy odébbtolásának, de nem bír vele, a gyerek a legnagyobb öntudattal áll oda, hogy: majd ő. Mert ő tényleg hiszi, hogy képes rá. És persze ki a hibás, amikor kiderül, hogy mégse? Hát a szülő! Ahogy régen a rossz hírt hozó futárt végezték ki, úgy a gyermek is a negatívumot közvetítő szülő („te még nem éred fel a polcot”) iránt érez haragot. Meg persze az egész világ iránt. És hisztizni kezd. Verés és hideg víz? Nem megoldás!   A hisztiben az a legnehezebb, hogy szörnyen idegesítő és rendkívüli kihívás nyugodtnak maradni közben. Márpedig a szülői ingerültség csak olaj a tűzre. Legszívesebben odacsördítene egyet az ember az órák óta őrjöngő gyerek fenekére vagy hideg víz alá dugná, ám mégse teheti, egyrészt mert nem híve a gyerekbántalmazásnak, másrészt mert jól tudja, hogy csak magával szúr ki. Az ütés nem más, mint a szülői düh „kicsattantása”, semmiképp sem segíti elő a nevelést, sőt. Csak az ideges szülő könnyebbül meg egy pillanatra – hogy aztán a bűntudat mélységes vermébe zuhanjon. A legrosszabb megoldás tehát – de akkor mi a jó? Van egyáltalán megoldás a hisztire? Van is meg nincs is. Minden gyerek más és más, mindegyikre más és más hat. Van, akit figyelemeltereléssel („nézd csak, milyen édes kutya megy ott!”), van, akit zsarolással („ha befejezed, sütünk együtt egy fini pogácsát”), van, akit megvonások kilátásba helyezésével lehet jobb belátásra bírni – ám ne feledjük el, hogy ezek a módszerek elfojtások. A gyerek ugyan abbahagyja a hisztit, mert épp elterelték a figyelmét, de mindaz a feszültség, ami benne volt, ott is reked – és majd egy más utat talál magának. A legjobb tehát, ha hagyjuk, míg kitombolja magát – még ha ez nehéz is, főleg a kitartó gyerekeknél, akik képesek akár órákig egyetlen szót ordítva ismételgetni.  Ilyenkor a szülő idegzete nyilván cafatokban, főleg, ha még közönség is van a cirkuszhoz. De sajnos végig kell csinálni és végig kell tűrni – nehéz időszak ez, de csak: időszak. El fog múlni, és akkor fog a leghamarabb, ha jól kezeljük: türelemmel, következetességgel. És ami a legjobb módszer: megelőzéssel. Ez némi furfangot és előkészületet igényel, de megéri: ha tudod, hogy a gyerek folyton hisztizik, hogy nem azt a ruhát akarja felvenni, amit te kikészítesz neki – készíts ki direkt olyat, amit nem szeretnél, ha felvenne. Persze menetrendszerűen jön a hiszti – illetve jönne, de te közlöd, hogy jó, akkor vegyen fel másikat (ha a ruhasor tetejére rakod, amit szeretnél, nagy eséllyel azt fogja választani). Vagy épp ismered már a lurkót, hogy minden bevásárlásnál cirkuszol – ha előre megbeszélitek, hogy a bolti áruk mind „sugdosnak”, hogy vegyék meg őket, de a kicsinyed a bíró, aki csak egyet választhat, a gyermek büszkén viseli majd új „munkakörét”.  Forrás: szuloklapja.hu