Nagyon jó ám felnőtt fejjel egy eleven kissrác elmélkedéseit olvasni! Persze, tudom, hogy ezek az írónő gondolatai… és most, immár a 4. kötetnél járva kérdezgetem magamtól: hogy csinálja? Felnőtt fejjel hogy tud 6-8 éves "rosszcsontpeti" lenni?   Kezdem ám megérteni, hogy gyerekkoromban mért is nem vonzódtam Janikovszky Éva könyveihez – a gyerekeim sem túl lelkesek, amikor felolvasom nekik – ezek a könyvek igazából Janikovszky Éva kézikönyvei a gyerekes és (még) gyerektelen szülőknek, mintegy használati utasításfélék felnőtteknek, akik már elfeledték, milyen is volt gyereknek lenni, pedig minden bizonnyal, nekik is, nap mint nap eszükbe jutott az a gondolat gyerekkorukban: mi lenne "ha én felnőtt lennék". Réber László rajzai egyszerűen zseniálisak, nagyon sokat mosolyogtam, nevettem képen-szövegen; picit Irma nénit és Károly bácsit juttatták eszembe a Frakkból azokon a rajzokon, amikor a mutatóujjukkal intve példáloznak…   A könyvnek egy a lényege, amit már egy odafigyelő kisgyerek is meglát (nem is kell túl éles szeműnek lennie), hogy a felnőttek bármit, bármikor (="sok mindent") büntetlenül vagy legalábbis mindenféle figyelmeztetés nélkül megtehetnek, ami eszükbe jut, és főleg azt, amiért egy gyerek csupán lelkesedhet, vágyakozhat: pl. csokit ehet evés előtt, vizet ihat leves után, szipoghat orrfújás helyett vagy akár tarthat otthon (furcsa) állatot…   Nagyon tetszett a fiúcska lányokról kialakított véleményalkotása: pl. a levelibéka, papírzacskódurrantás, sárkányra-zsinór felkötés esetében, (rajzokat tekintve is ezek az oldalak a kedvenceim) és a végén az apuka-nagycsalád esetében, hogy azért az a picike kis kivételezés "felnőttségére" tekintettel megmarad, és ő kapja a nagyobb lufit, a nagyobb fagyit, a nagyobb pocsolyát stb. Igazi tükör ez rólunk felnőttekről, és megláttatja velünk ha nem is az életbevágó hibáinkat, csupán esendőségeinket, amelyek mosolyra fakasztják környezetünket, és persze saját magunkat is… egypercek.blog