Fordította: Szabó T. Anna Kiadó: Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2016 Oldalszám: 64 A Kolibri Klasszikusok sorozatban végre magyarul is hozzáférhetőek 2016. áprilisa óta Dr. Seuss hiánypótló könyvei, Szabó T. Anna hihetetlenül kreatív, mégis szöveghű fordításában. Dr. Seuss neve fogalom: ő a gyerekirodalom egyik legnépszerűbb alakja, Kalapos Macska című meséje pedig a legismertebb könyve. Figurái gyakran furának tűnnek elsőre, ám egy-kettőre szívünkbe zárjuk őket. Dr. Seuss egyedülálló képi világa, humoros és zseniálisan egyszerű versei a legkisebbektől a már önállóan olvasókig mindenkit megszólítanak. "- Ez itt a doboztrükk! kiáltott a Macska. - Két Izé van benne, mindjárt meglátjátok! Tadám!" - és meghajolt. Mikor felbukkan a kicsit sem kancsal és kacska Kalapos Macska, majd ránk kiált, hogy talpra és mancsra - akkor az unatkozó Sári meg a bátyja egy szempillantás alatt hatalmas felfordulás közepén találja magát, körbe cikázó és mindent letaroló Izékkel. De mi lesz, ha anya hazaér?!   A gyerekek fejével gondolkodva, a gyerekek nyelvén

 

Varró Dániel   Dr. Seuss körülbelül annyira alap az amerikai gyerekirodalomban, mint nálunk Weöres Sándor. Furcsa, hogy majd nyolcvan évig szinte egyáltalán nem olvashattuk őt magyarul, és csak most kezdenek végre megjelenni a művei a Kolibri Kiadó jóvoltából Szabó T. Anna csodálatos fordításában. Mi lehet ennek az oka? Szerintem az egyik ok, hogy már a nevénél elakad a kedves magyar olvasó, hogy ez most mi? Hogy fogom a gyerekeimnek megmondani, hogy ki írta ezt a könyvet, hogy fogok érdeklődni a mísz könyvesbolti eladónál, vagy a kedves könyvtáros hölgynél a szerző további művei után, ha nem tudom kimondani a nevét? Ebben segítek.   Nem Szeusz, nem Szösz, hanem Szúsz (Szúsz, mint dzsúsz), noha ő maga nem így ejtette, hanem Szojsznak, mert persze mindig megkérdezték tőle is, ahogy Weöres Sándortól, hogy mégis hogy kell kimondani rendesen a nevét, és erre Weöres mindig azt felelte, hogy „Vörös, mint ökör”, Dr. Seuss pedig azt, hogy „Szojsz, mint voice.” De az amerikaiak fittyet hánytak erre, mert nem állt rá a szájuk, és juszt is Szúsznak mondta mindenki, amibe végül maga Dr. Seuss is beletörődött. Így aztán a helyes ejtés a Szúsz maradt, és aki ezek után mégis Szojsznak ejtené művelten (mondván, hogy háthiszen maga Dr. Seuss mondta, hogy Szojsz mint vojsz), az úgy jár, mint aki Shakespeare-t „Sékszpieh”-nek, Van Gogh-ot „Fan Hoh”-nak, vagy Cristiano Ronaldót „Kriscsiánu Ronáldu”-nak mondja: a kiejtése ugyan helyes lesz, de kockáztatja, hogy hülyének nézik.   A másik ok, hogy a művei Weöreséihez hasonlóan annyira bele vannak ágyazva a nyelvbe, annyira annak adottságait, sajátosságait aknázzák ki virtuózan a végsőkig, hogy gyakorlatilag fordíthatatlanok. Dr. Seuss (Szúsz, mint dzsúsz) sportot űz abból, hogy nevetségesen kevés szót használ, a lehető legegyszerűbb alapszavakat, és ezeket forgatja, ismétli, variálja, rímelteti és belső rímelteti kifogyhatatlan leleménnyel. Méltán világhírű művében, a Kalapos Macskában például összesen 236 szó szerepel, egytől egyig olyanok, amik egy hatéves amerikai gyerek szókincsébe tartoznak. Ilyenek, mint kalap és macska például. Labda, csésze, torta, hal. És úgy zsonglőrködik ezekkel a szavakkal, mint a Kalapos Macska egy labdán egyensúlyozva a csészével, a tortával meg az ettől idegbajt kapó aranyhallal. Szabó T. Anna fordításában az a zseniális, hogy amit ebből magyarul meg lehet csinálni, azt megcsinálja. Kezdve azzal, hogy a formát nem időmértékesen fordítja, ahogy a magyar fordítói hagyományban szokás, hanem ütemhangsúlyosan (nem tátiti, tátiti, tátiti, tá, hanem egy-két-há, egy-két-há, egy-két-há, négy), amivel sokkal „angolosabb,” dalszövegszerűbb hatást kelt: „Ne mondd, hogy nyugi, hogy csitt    csitt     csitt      csitt! Hát nincs, aki ránk nyit? Csak ücsörgünk itt?” Itt ráadásul még azt a truvájt is megcsinálja, hogy ahol angolul „sit sit sit sit” van, ott magyarul csitt csitt csitt csitt! Ez előtt a fordítói bravúr előtt még Kosztolányi is megemelte volna a kalapját, aki köztudottan szerette volna a désire-t vezírnek fordítani, és búslakodott rajta, hogy nem lehet, mert mást jelent.   Amit viszont magyarul nem lehet megcsinálni, azt Szabó T. Anna nem erőlteti, hanem jó érzékkel úgy hagyja. A Cat in the Hat a fordításban hálistennek nem lesz Csacska Macska, amivel vesztünk egy rímet, viszont nyerünk valami mást. Azt, hogy indokolatlanabb és abszurdabb a macska kalapja magyarul. Az eredetiben a Cat in the Hat bizonyos értelemben adja magát, hiszen rímel, bele van kódolva a nyelvbe a macska és a kalap közti kapcsolat, míg magyarul nincs semmi alapja a kalapnak a költői fantázia szárnyalásán kívül. Olyan ez, mint amikor Micimackó boldog csütörtököt kíván mindenkinek, ami angolul „Happy Thursday”, a „Happy Birthday” nyilvánvaló kifordítása, magyarul viszont a csütörtök egyáltalán nem hasonlít a születésnapra, és ettől a „boldog csütörtököt!” sokkal meglepőbb és mulatságosabb.   A Kalapos Macska története mindössze annyi, hogy a meglepő és mulatságos címszereplő egy unalmas, esős napon váratlanul betoppan egy jólnevelten üldögélő testvérpárhoz, és a véletlenül épp nála lévő két izé (Izé Egy és Kettő) segítségével őrületes felfordulást okoz a lakásban. A gyerekek fülig érő szájjal olvasnak az egyre nagyobb törés-zúzással járó mutatványokról, a sápítozó aranyhallal együttérző szülő pedig megkönnyebbülhet, hogy a végén visszajön és rendet rak maga után a fejfedős jószág.   Dr. Seussnak nem volt gyereke (még egy közös pont Weöres Sándorral), sőt, a felesége és a titkárnője elmondása szerint is kifejezetten tartott a gyerekektől. Mégis úgy tudott nonszenszbe hajlóan abszurd dolgokat írni, hogy azt a legkisebb gyerek is megértse, és úgy tudta lekenyerezni a felnőtteket látszólagos tanulságokkal, hogy mindig a gyerekeket érdeklő helyzetekről írt, a gyerekek fejével gondolkodva, a gyerekek nyelvén. Magyar hangja pedig olyan evidens módon Szabó T. Anna, mint George Clooney-nak Szabó Sipos Barnabás. Forrás: libri.hu