"Magamba fojtom a mosolygást, és megfogom a bögrét. Egészséges tizenéves lány vagyok egy büfében, és ihatok egy kis forró csokoládét. És ez jó, és nem akarok hazamenni, most nem, mikor éppen kezdek fölmelegedni. Hagyom, hogy a csokoládé teteje bebőrösödjék, mert attól undorodom, és nem bírok többet inni belőle. Elijah nem várhatja el tőlem, hogy pillét igyak." 

Történetünk főszereplője igazából Lia és a problémái: számolgatja a kalóriákat, a kilókat, igyekszik becsapni a világot, amikor már túl sok a feszültség, akkor egy késsel nekiesik a saját testének. Apa és anya persze külön élnek, mindketten maximalisták, és kevesebb idejük van a gyerekükre, mint az szükséges lenne. Lia pedig élete értelmének látja a vékonyságot, de persze sohasem elégedett magával. Mindeközben a bűntudat és Cassie is folyamatosan kísérti. Így többször eljut "veszélyországba", abba a világba, mely már a halállal határos... 

"Sokszor álmodtam, hogy behozok egy kést terápiára, és felszabdalom disznókaraj nagyságú szeletekre. Eltelt tíz perc. Ahogy a dívány melegszik, mélyebbre süllyedek a párnákba. A bőr nyikorog.

– Milyen szavak vannak most a fejedben, Lia?

Méreg. Disznó. Gyűlölet.

– Szeretném hallani őket.

Börtön. Koporsó. Vágás.

– Dolgoznod kell a gyógyulásért, Lia. A tetszhalál nem élet.

– A súlyom rendben van. Behozhatom Jennifer hülye noteszét, ha akarja.

– Nem a számról van szó, amelyet a mérleg mutat. Sohasem arról volt szó.

Éhes. Halál. " 

"Éhes vagyok, ennem kell. Gyűlölöm az evést. Ennem kell. Gyűlölöm az evést. Ennem kell. Szeretem a nem-evést." 

"Levetkőzöm, ráállok, hogy mérlegre tegyem hibáimat, és megmérjem bűneimet. 40,36. Most mondhatnám, hogy föllelkesültem, de az hazugság lenne. A szám nem számít. Ha lemennék 31,75-re, 29,46 akarnék lenni. Ha 4,53 kilogrammot nyomnék, addig nem lennék boldog, amíg le nem megyek 0,99-re. Az egyetlen szám, amely valaha is elég lenne, a 0. Nulla kiló, nulla élet, nulla méret, dupla nulla, nullpont. Végre megértettem."