A szövegnek olyan jelentésrétegei is lehetnek, melyek nem mondódnak ki, csak „megbújnak a sorok között”. Erre idézhetnénk példának a Szoba kilátással viszonylag egyszerű esetét, ahol a cselekmény és a párbeszédek egy itáliai kirándulást, apró-cseprő hétköznapi történéseket, jelentéktelen problémákat mutatnak be, míg a regény valójában egy fiatal lány szabadságvágyáról, a képmutató morális normák és illemszabályok megtagadásáról, a lány felnőtté válásáról szól.

Azonban nemcsak az irodalmi mű egészének lehet több értelmezési szintje, hanem egyes részletek is tartalmazhatnak olyan költői eszközöket, amelyeknek megragadása nem pusztán fogalmi szinten zajlik. Egy hasonlat, allegória vagy különösen egy szinesztézia nemcsak fogalmi szinten értelmeződik, hanem érzéki hatásokat is kivált vagy érzéseket kelt bennünk. Ezek jelentését később természetesen nyelvileg fogalmazzuk meg a magunk számára, az első benyomásban azonban mindkét fajta megértés szerepet játszik. Az érzéki vagy érzelmi hatásokkal való operálás az irodalmi mű legkülönbözőbb rétegeiben működhet, és a mű végső értelmének megfogalmazásakor sem iktatható ki teljesen.

Az érzéki és érzelmi hatások jelenléte azonban nem zárja ki azt, hogy maga az értelmezés fogalmi szinten zajlik. A filmváltozat elkészítésének feltétele ugyanis a szöveg értelmezése, jelentésrétegeinek explicit megfogalmazása, melyeket a film készítője esetleg csak saját maga számára tisztáz, de enélkül nem képes az irodalmi művet filmre vinni. Az adaptáló személy ebben a fázisban tisztázza, miért fontos számára az adott irodalmi mű, milyen számára is érvényes kérdés rejlik benne, melyet ő egy másfajta megfogalmazásban akar majd kifejezésre juttatni. A háttérben meghúzódó kérdés ebben a fázisban fejeződik ki a legexplicitebb formában, a legtöbb esetben sem az irodalmi mű, sem a film nem fogalmazza meg azt olyan egyértelműen, hanem a cselekmény által juttatja azt kifejezésre.

Általában a forgatókönyv sem azonosítható egyértelműen az adaptációs folyamat értelmezési fázisával, hiszen a forgatókönyv a leendő film írott terve, amely már nem a szöveg explicit értelmezését, hanem a mögötte meghúzódó kérdés filmes megjelenítésének elképzelését tartalmazza. Valójában egy forgatókönyv több fázisban készül el, és valószínűleg a szinopszis még több olyan utalást tartalmaz, mely az irodalmi szöveg értelmezésére (az általa gyakorolt hatások explicit, fogalmi kifejtésére) vonatkozik, mint később a forgatókönyv, vagy különösen a technikai forgatókönyv.

A film elkészítésének fázisában már sokkal inkább az érzéki hatásokkal való operálás lesz az uralkodó, a forgatókönyv megírásának fázisában azonban még egyformán van jelen a fogalmi és az érzéki megközelítésmód. A forgatókönyv tartalmazhat a mű átfogó értelmére vonatkozó utalásokat, vagy olyan fogalmilag explicitté tett utasításokat, hogy milyen az egyes szereplők viszonya, mit éreznek egy jelenet közben, milyen törekvést akarnak kifejezésre juttatni gesztusaikkal, mimikájukkal. Ezek a forgatókönyvnek olyan elemei, melyek legtöbbször későbbi érzéki hatások elérésének mikéntjére vonatkoznak, ám ezt fogalmak (pl. gyűlölet, vonzódás, alattomosság, fáradtság stb.) segítségével érik el.

A forgatókönyvben azonban már szerepelnek kifejezetten az érzéki megfogalmazásra vonatkozó utasítások is, pl. hogyan legyen megvilágítva az adott jelenet, milyen színek legyenek benne uralkodóak, milyen legyen a képkivágás (vagyis milyen közelről látjuk majd a mutatott részletet) stb.

A forgatókönyv ugyan ezeket is nyelvileg, vagyis elvont formában fogalmazza meg, ezek azonban olyan elemek, melyek érzéki szinten direkt módon megjeleníthetőek, míg az előbbi (általunk fogalmak által leírtnak minősített) elemek nem, azok csak közvetett módon jelennek meg az előbbi kategóriába tartozó, érzéki elemek közvetítésével. Minél aprólékosabban megírt a forgatókönyv, annál több, az érzéki megjelenítésre vonatkozó utasítást fog tartalmazni a párbeszédek mellett, és a technikai forgatókönyvben már az ilyen megjegyzések kerülnek túlsúlyba.

A filmes megjelenítés eltervezésekor tehát ismét működésbe lép az érzéki megközelítésmód, a film készítőjének általában van egy víziója arról, hogyan képzeli el az egyes jeleneteket. Hogy miért pont így képzeli el a jeleneteket, azt már nem teszi explicitté a maga számára (legfeljebb csak ha rákérdez valaki). Tudja például, hogy barnás tónusú képet akar, de nem feltétlenül fogalmazza meg, hogy azért, mert meleg, barátságos hangulatot akar teremteni; vagy tudja, hogy közelképben akarja mutatni a szereplő arcát, de azt nem mondja ki, hogy azért, mert ezen a ponton a figura tekintete a fontos, nem pedig az, hogy hol helyezkedik el a térben. Tisztában van azzal, hogy az egyes vizuális vagy auditív elemek milyen hatást tudnak kiváltani a nézőből, és ő ekkor már ezen érzéki hatásokat tartja szem előtt. Természetesen a fogalmiság is általában jelen van, hiszen a párbeszédek, narrátorszövegek, feliratok ezt a fajta megértést is mozgósítják, és – minként azt fentebb leírtuk – az érzéki hatások ezzel kombinálódnak. A nézőhöz már csak ezen, fogalmi és érzéki hatást gyakorló elemek összessége jut el.

Nagyon nehéz tehát tetten érni, hogy mit is emel át pontosan a filmváltozat készítője az irodalmi műből. Az eredmény mind az irodalmi, mind a filmes mű esetében valamiféle hatáskomplexum, melyet azonban a két művészeti ág teljesen eltérő módon hoz létre. Talán az „élmény” szóval lehetne körülírni az irodalmi műnek azt a lényegét, amit a film megpróbál más módon új életre kelteni.