A kortárs gyermekirodalom rólunk szól, nekünk szól, miénk a hangvétele és őrzi a tradíciót. Lindgren Harisnyás Pippijében ott él Csudálatos Mary és Alice Csodaországból. Lindgren másik hőse, Juharfalvi Emil a vásott kölykök leszármazottja, Mándy Csutakjában ott dobog Nemecsek szíve is, Békés Pál kétbalkezese Kököjszi és Bobojsza utóda, Lázár Hétfejű Tündér c. írása a népmesék, pontosabban a tündérmesék dramaturgiája szerint pereg. A tradíció nem más, mint a hajdan volt idők modernsége. Ezért aztán az igazi irodalmi tradíció mindig jól megfér az igazi kortárs művekkel. Az igazán nagy író el tudja tüntetni a közte és a köztünk lévő időt, ha a megragadott pillanat, mint itt egy kamasz érzés, érvényes időtlenül.   A kortárs mű lenyomata a kornak, őrzi a szellemiségét, az apró dolgait, a hanghordozását. A hamis hangok bántják a fülünket az irodalomban is. Az Árad az Ipoly (1994) csaknem vadonatúj ifjúsági regény. De kortárs műnek nemigen nevezném. Csak mai. Mindenért, amivel adós, a cirkalmazott, túldíszített nyelv akar kárpótolni. De éppen ez a kortól idegen hanghordozás leplezi le az első pillanatban. A gyerek előtt különösképp, allergiás rá. Az első fél oldal szavaiból, képeiből idézek: szűzi álmodás, a rétvilág ágyazata, denevérszárnyon suhanó mítoszok, fülledt, idegzetet vattázó balzsamos csend, pacsirtaszó, tücsökzene, barkaszálas fűzek, gólyahír, kikerics. A kornak hangja is van, stílusa, mint egy embernek. A hanghordozás őszintétlenségét, időtévesztéseit, hamisságait rögtön megérezzük. De a művek kortárs volta elsősorban mégiscsak tartalmi kérdés. Bár a tartalom a forma tartalma, és a fordítottja is igaz. A kortárs művek akkor is rólunk és nekünk szólnak, ha mese kellékei jelennek meg bennük világunk tárgyi motívumai helyett. Lehet, hogy a világról a legtöbb fontos dolgot az utóbbi évtizedekben a mese mondta el a gyerekeknek. Talán nemcsak nálunk, hanem a nagyvilágban is. Vagy a meseregény. Ezer szállal kötődnek a világunk legfontosabb dolgaihoz. Valahogy a teljes világunkat ábrázolni tudták. Sokszólamúan, többjelentésűen. A Négyszögletű Kerek Erdőnél aligha volt pontosabb képe a félmúltunknak. Néha még ma is a Négyszögletű Kerek Erdőben lakunk. Szert lehet tenni benne belső szabadságra, de bármikor jöhet a kisfejű-nagyfejű Zordonbordon. A másság viszontagságainak a világirodalomban is kevés olyan beszédes rajza lehet, mint Csukás sárkányának a sorsa. (Vagy: mint Eörsi hatpöttyös katicabogarának esete a hétpöttyösökkel egy gyerekversben.) Az anderseni mesékben megszólalt olyasmi is, hogy a szerelmet birtoklási vágyunk teheti a leginkább tönkre, pedig Páskándi csak egy Kályháról és a Tűzről mesélt. S mi másról szól a kétbalkezes varázsló, mint elszürkülésünk, elidegenedésünk történeteiről. Pedig csak a mesét keresik egy sivár lakótelepen. Michael Ende Momojában időtolvajok szürkítik a világot. A Végtelen Történetben a konzum világ vágyait hajszoljuk, s közben a semmibe hullunk. Ende utolsó meséiben, a nemrég megjelent Varázslóiskolában csupa itt és most fontos dolgot akar a lelkünkre kötni. Újra és újra azt, hogy találjunk rá valódi vágyainkra, mert különben olyan, mintha nem is éltünk volna. De ne higgyük, hogy a kortárs mese csak ilyen falrengető, nagy dolgokról mesél. Gianni Rodari azon mulattat, hogy beleestünk a tv-be, és tényleg beleestünk. Békés Pál borzmeséinek egyike az anglomániánkat nevette ti ki B. B., az amerikai bűzös borz ürügyén, Lázár A soványító palacsintában mindennapi újrakezdett, reménytelen diétáinkon,  Börcsök Mária a Cirmi, az egérben nevetséges különcködő névadásainkon mulat. Kamarás István története pedig mindössze abból kerekedik ki, hogy összetört a csiga háza. Forrás: A Kortárs gyermekirodalom és olvasói c. konferencia vitaindító előadása (1997. november 25., Petőfi Múzeum). Rendezte a Magyar Könyvtárosok Egyesületének gyermekkönyvtáros szekciója és az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) Magyar Egyesülete   Az előadás teljes anyaga a Mi a helyzet a kortárs magyar gyermek- és ifjúsági irodalomban? - című tanulmányban olvasható.