„Ati megint arról a kis repülőgépről álmodott.” „Az álmok tényleg olyanok, mint a mesék, gondolta. Olyankor egyszerre két helyen van az ember. A valóságban az ágyán fekszik, de mégis szereplője az álmának. Mint amikor egy jó mesét olvas: csak ül a könyv előtt, ám valahogy mégis máshol van, benne a mesében a hősökkel.” Ati egy 4-5 éves forma kisfiú, akinek két visszatérő álma is van. Az egyikben egy kis színes kivilágított repülő jelenik meg, mely hol a Hold közelében járja útját, hol a kertben a fák tövéhez száll le, hol pedig Ati kezébe. A másik álom pedig arról szól, hogy futás közben néhányat csapkod a kezeivel, majd egyre könnyebb lesz a teste, és mire észbe kap, máris felülről látja a háztetőket, veteményeskerteket, az utcájukat, és még a saját házuk padlására is beleshet a kéményen keresztül… Ati az álmok adta repülés érzését szeretné érezni a hétköznapokban is. Minden vágya, hogy repülhessen, erről ábrándozik nap nap után. Szereti a szelet, mely belekapaszkodik ruhájába, és amikor leszalad a lépcsőn majdnem felkapja. Próbál úgy csinálni, mint álmaiban, fut az utcán és lengeti a karját, még ugrik is, talán így sikerül felemelkednie. Aztán megtalálja a padláson az ernyőt, amelyet álmában már látott – bár nem tudni hogyan, hiszen a kéményen keresztül nem lehet belátni a padlásra -, és azzal próbál az odavezető létra fokairól leugrani, hátha a levegőben marad, persze csak a szél fordítja ki az ernyőt. De Atit nem olyan fából faragták, aki feladja! Anyával papírsárkányt készít, melyre gyerekpilótát fest. „Fent annyira erős volt a szél, hogy a zsinór pattanásig feszült, két kézzel kellett tartania. Egy-egy nagyobb szélrohamnál úgy érezte, a sárkány őt is magához akarja húzni. Amikor pedig perceken át kitartóan figyelte a pilótát, olyan érzése támadt, mintha ő is ott lenne vele.” Talál még mást is Ati a padláson, egy nagyon régi fényképet egy kétüléses repülőről, meg egy pilótasapkás férfiról, akiről kiderül, a nagyapja az. Ő lesz az végül, aki ha áttételesen is, de valóra váltja a kisfiú álmát, és segít Atinak felemelkedni, aki pedig nem mással, mint az álmaiból ismert látvánnyal találkozik. A kérdés pedig ott marad lógva a levegőben persze csak a felnőttek számára, vajon az álmok emlékek, melyek átöröklődhetnek, és amelyeket őseinktől kapunk? „Ati nem keresett válaszokat, élvezte a repülést. Suhanni az erdők és a folyók felett nincs ennél jobb érzés. Elhatározta, hogy ha felnő, ő is pilóta lesz.” Kiss Ottó az egyik vele készített interjúban azt nyilatkozta, hogy meséivel érzéseket próbál közvetíteni, nem pedig általa megélt dolgokat ír meg. Olyan csak nagy ritkán fordul elő, de az ebben a kötetben megjelenő repülős álom-motívum, az éppen ilyen. Nekem pedig egy másik dolog jutott az eszembe, amely amolyan kiegészítés lehet a kötet témájához. Korábban olvastam a szerző egyik gyermekversét, mely a papírsárkányról szól. Talán azért maradt meg bennem ennyire, mert én is rajongok értük. A rövidke vers a várakozásról szól, ott épp a szélre, itt meg arra, hogy elálljon az eső, hogy lehessen eregetni. De ha az egész történetet nézzük, akkor meg arról, hogy várjuk, hogy az álmaink valóra váljanak, és ahhoz, hogy ez megtörténhessen, fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy kik voltak a felmenőink, és hogy mit kaptunk tőlük, akár álom formájában is. Persze az álmok nem mindig úgy valósulnak meg, ahogy mi elsőre gondoltuk, de ezzel együtt is fontosak, és fontos, hogy megpróbáljuk őket meg is érteni. Az illusztrációkat ezúttal is Hanga Réka készítette, és legalább olyan gyönyörűek, mint az előző kötetéi. Pasztellszínei barátságosak, szinte simogatnak. A rajzok pont olyan légiesek, mint a mese maga. Szépek, belesimulnak, felruházzák és plusztöltettel látják el azt.  (A “kockabagoly” mindent visz.)   A könyvet 4 éves kortól ajánlják, de mint láttuk, a viszonylag egyszerű történetnek rétegei vannak, ami még egy felnőtteknek is ad gondolkoznivalót.