Ez a téma nemcsak hogy közel áll hozzám szakmailag, de mondhatni, a szívügyem. Miért is szorgalmazom az ének, a zene és a művészetek méltó helyének és szerepének megtalálását a hat–tizenkét éves kisiskolások oktatásában?   Azért, mert meggyőződésem, hogy ezek transzferhatása az értelmi és érzelmi fejlődésre egyértelmű, s ezt agykutatási adatokkal is alá tudom támasztani. Arról is meg vagyok győződve, hogy ezen a területen olyan nagyszabású, sikert ígérő kutatás és fejlesztés megvalósítására lennénk képesek, amely a gyakorlatban is hasznosítható lenne. Amennyiben anyagi forrást is biztosító felkérést kapnánk, az agykutatás modern eszközeivel bizonyítani tudnánk, hogy a gyermeki agy plaszticitása és az agyi hálózatok átfedése miatt mi a valódi szerepe az éneknek és a zenének az iskolai alapkészségek kialakításában.   Félreértés ne essék, nem a leendő művészek oktatásáról, neveléséről beszélek. Annak a körülbelül 80 000 tipikusan fejlődő gyereknek kellene jobb, a művészeti nevelésre alapozó oktatást adnunk, aki minden évben első osztályba lép. Az éneknek, a zenének, az alkotó művészeteknek, a kézműves-foglalkozásnak és a mozgásnak azokra az érésben, fejlődésben lévő agyi hálózatokra tett hatását kellene kihasználnunk, amelyek egyszerre biológiai alapjai a beszédnek, a nyelvi értésnek, az olvasásnak és a korai matematikának és alanyai az ezek fejlődéséből következő változásoknak. Ma több országban is a korai fejlesztés és a kisiskoláskori alapozás áll a középpontban.   Nem véletlen, hiszen a stabil alapok hatása ma már nemcsak Finnországban mérhető, hanem a 2001-es PISA-sokk után hatékony változtatásokat bevezető Lengyelországban is. A finnekhez hasonlóan egy elsőmásodik osztályos gyerek a heti húsz tanórából immár a lengyeleknél is hat-nyolcat énekkel, zenével, művészeti foglalkozással, mozgással tölt.   A „felesleges” órák hatása a nyelvi fejlődésben, az olvasás és a számolás sikeres alapozásában nyilvánul meg. Nincs stressz, nincs bénító versengés, csak egészséges verseny és a társas fejlődésre is ható együttműködés. A kicsik nem mereven, padban ülve énekelnek, hanem táncolnak, mozognak, tapsolnak, izgalmas tárgyakból csalnak ki dallamot és ritmust. S ez fejleszt, fejleszt, fejleszt! Nem szeretném, ha bárki úgy értené a szavaimat, mintha ez a különvéleményem lenne. Az elmondottakat kutatási adatok támasztják alá.   .... Meggyőződésem, hogy az alapozás a legfontosabb. Az iskola első négy-öt évében mindennél jobban szükséges a türelmes, nagyon mély, ezért lassabb, ám hosszú távon hatékonyabb alapozás. Szilárd alapok nélkül nincsen a 21. században sem működő, jól használható tudás. A cikk teljes terjedelmében itt olvasható el.