Meg a Két Egérben is összefutnak. Mészáros János ezúttal is jó házigazdája volt a Kis könyves éjnek, A turistákra szakosodott Ráday utcában felüdülés betérni egy tisztán kulturális szolgáltatást nyújtó vendéglátó/-fogadó egységbe. A kiadó részéről Tsík Sándor próbált meg minél több információt kisajtolni a szerzőből, például olyan kérdésekkel, hogy mi volt 2012. augusztus 8-án. Mi lett volna? Kérdezne vissza az egyszeri sporttárs, Magyarország–Izland kézi az olimpián, de azt nem tudhattuk, hogy közben a kézirat sokadik simítása is zajlott az érdekelt felek között. Szegedi Katalin nem tervezett ikerkönyvet annak idején a történetből, bár utólag okoskodva, ez adta magát, viszont egészen biztosan nem lesz harmadik rész. Nem folytatásnak szánta a Palkót, hanem azokat a pillanatokat örökítette meg más szemszögből, amelyek a Lenkában is szerepelnek. Ott vörös alapon, ebben okkerrel. Már szűk és tág környezete tud kacatgyűjtő hajlamáról, az egyik kis telefonmütyürt például a szintén illusztrátor Takács Maritól kapta. A kisebb, rövidebb történetű könyveit sokkal inkább megtervezi. Ezekhez az illusztrációk nem annyira spontán módon születnek. Hallhattuk újra, hogy a szintén gödi Szalma Editnek és Rofusz Kingának szokta elküldeni a munkáit, velük napi munka(küldő-)kapcsolatban van. Ugyanolyan technikával készítette a Palkót is, hiszen ikerkönyv, kollázzsal, papundeklivel, kacatokkal, szó szerint életdarabokkal, -szövetekkel. A Két Egér-beli kiállítás mutatja meg igazán, mi mindent rakott a művésznő a kollázsaira. Tapintható tárlat! A Palkó is a kiadó Tolerancia sorozatában jelent meg. Nem okvetlen rajongok az ilyen tematikus művekért – a Jogod van például nekem velejéig didaktikus –, de ez más alaphelyzet. Egy nyiszlett és deviáns fiúról van szó a XXI. században, aki olvas, nem a „földön jár”, és ezért, alapvető jóindulata ellenére, kirekesztik. Borzasztó: fürdés, evés közben, mindig a könyvet bújja, úgy kell rászólni. Lenkán kívül csupa típusfigura veszi körül. Meggyőző termetű és határozottságú, pedáns a tanító néni (az én Pál tanító nénimre emlékeztet, aki egy nap alatt beláttatta velem, hogy én valójában nem bal-, hanem jobbkezes vagyok). A típuscipője és a vonalzója korszak- és ízlésjelző (NB világbékejelű a fülbevalója, de ez mellékszál). A rosszindulatú iskolatársak csak a segítséget fogadják el, legfeljebb utólag belátják hozzáállásuk tarthatatlanságát. A kötet képi világa számos meglepetést tartogat a nem rohanó műkedvelő számára. Például a kötetben muffinalátétből lett lámpaernyő vagy a műszaki cikkek kipukkasztható műanyag göngyölegéből fürdőhab. Kata szeret játszani képzőművészeti ikonokkal is, ezúttal a magát nem Leonardónak (vagy tini nindzsa harci teknősnek) tartó Palkót ábrázolja sokkarú anatómiai vázlaton. Játék az is, ahogy az oldalszámokat rejti megint, így egy matematikai ihletettségű röpcédulába a 13-ast. Vagy a 11. oldalon a játékosválasztásnál a középkör felfogható egy áthúzott nullának is. Az már csak hab a tortán, illetve sütin, hogy e kötetben a 19. számú ház alatt etetik a kutyát, míg Máté Anginál a 20-asnál. Jó a történet, remek, szép és sokatmondó az illusztráció, ha hagyjuk, hogy felfejtse magát. Nagy jövőt jósolok neki, akár külföldi megjelenéseket. Azért az mégis megnyugtató, hogy bár Szegedi Katalin – az által elkészített, ki- és megterített falatok ellenére – szemmel láthatóan karcsúbb lett, alkotás közben kedvenc ételemre, a rántott csirkére gondol. Még nincs minden veszve. Lehotka Gábor Forrás: Papiruszportál