Az asimpa ismeretlen kifejezésre egy tudós lel rá egy régi-régi szótárban, s mi nyomába szegődhetünk, mikor a szó mineműségének nyomozására indul. Várakozásaink ellenére a kötetet mégsem a szavak, hanem a képek uralják, méghozzá felszabadult humorral teli jelenetek. Portugál születésű rajzolója Aveiroban design művészeteket tanult, de később belekóstolt a képgrafikába és az animációkészítésbe is. A különféle képalkotói hagyományok eredeti alkalmazása már első könyvén is érzékelhető volt: a 2011-ben megjelent Greve (Sztrájk) az avanatgárd montázs  elvét ötvözte a szürrealizmus asszociatív gondolkodásával. E művéhez hasonlóan a többi alkotása is szerzői kötet, amelynek egyedi témaválasztása és jellegzetes képi világa egyaránt Sobral érdeme. Az első szakmai elismerést a 2012-ben megjelent Achimpa hozta meg számára, amelyet előbb a Portugál Írók Szövetsége választott az év legjobb gyermekkönyvévé, majd 2013-ban a Nemzetközi Képregény Fesztiválon (Amadora BD) a legjobb képeskönyv díját nyerte meg. Nemzetközi hírnevet Sobral a 2014-es Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyvvásár fődíját követően szerzett. A rangos elismerések is jelzik, hogy Catarina Sobral könyvei irodalmilag és képileg egyaránt rangos alkotások, könyvei a művészi igényű képeskönyvek legszebb hagyományát folytatják. Az Asimpa minden jelenete dupla oldalas (A3-as méretű) kép, önálló kompozíció, amelynek a szöveg vizuálisan csak kísérő eleme. Míg története az „asimpa” szó jelentése utáni nyomozásról szól, képeiben nincs semmi misztikum. Éppen ellenkezőleg Sobral világa felszabadultan humoros, játékos, bolondos.    Stílusa a gyermekrajzok látásmódját, vonalvezetését ötvözi a hatvanas évek retro hangulatával. Előbbi különösen a térábrázolásokban, utóbbi pedig a karakterek karikaturisztikus vonásaiban érhető tetten. Ami ebből a különös koktélból kikerekedik, az egy lenyűgözően gazdag és önfeledt rajzi világ.   Sobral legfőbb kifejező eszköze a grafikai vonal, ami gazdag változatossággal teríti be a képi felületeket, néhol a maga érzékeny magányában, másutt satírozott, áttetszőbb vagy tömöttebb felületeket hozva létre; általa kapnak textúrát a dolgok, csíkos, kockás, pöttyös vagy sakkmintás mustrába rendeződve.    Mindeközben Sobral egy pillanatra sem esik ki a gyerekrajz stíluskarakteréből, mindvégig megőrzi a vonalrajz elemi egyszerűségét, világos beszédét. A rajzi vonalak áradását a felületek színes változatossága teszi még vonzóbbá: a színes ceruza, zsírkréta, néhol pedig a telített színfelületek izgalmas váltakozása. Könyvének van tehát egy tisztán absztrakt képi rétege, amely lehetővé teszi, hogy a néző-olvasó belefeledkezzen a rajzi gesztusok és színes formák sodró ritmusába.       Az a világ viszont, ami ebből a szőttesből kibontakozik, nagyon is konkrét és jelenvaló. Színterei a könyvtár, a lakás és a kisváros különféle nyilvános helyei. Szereplői pedig a tudós, s mindazok akik a különös szó jelentését, pontosabban szófaji hovatartozását megfejteni igyekeznek. Komoly tudósok és komoly felnőttek mindahányan, akik tudományuk teljes hátországával állítanak valamit, aztán meg annak az ellenkezőjét, hogy végül teljesen összezavarodjanak.   Sobral könyve ugyanis nem nyelvtani kézikönyv, ami szórakoztató módon vezet be a szófajok világába, éppen ellenkezőleg: halk ám kitartó lázadás a felnőttek komolykodó tudós világa ellen. Így kap jelentést választott naiv stílusa, amely a játékosság és humor eszközeivel figurázza ki az egész tudományoskodó felnőtt világot, hogy helyébe a művészi kifejezőerőt, a rajz ösztönösen felszabadult teremtő erejét állítsa.   Révész Emese Forrás: barkaonline.hu