Azokban a szép időkben, amikor A Mester és Margaritáról lehetett Magyarországon olvasáskutatást csinálni - tudniillik akkor még tömegek olvasták ezt a regényt -, szóval azokban a szép időkben még minden másképpen volt. (A minap tettem föl a kérdést egy magyartanárnak készülőkből álló egyetemi csoportban, hogy ki olvasta Bulgakov halhatatlan remekét, amikor kiderült, hogy még a szerző nevét sem hallotta senki… Az Iskola a határonból - szerzőnk másik klasszikus, ezredforduló utáni olvasáskutatásának tárgyából - ketten olvastak el 70-80 oldalt, de „nem bírták tovább, mert nem történt benne semmi”.)    Kamarás István azonban ma is úgy véli: „minden másképpen van”, merthogy akár néhány 8-12 éves kisgyerek is „tudóssá” képezheti ki magát, ha olyan felnőttekkel akad dolguk, akik komolyan veszik őket. Semmi mást nem tesz ugyanis velük „Nagyapa kolléga”, mint hogy kíváncsi rájuk, s akár még arra is hajlandó, hogy a saját nézeteit módosítsa a gyerekek véleménye alapján. „Nagyapa kolléga”vezetésével indulnak ugyanis egy nyáron azok a szociológiai kutatások Balatonfenyvesen, melyek rendkívül tanulságosak lehetnek mindannyiunk számára: „Mi van a bevásárlószatyorban?”, „Kik, miért és hogyan olvassák a Micimackót?”, „Milyen fagylaltot esznek a balatonfenyvesiek?”, „Ki ad a koldusnak? Miért igen? Miért nem?”, „Miért kell Wolfné nevét megjegyezni?” Anya, Apa és Gizi nagymama, a „jeles magyartanár” állandó aggodalmai feleslegesnek bizonyulnak: ha a kölyköknek értelmes feladataik vannak, mindenre képesek, hogy elvégezzék azokat. Például egy percig sem kell őket noszogatni, hogy időben keljenek fel vagy ebédeljenek, ha szociológiai kérdőívezést kell elvégezni mondjuk egy piacon vagy akár egy vallási közösségben. A titkos kutatónaplót az egyik főszereplő gyermek írja, az ő szemszögéből látjuk a felnőtt világot: s ez a felnőtt bizony nagyon esendő. Előítéletektől terhes, állandóan magyarázkodásra szorul, mindig időzavarban van és főképpen nem tudja komolyan venni saját gyermekeit. Rájuk csak Nagyapának és a Százéves Olvasáskutatónak (a szerző alteregója a regényben) van ideje. De hisz aki már száz évet megért, annak pár nap vagy pá hét igazán semmi -- így még számítógépezni is megtanulhat a gyerekek segítségével. Ezért minden úgy történt, mint a mesében: a közös kutatások eredményeképpen A Micimackó fogadtatása, hatása és értelmezése a magyar általános iskolások körében címmel megszületett tanulmányt „Százéves kollégánk elküldte (…) a Könyvtári Figyelőbe, ahol nagyon megörültek neki, mert meg voltak vele elégedve, őneki meg azért, mert azt hitték, már régen meghalt (85.).” Kamarás István ifjúsági regényének legfőbb érdeme talán éppen az, Hogy megejtő öniróniával tud rátekinteni saját tudományára és egész munkásságára. Ő igenis mer(t) „bohóc” lenni. Ehhez pedig emelkedett lélek és bátor szellem szükségeltetik minden korban.  Fűzfa Balázs Forrás: Élet és Irodalom, 59:32:21.