A „szabályozatlan, ösztönös nemi élet” már a múlté, ám a Jonas-féle egészséges fiúknak azért csak feltűnik egy Rebeka-féle vörös hajú és gyönyörű fenekű lány – és kezdődhet a bonyodalom. Nem, nem szerelmi bonyodalom: Rebekát, aki nem volt hajlandó beletörődni nővére, Ráhel száműzetésébe, és kutatni kezdett illegális tevékenységei után a neten, megzsarolták. A titokzatos Mr. G. A. egyfajta merénylet elkövetésére akarja rávenni a lányt, Jonas pedig gondolkodás nélkül felajánlja segítségét, s végül magukkal rántják Jonas barátját, a kissé nehéz felfogású szépfiút, Sütit is. Az Évértékelés Napjára tervezett merénylet tulajdonképp egy békeüzenet: eddig nem mondtam, de azért vannak „marslakók” is a történetben, legalábbis antropomorf céta-tetiek, természetesen hadban állva a Földdel… A Marsot azonban elsősorban emberek lakják: katonák vagy büntetésből oda száműzött elítéltek.

Akárcsak Jonasék, akik egy váratlan fordulattal maguk is a Marsra kerülnek: büntetésük nem kényszermunka, s nem is katonai jellegű, még a „terraformálásban” sem kell részt venniük, inkább az „átnevelő intézet” egy komolyabb változata ez, amelyet maga az Elnök rendelt el számukra, hogy megtanulják, a háború nem játék. A regény cselekményéből többet nem árulok el, nehogy csorbítsam a lebilincselően izgalmas olvasmányélményt. Inkább azt emelném ki, milyen különös hatással volt rám a történet: bár tudván tudtam, hogy nem 1960-at írunk, s aligha van szükség egy távoli jövő és egy távoli bolygó kulisszái közé helyezni a rendszer bírálatát, mégis olyan érzésem volt, mintha a szerző – mintegy játszásiból – igen komoly kritikáját fogalmazná meg… minek is? A jelenünknek? A jelenünk várható következményeinek?

Lehetséges, hiszen tudomány alatt nem csupán természettudományt kell értenünk, még akkor sem, ha a science fiction „széjensz”-ére gondolunk: léteznek politikai fikciók és egyéb társadalomtudomány-alapú sci-fik is, és ezeknek talán most nagyobb is a létjogosultságuk, mint a technikai újításokra reagáló (űrhajós-felfedezős) műveknek. Az összekacsintásnak ezt a bizsergető, izgalmas és bennfentes érzését nemcsak a téma, hanem a hangvétel is biztosította: a regény egyes szám első személyű elbeszélője ugyanis a címszereplő Jonas, vagyis egy kamasz fiú, aki a maga módján eleve feszegeti a határokat (kiiktatja a szobájában a webkamerákat, „páncélt” hoz létre; ám azt álmában sem gondolta volna, hogy egyszer pontjait és jövőjét veszélyeztetve merényletben vesz majd részt).

A gyönyörű fenekekre és illegális letöltésekre koncentráló Jonas egyébként Lois Lowry Az emlékek őre című regényének főhőséről kapta a nevét (az a tizenkét éves Jonas egy tökéletesnek tűnő társadalom tagja, aki szintén vakmerő tettre szánja el magát) – azonnal gyanakodtam, de a szerző maga is megemlíti utószavában, kiemelve Lowry regényének rá gyakorolt hatását. Ennek nagyon örültem, mert jó tíz éve számomra is meghatározó élmény volt (noha már azt is felnőtt fejjel olvastam). Miklya Anna regénye a „young adult” kategóriában jelent meg, tehát elvileg a fiatal felnőtteket célozza, ám – mivel főhősei 17 évesek – nyugodt szívvel ajánlanám 14 éves kortól, felső korhatárt pedig nem is állapítanék meg. Én legalábbis alig várom a trilógia második részét.

Tamás Zsuzsa