Az egész könyv valamilyen ellenállhatatlan cukiságot áraszt magából, ami miatt egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy Claude kalandjai ennyire magukkal ragadják a világ gyermekeit és gyermeklelkű felnőttjeit. A világról van szó, mert a Claude-könyvek az eredeti angollal együtt összesen tíz nyelven érhetőek el. Nyilvánvaló, hogy ehhez nemcsak vicces és aranyos rajzok kellettek, hanem valami más is, jelen esetben egyfajta összhatás, amely nem rendeli egymás alá vagy fölé a szöveget, az illusztrációt és a formát. A szerző a tartalommal együtt egymást támogató-kiegészítő egységgé kovácsolja mindezeket, ezáltal már csak rápillantva is megérezzük a mű hangulatát.   Belelapozva-olvasgatva ez a hangulat csak erősödik; minden karakterben van valami vicces vagy aranyos, még a „rosszakban” is, akik nem mindig annyira rosszak, persze, és a fekete-fehér-piros grafikai minimalizmushoz igazodóan pimaszul egyszerű szöveg ugyanolyan gyorsan átsuhan az eseménytelen sétán, mint a revü érdekesebbnél érdekesebb előadásain.   Szeretni való mű, amely folytatólagosan megőrizte a korábbi Claude-könyvek franciakrémes-édességét, vaskos cukormázzal, amelyet mindenki kedve szerint kóstolgathat, habzsolhat vagy épp utálhat. Ámbár biztos vagyok benne, hogy ez utóbbiból nagyon kevesen vannak a világban, mert ez a kicsi, tapasztalatlan és kíváncsi kutyuska egy dologhoz tökéletesen ért: pillanatok alatt megszeretteti magát.