A hölgy felpillantott, Titi csak akkor ismerte fel: Gyám néni az, a szomszédja. Néhány ajtóval lakott arrébb. – Ez itt Mardoska, a nevelt fiam – magyarázkodott Gyám néni. – Nem hívták meg a zsúrra, azért bömböl ennyire. – Jaj, de kellemetlen! – méltatlankodott Titi. – Miért nem hívták meg? Hiszen minden gyereknek szóltak a toronyházból! – Hát... – kezdte Gyám néni –, úgy áll a helyzet, hogy a fiam... harap! – Harap? Hogyhogy harap? – Nehéz természet – sóhajtott Gyám néni. Megsimogatta a síró kisfiú buksiját és suttogva folytatta: – Dührohamai vannak. Nagyon faragatlan. Mert medvék között nevelkedett Kanadában. Az erdőben. – Medvék között? – döbbent meg Titi. – Két megtermett medve nevelte – felelte Gyám néni. – Hatéves koráig velük élt, és azóta sem sikerült megtanulnia az illemet. Megmarja az embereket. Ráadásul dobálózik. Bármivel képes dobálózni. De utólag mindig mardossa a lelkiismeret. Innen a neve. Titi együtt érzőn pillantott a zokogó kisfiúra. - Jöjjön velem Mardoska, egyszerűen beviszem a buliba – mondta. – Majd szemmel tartom.   Rendben – felelte Gyám néni. – Próbáld meg. De nagyon vigyázz, hogy senkit se harapjon meg. Titi becsöngetett. Ágica nyitott ajtót. Patyolat tiszta, világoskék ruhát viselt. – Magammal hoztam Mardoskát – közölte Titi. – Bejöhet? –  Felőlem igen – legyintett Ágica. – Csak az anyukám nem engedi... De tudod mit? Olyan sok gyerek van, hogy észre sem fogja venni. Gyertek velem az erkélyre! A hatalmas erkélyen legalább húsz gyerek üldögélt kis fehér székeken és padokon. Ágica anyja, Patyolatné épp hozzáfogott rövid szónoklatához, Ágica pedig észrevétlenül leültette a két új látogatót a nagy, muskátlis láda mellé. – Remélem, hogy mindannyian rendesen fogtok viselkedni. Nincs hancúrozás, szaladgálás, kiabálás és sikítozás! Halkan társalogni szabad. Limonádét nem kaptok, még kilöttyintenétek. Édességet, süteményt sem, mert mindent összemaszatolnátok. Ráadásul a cukor egészségtelen. Ezért mindenki kap egy finom almát. Most pedig szabad visszafogottan ujjongani. A gyerekek nagyon visszafogottan és tessék-lássék ujjongtak. Valamennyien kaptak egy tányért, rajta egy almával. Továbbá kést, villát és papírszalvétát. – Késsel-villával egyetek! – adta ki az utasítást Patyolatné. – Itt maradok, hogy ellenőrizzem. A gyerekek szótlanul küszködtek az almájukkal. A hámozás még istenesen ment, a késsel-villával evés azonban már keményebb dió volt. Mardoska minden ügyességét összeszedte. Villáját teljes erőből az almába szúrta. Sikerült egy jókora darabot levágnia, ám az almaszelet kirepült a tányérból, és nagy ívet leírva Patyolatné szemüvegéhez csapódott. Az asszony sikítva felpattant, majd észrevette Mardoskát. – Kit látnak szemeim? Hát te itt vagy? Pedig nem is hívtunk meg! – kiáltotta. – Az én ötletem volt – állt fel Titi is. – Annyira sajnáltam, hogy nem jöhet. – Mama, kérlek, hadd maradjon! – kérlelte Ágica az anyukáját. – Szó sem lehet róla! – csattant fel Patyolatné. – Nem akarom a házamban látni ezt a medvekölyköt! Azzal Mardoskához lépett, hogy elkapja a grabancát, ám abban a pillanatban, hüvelykujját a magasba emelve hátraugrott és feljajdult. – Megharapott! – sikította. – Kifelé! Kifelé, de azonnal! Kisvártatva Titi és Mardoska ismét a körfolyosón találta magát. Gyám néni közeledett feléjük. Sejtette, hogy balul sült el a dolog. – Megharapta a háziasszonyt, ugye? – kérdezte. Titi bólintott és hozzátette: – De Patyolat néni is elég barátságtalan volt vele! – Sajnálom! – szipogta Mardoska. – Hallod ezt, Titi? Már meg is bánta, a kis aranyom. Gyertek fiúk, menjünk fel a kávézóba a tetőre. Fellifteztek a tetőteraszra, ahol kávét lehetett inni, a napernyős asztalkák körül emberek beszélgettek és falatoztak. A két fiú kapott egy-egy palack gyümölcslevet. – Nézzétek, jön a süteményes hölgy. Válasszatok magatoknak egy finom tortát! – biztatta őket Gyám néni. Intett a hölgynek, aki egy üvegkocsit tolt. A kocsin fenséges sütemények sorakoztak, középen egy óriási tejszínhabos gyümölcstortával. Titi rámutatott egy négercsókra. Mardoska azonban egyenesen a tálba nyúlt. Fogott egy almatortát, letört belőle egy darabot, majd visszatette. Aztán a tenyerét a nagy tejszínes tortába mélyesztette. – Mit művelsz? – kiabálta a hölgy. – Csirkefogó! Hogy képzeled? A kezét nyaklevesre emelte, ám azon nyomban felsikított.  – Aúúú! Mardoska megharapta. – Sajnálom! – kiáltotta a kisfiú gyorsan, de Gyám nénit ezzel nem lehetett kiengesztelni. – Lőttek a tortának – mondta. – Akkor elveszem az összeset – felelte Mardoska. Titi megpróbált közbelépni, Mardoska azonban megragadta az üvegkocsit, és az asztalok között kezdett szlalomozni, de olyan sebesen, ahogy csak bírt. – Állítsd meg! – kiáltotta Gyám néni. A süteményes hölgy sikítozott, többen felálltak és próbálták Mardoskát feltartóztatni, ő azonban olyan iramban rohant a kocsival, hogy nem lehetett megállítani. Teljes gőzzel nekirontott a tetőterasz cifra korlátjának, kocsistul átrepült felette, majd eltűnt a feneketlen mélységben. – SEGÍTSÉG! – kiáltott fel Gyám néni. – A kisfiam lezuhant a tetőről! SEGÍTSÉG! Két emelettel lejjebb a gyerekek a zsúron még mindig az almájukkal bajlódtak. Halálra unták magukat. Ám egyszerre recsegést-ropogást, csörömpölést hallottak fentről. Mindannyian a magasba bámultak, még Patyolatné is. A legkülönbözőbb holmik süvítettek a levegőben, de hogy micsodák, azt már nem láthatták, mert elborították őket a torták. Nem látták, hogy a süteményes kocsi nagy ívben átvitorlázik az erkély fölött, majd odalenn a parkban ripityára törik. Nem látták, hogy Mardoska az erkélyre zuhan, a muskátlis láda kellős közepébe. Négercsókok, krémesek, tejszínhabos torták, aprósütemények tapadtak a hajukba és a szemükbe, a padlót, a székeket meg az asztalokat krém, tejszínhab és csokidara borította. Patyolatné fején a nagy tejszínhabos torta díszelgett, egészen a szemébe csúszott, akár egy kalap. Mielőtt bárki felocsúdhatott volna, Mardoska kereket oldott. Átmenekült a lakáson, ki az ajtón. A függőfolyosón állt, amikor Titi a sikítozó Gyám nénivel leérkezett a lépcsőn. – Ott van! – kiáltotta Titi. Gyám néni a karjába zárta az ő Mardoskáját, és sírva hebegte: – Semmi baja... a kis angyalnak... Nem sérült meg... Hál’ istennek nem vágta meg üvegszilánk! Titi csak ámult és bámult. Azt hitte, hogy Gyám néni jól leteremti a kisfiát, ám nem ez történt. Örömtől mámorosan vezette be a lakásba. Patyolatné ajtaja tárva-nyitva állt, Titi úgy döntött hát, bekukkant a zsúrra. Micsoda vad látvány fogadta! A gyerekek villájukkal szedegették le egymásról a tejszínhabot. Egymás lábát nyalogatták, négercsók foszlányokat majszoltak a padlóról, gyümölcs-darabkákat szedegettek a muskátlikról, és pompásan szórakoztak. – Gyere te is! – rikoltotta Ágica. – Az anyám épp a kádban ül. Nyugodtan falatozz a nyakamból! Így hát a zsúr sokkal kellemesebben ért véget, mint ahogyan elkezdődött.