Mit kezd magával egy 12 éves lány, aki – ahogyan azt egy világítótorony magányában élő gyerektől várjuk –, a külvilág romlottságától mentesen naiv, viszont végtelenül érdeklődő és talpraesett? Természetesen meg fogja találni a kalandot a semmi közepén is. Ahogyan a szerző fogalmaz, A Szemüveges Szirén, illetve egy gyerekkönyv megírása a Tessloff-Babilon Szeretek olvasni-sorozatának kapcsán merült fel benne[1], azonban egy kezdő olvasóknak szánt kötetnél összetettebb lett, a könyv hátulján található besorolás szerint 10 éven felülieknek ajánlják a regényt. A korosztály kijelölése azonban nem lehetett egyszerű feladat a kiadó számára, mert míg a cselekmény maga túlzóan leegyszerűsített, és a problémákat egy tollvonással elintézik, addig a szöveg megszerkesztettségéhez, a zenei utalások és a képzettársítások értő befogadásához a 10 éves korosztály sem biztos, hogy hozzá tud férni. A cselekmény legnagyobb része egy nap alatt játszódik, ez alatt a rövid idő alatt kiderül, hogy olyan sirályok élnek a közelben, akik teliholdkor szivárványszínűvé változnak, ezért vadásznak rájuk, ami miatt veszélyeztetetté váltak. Atlanta rájön arra is, hogy az eddig csak rémmesékből ismert szellemhajó valóban létezik, de ezek a szellemek a sirályokat szeretnék megvédeni, sőt, mi több, a szellemhajó kapitánya történetesen Atlanta egyik felmenője. Mindeközben Atlanta elszökik otthonról, sirályokat ment, és még a dédnagyapja és a legénység túlvilágra való átjutását is megoldja. A problémák kibontását, körüljárását és lezárását indokolatlanul rövid idő alatt elintézik – beszéljünk akár az elbeszélt időről, akár az elbeszélés idejéről. Látható tehát a cselekmény eme rövid leírásából, hogy maga a téma igényelné az összetett, részletes kifejtést. Azonban emellett A Szemüveges Szirén érzékenyen nyúl a családi kötődés témájához, a szeretteink elvesztésének problémájához és a hagyományok, a felmenők tiszteletéhez. Nem erőlteti az olvasóra a didaxist, mégis végig jelen van. A karakterek intenciói minden esetben konstruktívak, a környezetük jobbá tételéért dolgoznak: Erik, aki mindenkit lebeszél a bálnavadászatról, vagy a Szemüveges Szirén legénysége, akik a sirályokat védik, a tanárnő, aki rádión keresztül leadja az iskolai anyagot minden délután, és persze maga Atlanta, aki képes az életét is kockáztatni egy sirályfióka hazajuttatásáért. A regény legtöbb szereplője kilép azokból a berögzült sztereotípiákból, amelyeket jellemzően az adott karakterekhez társítunk: Ragnar, a bálnavadász, aki korábban sosem foglalkozott azzal, hogy milyen károkat okoz a természetben, és csak a profit hajtotta, a világjáró, állatvédő Erikkel összeállva képes megváltozni és jó útra térni. A kísértetek ahelyett, hogy elborzasztanának, a legnagyobb együttérzést váltják ki az olvasóból azzal, hogy nem csak életüket, a halál utáni örök nyugalmat is feladják egy nemesebb célért. De természetesen a legérdekesebb a mi szempontunkból Atlanta és édesapja, akik az édesanya halála miatt kettesben, egymásra utalva élnek. A lány amellett, hogy naivitása és őszintesége egy kisgyereké, felnőtt módjára tud gondoskodni édesapjáról, és a tradicionális női karakterektől szokatlan aktivitással, bátorsággal és leleményességgel veti bele magát egy vakmerő kalandba. Édesapja a történet végéig passzív szerepet tölt be, mind az olvasó, mind Atlanta számára indifferens a jelenléte, éppen emiatt szembetűnő a történet csúcspontján az az általában anyai karakterekhez rendelt bénító aggodalom, amelyet átél lánya eltűnésekor: míg a lány keresésére hajót indítanak, ő tehetetlenül vár otthon, és aggodalmában sütni kezd, hogy elterelje a figyelmét. De nem csak a szereplők azok, akik túlmutatnak a sztereotipikus karaktereken, a cselekmény is eltérést mutat a hagyományos proppi mesefelépítéstől, amelynek fontos eleme egy ellenfél aktivitása és károkozása. A Szemüveges Szirénben minden jelenet, ahol egy ellenségkép látszana kirajzolódni, hamarosan fel is bomlik, jelenlétét csak az egyes szám első személyű diegézis korlátozott ismeretei miatt feltételezi a befogadó. A tízéveseknek szánt történet lezárása is szokatlanul összetett. Atlanta megoldást talál arra, hogyan juthatnak el a túlvilágra a régóta bolyongó kalózszellemek, amely önzetlen és érett megoldás a kislány részéről, mivel így soha többé nem láthatja sem ő, sem édesapja az éppen csak megismert dédnagypapát[2], valamint rávilágít arra, hogy a pozitív végkifejlethez paradox módon a legénység tényleges halálára van szükség. Ez bevezetheti a történetbe a keresztény kultúrkört is, amely szerint a boldogság nem a földi életben keresendő, igazán csak a halál után érhető el. A szöveg szerkesztettségén átszűrődő precizitás folyamatos distanciát követel meg a befogadó és a történet között. Annak ellenére, hogy egy 12 éves lány nézőpontján keresztül pillantunk be az eseményekbe, a gyakran szépirodalmi igényű megfogalmazás nem engedi közel az elbeszélőt az olvasóhoz, folyamatosan a szövegre való reflektálásra késztet. Dunajcsik Mátyás regénye ugyan rövid, mégis számos olyan kérdést felvet, ami miatt akár az idősebb korosztálynak is tartalmas olvasási élményt nyújthat, Gilicze Gergő dominánsan lila árnyalatokkal játszó, borongós, de mégis kedves rajzai pedig harmonikusan olvadnak bele A Szemüveges Szirén világába, a szöveg az illusztrációkkal együtt alkot egy koherens egészet. Összességében tehát A Szemüveges Szirénnek helye van a kortárs magyar gyerekirodalomban, beilleszthető abba az utóbbi években megerősödő folyamatba, amelynek produktumai komolyan veszik az olvasóikat, és magas színvonalú olvasnivalót kínálnak már az általános iskolás korosztálynak is.   [1] http://konyves.blog.hu/2016/06/06/dunajcsik_matyas_minden_ironak_megvan_a_maga_szigete [2] Akit – szinte kötelezően – Szindbádnak hívnak, amely névhez mind a világirodalomban, mind a magyar irodalomban ismert karaktert társítunk. Navratil Dominika Forrás: Tiszatáj online