A könyv főhőse August, aki életében először iskolába megy. Korábban otthon tanult, mivel súlyos betegséggel született. Az életvidám, vicces fiúcska arca súlyosan deformált, a szemei lejjebb vannak a kelleténél, füle jóformán nincs is, a gyerekek pedig nemes egyszerűséggel zombiként aposztrofálják a srácot. Auggie megtanult ezzel együtt élni, de ez nem jelenti azt, hogy ne fájna neki ostorcsapásként minden egyes odavetett szó. A szülei beiratják az iskolába, ahol Auggie nem csak rosszakarókat talál, hanem igaz barátokat is. Emellett még jobban megtanulja elfogadni önmagát. Miután elolvastam a fülszöveget (ami cseppet másként volt megfogalmazva, mint az én leírásom), már rögtön tudtam, hogy engem ez a könyv érdekel. Messziről lerítt róla, hogy értékes olvasmány lesz, és láss csodát, az is lett. Olyan fontos dolgokat mutatott meg ez a regény, mint az emberiesség és az empátia fontossága, de felfedte az emberek legsötétebb bugyrait is. Legjobban az egyik karakter, Jack fogalmazta meg, amikor arról mesélt, hogy még a jószívű öccse is gonoszkodott Auggie-val, mert megijedt tőle, akkor mit tehetnek a gonoszabbak. Megírta ám az írónő, hogy mit tettek, néhol pedig elszorult a szívem és volt, ahol majdnem megsirattam a történéseket, de nem tettem, mert még a legsötétebb pillanatokban is látszódott az alagút a fény végén, mert Auggie-nak mindig akadt némi öröme a vidámságra. Pont emiatt volt annyira különleges. A regény erőssége egyben a legnagyobb gyengesége is. Az írónő több karakter gondolataiba engedett betekintést E/1-es narrállással, ami tök jó ötlet, csak sajnos a kivitelezés volt harmatgyenge, mert összefolyt a sok hang. Viszont az, hogy minden fontosabb szereplőnek beleláttunk a fejébe, kifejezetten üdítő volt, mert több perspektíváját megmutatta a történetnek. Üdítő volt tudni, hogy Summer miért barátkozott Auggie-val, ahogy Jacket is a szívembe zártam, mert egy jópofa kisgyerek volt, aki egyszer hibát követett el, amit mélységesen megbánt. Szívszorító volt olvasni, hogy miket élt át Auggie nővére az öccse betegsége miatt, ahogyan keveredett benne a fájdalom, a sajnálat, a szeretet és az önzőség, vagyis az érzelmek teljes skálája, amit az öccse betegsége váltott ki belőle. Jó ötlet volt a több karakteres narrálás, csak azt sajnáltam, hogy összefolytak a hangok, nehéz volt a beszédstílusuk, a szókincsük és a viselkedésük alapján elkülöníteni az embereket. (Ezért nem jó két, maximum három karaktertől többnél üzemelni az e/1-et egy regényben belül). Szerettem, ahogy a karakterek reakcióba léptek egymással. Bemutatta ugyan a gyerekek mondhatni gonosz oldalát, de emellett előhozta a jó példákat is. Különösen tetszett ahogy a karakterek elmondták, csak hozzá kellett szokniuk Auggie arcának a látványához, hogy aztán meglássák a vicces kis srácot az “ijesztő” külső mögött. Már csak ez a momentum is annyit adott hozzá a könyvhöz, ebből pedig levonhatjuk a saját tanulságunk is. Mert néha igenis elég az álarc mögé nézni, hogy megtaláljuk az értékes dolgokat az embertársainkban. Ami pedig a felnőtteket illeti, még ők is furcsán reagáltak Auggie látványára. Néha már nekem fájt, hogy még ők – azaz mi -, sem tudunk ijedt tekintet nélkül felülemelkedni ezen. Nagyon remélem, ha egyszer találkozom egy gyerekkel, aki olyan betegséggel született, mint Auggie, akkor is helyén lesz az eszem. A könyvben nagy szerepet kapnak Mr. Browne úgynevezett ukázai, ami kapcsán a diákoknak esszét kell írniuk. Eme jópofa tanácsokat gyűjtöttem most egy csokorba. Érdemes elolvasni, sőt, akár meg is tartani őket : Szeptember: “Ha döntened kell, hogy helyesen, vagy kegyesen cselekedj, mindig az utóbbit súgja a szíved” (Dr. Wayne W. Dyes)   Október: “Cselekedetei emelnek szobrot az embernek” (Ókori egyiptomi felirat)   November: “Ne barátkozz olyanokkal, akik méltatlanok rá” (Konfúciusz)   December: “Bátraké a szerencse” (Vergilius)   Január: “Senki sem különálló sziget” (John Donne)   Február: “Jobb néhány kérdést tudni, mint az összes választ” (Joanne Thurber)   Március: “A jó szó semmibe sem kerül, mégis megfizethetetlen” (Blaise Pascal)   Április: “Ami szép, az jó, és aki jó, az hamarosan megszépül” (Szapphó)   Május: “Tégy meg minden jót, ami tőled tőlik / Amilyen eszközzel csak tudod / Amilyen módon csak tudod / Ahol csak tudod / Akivel csak tudod / Ameddig csak tudod” (John Wesley)   Június: “Csak sodródj a nappal és érd el a sugarakat” (The Polyhonic Spree: Light and Day) Újra ki kell emelnem, hogy ez a könyv csodálatos volt. Olyan sok fontos értéket mutatott meg nekem, amiket öröm volt olvasni. Tényleg ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, méghozzá kortól függetlenül. media-addict