Az osztrák írónő nem véletlenül kapott magas gyerekirodalmi díjat ezért a sajnos túlságosan rövidke kötetért, amelyben azonban minden fontos benne foglaltatik ahhoz, hogy meglepően szórakoztató terápiául szolgáljon gyerek és felnőtt számára egyaránt. Nyilván túlbecsülni sem kell a könyvet, ez csak egy jól megírt történet, csodát nem tud tenni, de mosolyt fakaszt és elgondolkodtat az elmúlásról és az újrakezdésről a tinik nyelvén, mert a halál az élet része, meg kell tanulni elfogadni és azt is, hogy a gyászidő letelte után az élet megy tovább. Nagyon olvastatja magát ez a kis kötet a szomorú téma ellenére, mert intelligens és szórakoztató humora van, egyszerűen, pátoszmentesen, mégis teljesen érthetően és átérezhetően mesél a gyászról. Emma 13 éves, és egy temetőben lakik, mivel az édesapja sírásó. Édesanyja meghalt, amikor született, és mivel a halottak között nőtt fel, a maga természetességében kezeli az elmúlás tényét. Peternek volt egy ikertestvére, aki néhány napja halt meg egy tragikus balesetben és a családja vele együtt még nem tért magához a sokkból.  A fiú órákat tölt testvére sírjánál minden nap, és Emma úgy érzi, segítenie kell a fiúnak megtalálni a kiutat ebből a letargikus állapotból… Kár, hogy ilyen rövidke lett ez a kötet, mert csekély 160 oldalon csak arra van idő, hogy végigrohanjuk a történeten, amely hiába szórakoztató és tartalmas, mégis marad egy kis hiányérzet az olvasóban, minden erénye ellenére kicsit összecsapottnak tűnik a könyv. Pedig a karakterek jók, a szokatlan helyszín, a temető a maga titkaival és misztikus hangulatával szintén jó ötlet volt, az írónő okosan és szórakoztatóan beszél a gyászról. Természetesen kell ehhez egy kis nyitottság, hiszen a halál egy kényes téma, nem mindenki érti a humort, ha erről van szó, ezért elsősorban azoknak ajánlom ezt a kötetet, akiket nem zavar a szerző humora.   Némileg meglepő módon a gasztronómia is megjelenik a történetben, nem véletlenül szerepel a címben az epertorta, Emma apukája egykoron hajószakács volt, ezért sírásó létére nagyon sok finomságot készít leánykája számára, aki azonban éppen a legdacosabb kamaszéveit éli, és nem igazén értékeli apukája fáradozásait a konyhában. A Los Días de los Muertos, vagyis a mexikói halottak napja is megemlítésre kerül, amelynek során az élők úgy őrzik halottaik emlékét, hogy jelképesen főznek rájuk. Az ínycsiklandozó étkek mellett szóba elegyednek egymással a fiatalok és a felnőttek is, bár Emma elsőre nem nagyon van kibékülve édesapja szívének választottjával (érthető, egy gyámügyi hivatalnokról van szó, akiről nem voltak túl jók az első benyomásai), de aztán persze lassan, de biztosan megbékél az új helyzettel, ahogyan Peter és családja is kezd magához térni az ikertestvére halála okozta sokkból. Érdekes kis kötet ez, nem az írói bravúr miatt köti le az olvasó figyelmét, hanem a különleges hangulata és a téma ellenére meglepően pozitív hangvétel. A gyász folyamatát írja le egy nem túl bonyolult, mégis kellően csavaros sztorival, amely pont azért tud eljutni az olvasó szívéig, mert a lelki folyamatokra helyezi a hangsúlyt, a maga mindennapiságában teljesen emberközeli tud lenni a történet, a humor pedig oldani tudja a téma szomorúságát. Nem terheli meg túlságosan az olvasó lelkét a történet, mégsem sekélyes a sztori, éppen arra való, hogy egy gyerek megértse, hogyan lehet feldolgozni a gyászt, ennyi a titka nem több. Nem világot megrengető darab, de arra tökéletesen alkalmas, hogy segítsen a szülőknek és a gyerekeknek abban, hogy tudjanak beszélni az elmúlásról, és mivel ez egy fontos dolog, a célcsoportnak célszerű beszerezni ezt a kis könyvet, a többiek is nyugodtan tegyenek vele egy próbát, nem fognak csalódni benne, ha nem várnak tőle többet annál, amit nyújtani tud. Forrás: smokingbarrels.blog