Lassan haladtak felfelé a hegygerincre vezető kanyargós ösvényen, hagyták, hogy a lovak saját tempójukban lépkedjenek. Judith ment elöl. Fél kézzel Gulliver nyergének hátsó kápájába kapaszkodva hátrafordult, s nevetve figyelte Zarándokot. - Felléphetnétek a cirkuszban is - mondta. - Ez a fickó született bohóc. Grace nem tudott válaszolni, annyira kacagott. Zarándok lehajtott fejjel lépkedett, s orrával, mint valami lapáttal tolta maga előtt a havat. Amikor összegyűlt egy kisebb halomra való, nagy prüszkölés kíséretében egyetlen fejmozdulattal feldobta a levegőbe, majd rövid ügetésbe váltott, mintha megrémült volna a szétszóródó pelyhektől. - Hé, hagyd már abba, elég volt! - szólt rá Grace, s a kantárt kicsit meghúzva átvette az irányítást. Zarándok, lépésre lassított. Judith nevetve megrázta a fejét, majd előırefordult. Gulliver, aki mit sem tudott a mögötte zajló bolondozásról, csak ment tovább szép komótosan, s a feje lépteinek ütemére bólogatott. Az ösvény mentén vagy húszméterenként a fákra szegezett rikító narancs sárga plakátok perrel fenyegettek mindenkit, aki vadászik vagy csapdát helyez el az erdőben. A két völgyet elválasztó hegygerinc legmagasabb pontján volt egy kis kör alakú tisztás, ahol - ha csendben közeledtek – olykor őzeket vagy vadpulykákat láthattak. Ma azonban, amikor a fák közül kilovagoltak a napsütésbe, csupán egy véres madárszárnyat találtak. Majdnem pontosan a tisztás közepén hevert, mint valami perverz iránytő mutatója. A lányok megálltak fölötte, és szemügyre vették. - Mi lehet ez, fácán? - kérdezte Grace. - Igen, azt hiszem, legalábbis egy néhai fácán. Egy néhai fácán egy darabja. Grace a homlokát ráncolta. - De hogy kerülhetett ide? - Nem tudom. Talán egy róka hozta. - Az nem lehet, hol vannak a nyomai? Semmi nem látszott, sem állat nyoma, sem küzdelemé. Olyan volt, mintha a szárny egymaga repült volna ide. Judith vállat vont. - Talán lelőtte valaki. - Persze, a maradék pedig fél szárnnyal repült tovább. Töprengtek egy kicsit, aztán Judith komoly arccal bólintott egyet. - Egy héja. Egy héja ejtette el. Grace elgondolkozott ezen. - Egy héja. Hm. Ezt elhiszem. - Indulásra nógatták lovaikat. - Vagy egy repülőgép. Grace felkacagott. - Ez az - mondta. - Úgy néz ki, mint az a csirke, amit tavaly London felé menet a repülőn adtak. Csak egy kicsit gusztusosabb. Amikor fellovagoltak ide a hegygerincre, a lovakat általában könnyű vágtára sarkallták a tisztáson, majd egy másik ösvényen kanyarodtak vissza az istállókhoz. Most azonban a hó, a napsütés és a tiszta reggeli ég olyan szép volt, hogy egyik lány sem akart még hazamenni. Elhatározták, hogy egy olyan útvonalat választanak, ahová eddig még csak egyszer merészkedtek el - pár évvel ezelőtt, amikor Grace még Cigányon, tömzsi kis Palomino-póniján lovagolt. Átmennek a túlsó völgybe, keresztülvágnak az erdőn, és a hegyet megkerülve a Kinderhook-folyó mentén futó hosszabbik úton térnek haza. Ez persze azt jelentette, hogy át kell kelniük egy-két autóúton is, de úgy tűnt, hogy Zarándok már lecsillapodott, és különben is, szombaton ilyen korán, ekkora hóban amúgy sem kell túl nagy forgalomra számítaniuk. Miután átszelték a tisztást és ismét a fák közé értek, Grace és Judith elcsendesedett. A hegygerincnek ezen az oldalán hűkori – és nyárfák nőttek, köztük nem vezetett kitaposott ösvény, és a lányoknak gyakran le kellett hajolniuk, hogy átbújjanak a lehajló ágak alatt. Hamarosan ıket és lovaikat is beborította a gallyakról lepergő finom porhó. Óvatosan haladtak lefelé egy patak medrét követve. A patakot csaknem összefüggő jégpáncél fedte, melynek csipkés szélű repedései között kivillant a sötéten rohanó víz. A hegyoldal egyre meredekebbé vált, s a lovak körültekintően lépdeltek, alaposan megfontolva, hová teszik a patájukat. Gulliver egyszer meg is csúszott egy kövön, de nem esett pánikba, és sikerült visszanyernie az egyensúlyát. A fák között ferdén besütő nap vad árnyékmintát festett a hóra, s megvilágította a lovak orrából felgomolygó párafelhőket. De egyik lánynak sem volt ideje a természet szépségeiben gyönyörködni; túlságosan lekötötte őket az ereszkedés, s minden figyelmüket hátasaik mozgására összpontosították. Nagy megkönnyebbülést jelentett, amikor a fák között végre megpillantották a Kinderhook-folyót. Nehezebb volt lejönni, mint várták, s csak most mertek ismét egymásra nézni és elmosolyodni. - Ez kemény volt, mi? - kérdezte Judith, s finom mozdulattal megállította Gullivert. Grace felnevetett. - Megoldottuk. - Előrehajolt, és megdörgölte Zarándok nyakát. - Hát nem csodálatosak? - Remekül csinálták. - Nem is emlékeztem rá, hogy ilyen meredek. - Nem is volt az. Szerintem másik patakot követtünk lefelé, és most vagy egy mérfölddel délebbre vagyunk, mint kellene. Leporolták a havat ruhájukról és lovaglósapkájukról, s lenéztek a fák között. Az erdő szélétől érintetlen hómező lejtett szelíden a folyóig. A víz innenső partján éppen hogy ki tudták venni a papírgyárhoz vezető régi utat szegélyező kerítés oszlopait. Ezt az utat nemigen használták, mióta megépült a széles bekötőút a sztrádától, mely innen félmérföldnyire, a folyó túlpartján futott. A lányoknak egy darabig a régi papírgyári úton kellett haladniuk észak felé, hogy elérjék azt az ösvényt, amelyen hazatérhetnek. Jól sejtette: a Chatham felé vezető utat még nem tisztították le. Wayne Tanner azonban hamarosan rájött, hogy felesleges aggódnia. Mások is jártak ma erre, s a Kenworth tizennyolc erős gumiabroncsa szilárdan kapaszkodott a kitaposott nyomokba. Végül is nem hiányzott az az istenverte hólánc. A szembejövő forgalom sávján egy hóeke dolgozott, ami rajta nem segített, de azért megkönnyebbülésében barátságosan odaintett a sofőrnek és megnyomta a kürtöt. Cigarettára gyújtott, és az órájára pillantott. Hamarabb ideért, mint ígérte. Miután a zsaruk elkotródtak, telefonált Atlantába, és megkérte őket, beszéljék meg a dolgot a gyárral, mert ı csak másnap délelőtt fog odaérni a turbinákkal. Senki nem szeretett szombaton dolgozni, és számított rá, hogy nem lesz különösebben népszerű a munkások körében, ha majd odaér. Ez azonban már az ı bajuk. Újabb Garth Brooks-kazettát tett fel. Itt lesz valahol a leágazás a gyár felé. Az erdő után gyerekjáték volt a régi papírgyári úton haladni, így a lányok és lovaik felengedtek egy kicsit, ahogy egymás mellett lépegettek a napfényben. Balra tılük két szarka kergetőzött a folyót szegélyező fák ágai közt, de Grace hangos kárálásuk és a part szikláin bukdácsoló víz csobogása mellett is meghallotta a hangot, amit a sztrádát tisztító hóeke zúgásának vélt. - Itt vagyunk - intett előre a fejével Judith. Ezt a helyet keresték, ahol egy régi vasúti pálya először a papírgyári utat keresztezte, majd átment a hídon. A vasútvonalat jó néhány éve lezárták, és eltávolították a híd felsı acélszerkezetét. Csupán a magas betonpillérek maradtak, s a híd után elkanyarodó út úgy futott át köztük, mint valami nyitott alagúton. Közvetlenül a pillérek mellett keskeny, meredek ösvény vezetett fel a töltésen a sínekhez, s a lányoknak itt kellett felkapaszkodniuk a hídra. Judith előrement, és a töltés felé irányította Gullivert. A ló tett néhány lépést, aztán megállt. - Gyerünk, fiú, minden rendben van. A ló kapált a lábával, mintha a havat vizsgálgatná. Judith a sarkával ösztökélte. - Gyerünk lustaság, felfelé! Gulliver szót fogadott, és elindult felfelé. Grace lent az úton várt, s figyelte őket. A sztrádán dolgozó hóeke zaja mintha erősödött volna. Zarándok füle nyugtalanul rángatózott. A lány előrenyúlt és megpaskolta a ló verejtékes nyakát. - Hogy megy? - szólt fel Judithnak. - Minden oké. De azért legyél óvatos. A baj akkor történt, amikor Gulliver már majdnem felért a töltés tetejére. Grace elindult utána, a lehető legpontosabban igyekezett a másik ló nyomát követni és hagyta, hogy Zarándok a saját maga választotta tempóban haladjon. Már félúton járt, amikor hallotta, hogy Gulliver patkója megcsikordul a jégen, és Judith rémülten felsikolt. Ha a lányok jártak volna erre az utóbbi időben, tudták volna, hogy azon a szakaszon, ahol megpróbáltak felkapaszkodni, a nyár vége óta egy repedt vezetékből állandóan folyt a víz. A hólepel tükörsima jégréteget takart. Gulliver megingott, próbálta megvetni hátsó lábait, miközben hó és jégszilánkok repültek szerteszét. Mivel azonban egyik lába sem talált kapaszkodót, hátsó fele félrecsúszott és lehuppant, aztán keresztbe fordult a jégen. Egyik mellső lába oldalra kapált, majd az állat fél térdre rogyott, s közben egyre csúszott lefelé. Judith felkiáltott, és ahogy előrelódult, egyik lába kicsúszott a kengyelből. Valahogy azonban sikerült megkapaszkodnia a ló nyakában és a hátán maradnia, s most Grace-nek kiabált. - Tűnj el az útból, Grace! Grace megdermedt rémületében. Vérének dübörgése a dobhártyáján megbénította a testét és elterelte a figyelmét a szeme előtt lezajló drámáról. Judith második kiáltására tért magához, s megpróbálta Zarándokot visszafordítani a lejtőn. A ló rémülten rángatta a fejét, és ellenszegült a lány akaratának. Tett néhány apró lépést oldalra, majd nyakát kitekerve igyekezett fölfelé, ám az ı lába is megcsúszott, mire rémülten visszatáncolt. Most pontosan a lefelé szánkázó Gulliver útjába kerültek. Grace felsikoltott és megrántotta a kantárt. - Zarándok, gyerünk már! Mozdulj! Abban a furcsán lelassult pillanatban, mielőtt Gulliver rájuk zuhant, Grace rádöbbent, hogy nem csupán saját vérének zakatolását hallja. Az a hóeke mégsem a sztrádán dolgozik. Ahhoz túl hangos a motorzaj. Valahol közelebb kell lennie. De nem ért rá ezen töprengeni, mert Gulliver fara hatalmas erővel Zarándok vállának ütközött, és megperdítette. Grace érezte, hogy kiemelkedik a nyeregből és felfelé, a lejtő felé lendül. Ha egyik keze nem talál rá véletlenül a másik ló tomporára, Judithhoz hasonlóan ı is leesik a lóról. Így azonban sikerült fennmaradnia, s kezével Zarándok selymes sörényébe kapaszkodott, miközben az állat lefelé csúszott. Gulliver és Judith már majdnem elérte a töltés alját, s Grace kétségbeesetten nézte, amint barátnője kidobott játék babaként tehetetlenül hátrahanyatlik a ló farára, de a kengyelbe beakadt lába vadul visszarántja. Teste a lendülettől oldalra bicsaklott, és lecsúszott a lóról. Ahogy tarkója keményen a földnek csapódott, lába még egyszer megcsavarodott a kengyelben, így végérvényesen belegabalyodott, Gulliver pedig csak vonszolta maga után. A két ló és a két lány egyetlen mozgó, rémült csomóban siklott az út felé….