Hamarosan világossá válik számukra, hogy az erdő különböző mesebeli lények - gólemek, tündérek, koboldok, nimfák, boszorkák, szatírok, najádok - élőhelye, ám azt is meg kell tanulniuk, hogy a mesékben szereplő varázslatos teremtmények nem mindig jók.   A kötet nagy hasonlóságot mutat számomra Holly Black és Tony DiTerlizzi nyolckötetes sorozatával, a Spiderwick-krónikával, de annál jóval átgondoltabb és kidolgozottabb. Míg az előbbi széria szerzőpárosa inkább a külalakra fektették a hangsúlyt, ezáltal háttérbe helyezve magát a történetet, addig Brandon Mull a történet minőségét tartotta mindvégig a szeme előtt. A történet eleje szinte teljesen megegyezik a fentebbi sorozatéval: a kölykök új házba költöznek, eleinte nem ismerik fel a körülöttük lévő világot, később azonban a tej (kő, manónyál) segítségével látni kezdik azokat a dolgokat, amik korábban láthatatlanok voltak előttük. A sztori pörög rendesen, így biztos, hogy a tizenévesek alig tudják letenni a kötetet. Én felnőttként már nem élveztem annyira, ugyanis jó pár fordulat kiszámítható, de azért akadnak váratlan események is, amik meghökkentik az olvasót. Mull stílusa olvasmányos, a remek magyarosításért pedig dicséret illeti Pék Zoltánt, a fordítót (annak ellenére, hogy egy-két értelmetlen mondat becsúszott). Maga a történet teljes egész, abszolút lezárt, ugyanakkor meghagyja az esélyt a folytatásra. Azt nem tudom, hogy a szerző alapból több kötetesre tervezte a sorozatot, vagy csak a siker miatt döntött a hosszabbítás mellett, nagyon remélem, hogy nem kell csalódnom a folytatásban. Mert arra mindenféleképpen kíváncsi vagyok, hogyan alakul a két gyerek és Titokfölde lényeinek további sorsa. Könyvkritikák blog