Írta: Annie M. G. Schmidt, illusztrálta: Fiep Westendorp, fordította: Czibere Mária. Pozsonyi Pagony, 2012., 144 oldal
A folytatásban Titi, ez a kedves és segítőkész kisfiú a piros daruskocsijával hazatér a tengerpartó́l, zsebében egy titokzatos tojással. De nem ér rá pihenni, otthon is rengeteg dolga van. A Gerliceparkot, sok-sok kedves állat lakóhelyét meg akarja szüntetni a Parkőr, hogy a helyére betonnal borított, rendezett teret építtessen. Titi ezt nem hagyhatja annyiban!
A Gerlicepark
A Gerlicepark veszélyben van, de hogy pontosan ki és mi fenyegeti parkot, az kiderül az itt következő részből..
Titi tehát visszatért Szellőpartról. Újra otthon volt a toronyszobájában, Zsazsával, a csótánnyal.
Csak azon bánkódott, hogy nem találta meg Gömböly Gerdát. Pedig épp ő üzent neki, hogy siessen haza.
– Mindenütt kerested? – kérdezte Zsazsa.
– Mindenütt – felelte Titi. – A tetőn is. És odakint, az utcán. Meg a ligetben. Odaálltam a bükkfa alá, ahol lakik. Hívogattam és fütyültem neki, de sehol senki!
– Jártál Penna bácsi boltjában is?
– Persze! Ő sem tudja, hol van. Sőt, már ő is kezd nyugtalankodni, mert Gerda szinte minden nap erre repül.
– Lehet, hogy vendégeskedik valahol – vetette fel Zsazsa. – A családjánál, vagy ilyesmi.
– Senkije sincs – válaszolta Titi. – Vagy várjunk csak... Mégis! De jó, hogy eszembe juttattad! A Gerlicepark! Titi felpattant, fogta a sapkáját, és ugrándozva megindult az ajtó felé.
– Most hová mész? – kérdezte Zsazsa. – Mi az a Gerlicepark?
– De hiszen tudod! – felelte Titi. – A liget végében van egy kiserdő. Igazi vadon!
– Nem tudom – mondta Zsazsa. – Sosem járok erdőben. A csótány nem erdei állat. A csótány háziállat.
– Akkor elmagyarázom. Régebben kert volt, óriási kert, magas fákkal. De elvadult. Benőtte a bozót, a halastóban békák dagonyáznak, a fákon gerlék fészkelnek. Felnőtteket sosem látni, de a gyerekek a toronyházból gyakran bújócskáznak arrafelé. Én is mindig irtó jókat játszottam ott.
– És a gerlék Gerda rokonai? – kérdezte Zsazsa.
– Pontosan. Gerda unokahúgai és unokaöccsei. Oda is megyek, megnézem, hátha ott találom. Szia!
– Nem viszed a levelet? – kérdezte Zsazsa.
– Levelet? Ja, persze, amit Ágica küldött az anyukájának.
– Már rég kézbesítened kellett volna – mondta Zsazsa szemrehányón.
– Igazad van – felelte Titi. – De tudod, kicsit félek Patyolat nénitől. Inkább bedobom a postaládájába.
De amikor Titi Ágicáék postaládáját kereste az ajtó előtt, Patyolatné dugta ki a fejét az ajtón.
– Hogy is hívnak? – kérdezte.
– Titinek. Levelet hoztam a lányától. Szellőpartról.
– Köszönöm, add csak ide.
Ágica anyukája elvette a levelet. Titi már ment is volna tovább, de Patyolatné feltartóztatta.
– Jártál Trappolkáéknál is, a hétvégi házban?
– Igen – felelte Titi. – Nagyon klassz volt.
– Remek – mondta Patyolatné. – A levélben az áll, hogy Ágica jól érzi magát, és még marad pár hetet. Ez jól jön, mivel éppen takarítok. Remélem, nem piszkolja össze magát azon a Szellőparton.
– Á, dehogy! – legyintett Titi. – A tengerparton nem lehet összepiszkolódni.
– Hogyne lehetne! – fortyant fel Patyolatné. – Az a koszos homok, meg az a mocskos tengervíz! Mondd, láttad, hogy mi folyik a ligetben?
– A ligetben? Semmit sem láttam – felelte Titi. – Mi folyik ott?
– Felszámolják a Gerliceparkot – közölte vidáman Patyolatné.
– Felszámolják?
– Igen, kivágnak minden fát. Kiirtanak minden bozótot, gyomot és növényt. Macskakövet raknak le. Kikövezett kis tér lesz belőle. Középen takaros virágágyással.
Titi elszörnyedt. A Gerlicepark eltűnik... a gyönyörű fákkal együtt!
– Láttad a bódét a liget bejáratánál? – kérdezte Patyolatné.
– Igen, láttam ott egy faházikót – felelte Titi.
– Az a Parkőr bódéja. Ő felügyeli, hogy mindent eltakarítsanak. Hogy eltűnjön az egész vacak bozótos. Nézd csak meg! És köszönöm a levelet.
Titi egyenesen a ligetbe hajtott. A bejáratnál ott állt a bódé. Titi csupán csak bekukkantott a nyitott ajtón. A parkőr asztala ki sem látszott a sok papír alól. Éppen telefonált. Itt készül tehát a kiserdő kivágásának terve.
Titi búsan indult tovább. Az óriás tölgyfa mögül kacskaringós ösvény indult, amelyet már magasan benőtt a sok gizgaz és bozót.
Ez az ösvény vezetett a Gerliceparkba.
Míg Titi a bozótoson próbált átvágni, arra gondolt: most már értem, miért hívatott Gerda. Nyilván ő is hallott erről a szörnyűségről. Biztosan itt találom.
Kisvártatva egy susogó fákkal körülvett tisztáson állt. Páfrány és moha burjánzott mindenütt. Tücskök ciripeltek, méhek duruzsoltak, az ágakon madarak énekeltek. Gerda azonban nem volt köztük.
Milyen nyugalmas és szép itt! És most mindez eltűnik. Elképzelni is rossz. Kővel burkolják, kaviccsal töltik fel.
Titi éppen le akart telepedni a fűbe, mikor lentről vékony kis hangot hallott. A hang rémülten kiáltotta:
– Hé, vigyázz!
Titi sietve felegyenesedett, és lenézett a fűbe. Egy kisegér állt előtte. Egy erdei egér, riadt gombszemekkel, reszkető bajusszal.
– Majdnem a családomra ültél! – mondta az egér szemrehányón.
– Bocsánat. Nem láttalak – mentegetőzött Titi. – De hol a családod?
– Ott, a gyökér mellett – mutatott hátrafelé az egérke.
Titi lehajolt és körülnézett. Az avar és a száraz fűszálak közt megpillantotta az egércsalád fészkét. Hét csupasz, apró egérkölyköt a mamájukkal.
–J aj, de édesek! – kiáltott fel Titi.
– Hát persze, hogy édesek – felelte az egérpapa. – Te meg majdnem rájuk ültél!
– Ezentúl figyelmesebb leszek – ígérte Titi.
– Rendben – helyeselt az egér. – Viszont ha már itt vagy, áruld el: igaz, hogy kivágják a kiserdőt? Jaj, mondd, hogy nem igaz!
– Attól tartok, hogy igaz – felelte Titi.
– Akkor velünk mi lesz? – kérdezte kétségbeesetten az egérpapa.
– Hol húzhatjuk meg magunkat a nejemmel és hét csupasz kis újszülöttünkkel?
– Fogalmam sincs – sóhajtott Titi. – Ha kell, segítek elköltözni.
– Elköltözni? – csattant fel az egér. – De hová?
– Ekkor valami a fűre röppent. Valami fehér. Gömböly Gerda volt az, a galamb.
– Hallottad? – kiáltotta Titinek. – Ki kell eszelnünk valamit. Ezt nem engedhetjük!
Hogy hogyan mentik meg a Gerliceparkot, az kiderül a könyvből!