A kiindulópontok A történet Dakorleon városában kezdődik, ahol eltűnik a várost védő mesteralvó, Rufhus mester csontváza, ami az ereklyét őrző rend diakonisszája szerint végzetes következményekkel járhat: békétlenséget és háborút, akár őrületet is hozhat a lakókra. Ezért a városmester megbízza Vulgarus Pokk borkereskedőt, hogy az esetleges rendbontások miatt hívja be a szomszédos város, Korhos katonáit. (Nem részletkérdés, hogy maga a városmester is onnan származik.) Vulgarus Pokk cellarius nyomban útnak indul, de nem Korhos felé veszi az irányt, inkább saját maga szeretne egy zsoldossereget toborozni, mert tart a korhosi hadsereg megszállásától. Ám a városmester mindenki háta mögött megkezdte a szervezkedést, behívta a katonákat, hogy átvegyék az uralmat Dakorleon felett. Ekkor a diakonissza elküldi a 224. szürkegémet, rendjének 16 éves nővérét (aki egyébként felfedezte a csontok eltűnését), hogy keresse meg az utolsó élő mesteralvót, Ludovik atyát, és kérjen tőle segítséget. Ezért Admira – valójában így hívják a 224. nővért – is elindul, de mellé szegődik egy korhosi katona, aki a Dakorleonba való bevonuláskor (ami nem volt zökkenőmentes) sérülést szenvedett. Mindeközben pedig a nagyon is valóságos mai Budapesten a 17 éves gamer/hacker Tótisz Milán, vagyis Miló dekódolja egy barátjának spamnek vélt üzeneteit, melyeket követve a két fiú eljut a Salgótarján melletti Somlyóbányára, ahol egy viadukton átkelve Miló belecsöppen ebbe a képzeletbeli világba. A regény három szálon szövődik tovább: végigkövethetjük a Ludovik mestert kereső Admira útját, Vulgarus Pokk kevésbe sikeres toborzási kísérletét és persze Miló kalandjait. A három narratíva kiegészíti, színesíti és viszi előre a történetet. A három perspektíva  Admira Admira hitben gyökerező életéből kialakult szempontrendszere archaikus nyelven jelenik meg: metaforái, metonímiái egy magasabb rendű, misztikus szemlélet tükröződései. A regény előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Admira nézőpontja nem pusztán annak köszönhető, hogy első 16 évét a rend falai között töltötte, arra is kapunk utalásokat, hogy bár buzgó hívő és lojális szürkegém, valami sokkal nagyobb horderejű dologra van programozva. „Különös, hogy a hit néha oly perzselő tud lenni, akár az erdőtűz hirtelen fellobbanó lángja, máskor pedig oly soká kell csiholni, hogy életre keljen, mint kovácssegédnek a műhely tüzét patkolás előtt.” „Lelkük már az orsón felcsavarva várja, hogy a mesterek kipörögni engedjék.” „Most értem csak meg, mily kegyetlen uzsorás a háború, mely morzsányi örömöt ad a győztesnek, rettentő kamatot szedve az alulmaradótól.” „Nem gondolom, hiszem, és ez sokkalta fontosabb, ahogy a Regula meghagyta nekünk, szürkegémeknek.” Miló És ha már programozás: a XXI. századból érkező Miló egészen más szemszögből lát rá erre a világra, és jó sokáig tart, mire leesik neki, hogy nem egy hagyományőrző csoport éves gyűlésére csöppent, hanem egy alternatív világba. A portal fantasykban a szereplők a műfaj adottságai miatt hamar elfogadják, hogy egy másik világba kerültek, egyszerűen nincs idő az erről való vívódásaikkal foglalkozni. Ám Huszti Gergely sokáig halogatja, hogy Miló végre rájöjjön, hol van, vagy legalábbis arra, hogy bizony nem otthon van. Ettől sokkal életszerűbb és hitelesebb lesz a története, már ha lehet ilyet mondani egy fantasy esetében. Miló nézőpontja az olvasóé is, szlenges mai narrációja nem kevés humort hoz a könyvbe, hiszen sokáig egyáltalán nem tudja értelmezni a körülötte lévő világot. Miló elbeszélésének utalásai teljesen a mai kort idézik, felvonul itt – a teljesség igénye nélkül – a Mr. Robot, a Nem vénnek való vidék, a Joker, a Volt fesztivál és természetesen a Trónok harca is, a manapság minden fantasyk alfája és ómegája. „Ezek az arcok nem viccelnek, basszus. Az lesz az első, hogy feljelentést teszek ellenük, ahogy lakott területre érünk. Persze lightosabban is felfoghatnám az egészet, ha nem lennék kockára fagyva. Egy laza séta az őszi erdőben, két erdész által kísérve, akik alig szólnak hozzám, és állig fel vannak fegyverkezve – ez egész fullos vasárnapi proginak tűnhet.” „Ha otthon nekem egy hete azzal jön valaki, hogy három csuhás fószer velem takaríttatja majd a hegytetőn álló kéglijét, ami mellesleg felér egy lovagvárral, tuti elküldöm melegebb éghajlatra… … a kölcsönruhámat – amiben úgy festhetek, mint az alkesz apát a Robin Hoodból – átfújja a jeges szél, és már nem azért, de ha a takarító diákmunkás lebetegszik, mihez kezdenek a szektások?” A két fiatal, Admira és Miló nyelve és világa nem is állhatna távolabb egymástól. Egy hasonló tulajdonságuk azonban (egyáltalán nem tud egyikük sem aludni) arra determinálja őket, hogy útjaik egy ponton összeérjenek. Admirának saját megjósolt sorsával, Milónak pedig újonnan felfedezett képességeivel kell megbirkóznia. Vulgarus Pokk A harmadik nézőpont Vulgarus Pokké, aki szintén archaikus nyelven, de már profán megközelítéssel és sokkal érettebben narrálja a világot, és az ő esendő, apróbb bűnöktől, félresiklásoktól sem mentes élete jelenik meg előttünk. Az általa mesélt fejezetekből már a tapasztalat beszél: „Attól még, hogy szó van rá, még nem lesz igaz is egyben.” „A történelem, kereskedő uram, csakis az, mit mi annak tartunk. Nem mindennek kell megtörténnie ahhoz, hogy higgyünk létében, és nem mind való emlékezésre, mi megtörténik e ferde világban. A mi feladatunk elválasztani az ocsút a búzától, és másolók ezreivel terjeszteni azt, mit előnyösnek vélünk a magunk szempontjából. Ehhez kell a valódi bölcsesség, nem az írás és olvasás művészetéhez, kereskedő uram.” „Nincs kellemetlenebb ostoba a szellemes ostobánál.” Vulgarus szimpatikus szereplője a történetnek, útja során szinte folyton kudarcot vall, kicsit számot is vet az életével, legalábbis el-eltűnődik a múltján, a családján, az apján. Az ő leírásaiból ismerjük meg igazán ezt a középkori világot minden mocskával és szentségével együtt, amolyan Colas Breugnon-i (Romain Rolland regénye – a szerk.) életérzést kapunk a hedonista, ám érzelmes lélektől, egy kis filozofálgatással megspékelve. Kell egy csapat! Gyakori és jól bevált klisé a mesékben, az ifjúsági regényekben és a fantasykban, amikor létrejön egy spontán verbuválódott, szerethető kis csapat, aminek a tagjai együtt élik át a kalandokat. Általában jól megrajzolt alakok, akik valamilyen módon eltérnek a megszokottól, kilógnak a társadalomból és van egy kis hendikepjük. Ezek a szereplők jellemzően valahogy egymás mellé keverednek a történetben, sokszor először egymás ellenségei, majd összebarátkoznak, segítik egymást. Huszti Gergely is élt ezzel a lehetőséggel, a Vulgarus köré gyűlt kis csapat tagjai hamar az olvasó szívébe lopják magukat: Humbaba a pikkelyes gyíkember kis barátjával, Morkkal, Fáta, a bérgyilkosnő és Maurice Lapp kalandjait még talán az inkább magányos utat járó Admira és Miló történeténél is izgalmasabb követni. Lesz-e főgonosz? A főbb szereplők közül egyelőre csak a pozitív karaktereket ismerhettük meg közelebbről, Admira és Miló két helyes fiatal, Vulgarus is jó szándékú szereplő, aki a jóért küzd, még ha olykor kicsit alantas módszerekkel is. Maurice Lapp inkább mint kísérő jelenik meg, bár elég hősiesen és gálánsan játssza ezt a szerepet. Még hiányoznak az igazán karakteres antagonisták, igaz, néhányuk már felbukkant, de kevéssé látjuk még, izgalmas alakok lesznek-e. Érdekes figura lehet Korhos vezetője, Delion Lapp kormányzó, és segítője, Voló magiszter is. Kíváncsian várhatjuk, árnyalódik-e a jellemük a folytatásban. Akció akció hátán A szereplők egy jó kalandregény mintájára folyamatosan akadályokba ütköznek, a történet pedig a fantasyk és a számítógépes játékok szabályait követi: sokszor egy-egy ellenség vagy akadályozó tényező kilétére vagy mibenlétére csak akkor derül fény, amikor összeütközésbe kerül a hősökkel vagy megjelenik előttük, így az olvasót gyakran meglepetésként éri egy-egy jelenet. A regény cselekménye egy idő után nagyon beindul, folyamatos pörgés veszi kezdetét: amilyen lassan csordogált az eleje, olyan akciódús lett a második fele. A könyv végéhez pedig nem árt, ha valaki megedződött már egy-két fantasyn, a szöveg olyan vizuális leírásokat tartalmaz, amiknek az értelmezéséhez mindenképpen szükséges, hogy ne „ártatlanul” olvassuk azokat. Huszti Gergely sok kis cliffhangerrel dolgozik, és számtalan kérdés merül fel az olvasóban, ami a folytatásban nyilván nem marad megválaszolatlanul. A Mesteralvók hajnalában felépített világ még nem kerek, egy sorozat első része helyett inkább olyan, mintha egy regény első fele lenne, ez azonban mit sem von le az értékéből. Nagyon lehet várni a folytatást. Szokács Eszter Forrás: igyic.hu