A varázslat gépezetei Brian Selznick több díjat is kapott már számos kötet illusztrálásáért, de csak 2007-ben jelentkezett teljesen saját könyvvel. A leleményes Hugo Cabret éppen csak megjelent, máris imádták. A Caldecott-érem történetében ez lett az első regény, ami megkapta az illusztrációkért járó legrangosabb amerikai elismerést, és már a megjelenés évében megvásárolta Martin Scorsese a filmes jogokat. Az adaptációt, a rendező első ifjúsági filmjét 2011 végén mutatták be, és idén ez a film kapta a legtöbb Oscar-jelölést: 11 kategóriában indul, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó szoborra is esélyes. A leleményes Hugo Cabret-t Brian Selznick mániái ihlették: a francia némafilmek, az óraszerkezetek, a csavarokból, lemezekből életre kelő gépek és a legendás filmrendező, Georges Méliès alakja. Selznick első vázlata 30 oldal volt képek nélkül. Selznick a régi francia filmek hatására kezdett el azon gondolkodni, hogyan mesélnek el egy-egy történetet a filmek, és rájött, hogy ehhez az elbeszéléstechnikához hasonlót egy könyvben is meg lehet valósítani. A vázlatából kihúzta például az akciójeleneteket, és azokat rajzokkal helyettesítette. Így dagadt a 30 oldalas elbeszélés egy több mint 500 oldalas könyvvé.   Selznick a történetet viszonylag kevés szöveggel, 284 eredeti grafitrajzzal, illetve néhány filmből kivágott kockával meséli el. A leleményes Hugo Cabret az 1931-es év Párizsába viszi az olvasót, ahol a mozi még egy új, varázslatos tapasztalat, a pályaudvaron gőzmozdonyok füstje gomolyog, felhúzható lemezjátékokat árulnak a boltokban, és mindenki valamilyen bűvész akar lenni: mindenki csodát akar tenni. Hugo Cabret egy órásmester fia, aki elárvul és a magányban az apja emlékébe kapaszkodik. Kizár mindenkit az életéből, egy pályaudvaron él, és az édesapjával közös egykori álmuk megvalósításán dolgozik: be akar fejezni egy különös körülmények között hozzá került automatát, egy gépembert. Persze, ez nem megy egyedül, a bonyodalmak során titkok lepleződnek le, barátságok szövődnek.   A jól ismert klisékkel dolgozó forgatókönyv ellenére A leleményes Hugo Cabret mégis izgalmas: a hangulata rendkívül feszült, fojtott. Igazából nem történik benne semmi különleges, de Selznick részben a kevert technikának, részben az érzelmekre fókuszáló szövegnek és képeknek köszönhetően egy nagyon szuggesztív könyvet rakott össze. A filmszerű, hol közeli, hol távoli képek váltakozása, a szemek kihangsúlyozása, a fekete-fehér rajzok villódzása, a „ki lát kit” helyzetek, a szűk, zárt terek és a mindent körülölelő titokzatosság miatt az olvasónak olyan érzése van, mintha egy képernyő előtt vagy a kamera túloldalán állna, és távolról figyelné, mi történik Hugóval. A kameraállásokra emlékeztető képek elidegenítik a történetet: az olvasó a klasszikus értelemben nem tud elmerülni a könyvben, egy köztes állapotot él át, ami a mozinéző és a regényolvasó tapasztalatát gyúrja össze. Ez a köztes, kevert, ellentétekből építkező hangulat a könyv egészén érezhető: már a harsány színű borítókép élesen elüt a feketére festett hátsó borítótól és a gerinctől. A rajzolt és az írott képek egyszerre félelmetesek és meghatóak – például az automata ugyan Hugo féltve őrzött öröksége szeretett édesapjától, a képeken megjelenő kifejezéstelen, üres géparc mégis inkább hátborzongatóan hat. A történet hiába játszódik egy világkiállításra készülő fővárosban, a helyszínek szűkek, zártak, még a tágas pályaudvar is klausztrofóbiás érzetet kelt az örökös zsúfoltsága, a Hugó által használt sötét és kényelmetlen járatok miatt. A folyton változó kameraállás, a fókuszpontok elmozdulása ellenére is egyfajta korlátozottság, fojtottság uralkodik a könyvön, amit a néha felbukkanó filmkockák és a befejezés oldanak fel, tágítanak ki.   A leleményes Hugo Cabret a gépek szeretetéről, a filmek varázslatáról szól, és arról, hogy az ezek bűvkörébe kerülő gyerekek és felnőttek milyen erőfeszítéseket hajlandóak tenni azért, hogy egy kis csodát tegyenek, hogy megvalósítsák az álmaikat. Selznick könyvében a gép nem a hétköznapi aggyal fel nem fogható, ezért félelmet, gyanakvást keltő mesterséges, embertelen kreatúra. A leleményes Hugo Cabret-ban a gépek és az ember számos közös vonással rendelkeznek. „Ha elveszted a célod… az olyan, mintha te is elromlanál” – mondja Hugo új barátjának, Isabelle-nek. Hugo számára a világ egyetlen hatalmas gép, és a gépeknek nincsen felesleges alkatrészük, mindenből pontosan annyi van bennük, amennyi szükséges – Hugo világnézete, a könyv üzenete szerint mindenkinek célja van a világban, senki nem születik hiába vagy válik feleslegessé. Brian Selznick könyve nem picture book, nem képregény, nem storyboard, nem regény. Ezt a négy nagyon különböző típust, műfajt vegyíti, így különleges, sajátos olvasmányélményt nyújt. Az akció, a legerőteljesebb pillanatok a grafitrajzokon, a filmes utalások pedig kiragadott képkockákon elevenednek meg – ellentétben azonban egy picture bookkal, a szöveg szerepe nem mondható másodlagosnak. Selznicknél alapvetően más élményeket, tapasztalatokat bont ki a két médium. A grafitrajzokról hiányzó színek, gondolatok a szövegben jelennek meg, a szövegből hiányzó mozgalmasságot pedig a képek pótolják. Ahol a szöveg kifejezőereje véget ér, ott folytatják a képek a történetet, és fordítva. Az illusztrációk a hagyományos értelmezői, továbbgondoló szerep helyett azonos rangot kapnak a szöveggel. Bár a könyv duplaoldalain élesen elkülönülnek egymástól a betűk, az illusztrációk és a filmkockák, mégis szervesen összekapcsolódnak, így állnak össze egy heterogén, mégis precízen felépített elbeszéléssé. Olyan új tapasztalat ez, ami hosszabb-rövidebb időre egészen biztosan mindenkit elvarázsol.

Forrás: kotvefuzve.reblog.hu