Szöveg - kép viszonya Illusztráció és a szöveg kapcsolatában Varga Emőke* a korszerű elméletekre támasz­kodva négy alapvető viszonyt tételez. A metaforikus, a metonimikus, a szinekdotikus és az ironikus viszonyt.

 

Metaforikus viszony a szerző szerint akkor jön létre, ha szöveg és kép viszonya nagyjából kiegyensúlyozott, és az illusztráció arra törekszik, hogy saját (képi) eszközeivel a teljes, az „ideális jelentést” maga is elmondja, mintegy a szöveg képi megfelelője legyen. Így szöveg és kép között egyszerre van azonosság (a jelentésben) és különbség (eszközökben), s a kettő együttese hat a befogadóra. A metonimikus viszony lényege, hogy az illusztráció a szövegegésznek csak egy bizonyos, rendkívül fontosnak érzett mozzanatát ragadja meg, ebben mutatva fel annak teljességét. Az ilyen illusztráció a szó eredeti értelmében „megvilágít”, miközben szándékosan eltávolodik a szöveg teljességétől. A szinekdotikus illusztráció arról ismerhető fel, hogy csak rész(ek) felmutatására vállalkozik, nem bízik semmiféle teljes, „ideális jelentés” megragadhatóságában, ugyanakkor a részek felsorakoztatásával mégis a szövegegész képi megjelenítője akar lenni. Varga Emőke szerint ez a fajta illusztráció elsősorban a mai gyermekkönyvekre jellemző. Végül a negyedik típusba a szerző azt az esetet sorolja, amikor az illusztráció ironikus viszonyba lép a szöveggel. Nem azonosul annak szemléletmódjával, hanem attól eltávolodva olyan jelentésrétegek feltárására törekszik, amelyek talán első olvasásra nem is tárulnának fel a befogadó előtt. Ezzel más, bizonyos értelemben többletjelentéssel képes felruházni a szöveget. (Irodalmi Jelen) * Varga Emőke: Illusztráció a teóriában, a kritikában, az oktatásban. L’Harmattan, 2012., 260 oldal