A világháló arra is jó, hogy értelmes dolgokra használjuk. Régóta vissza-visszajárok egy Svédországban élő irodalomkedvelő, Melissa blogjára, aki figyeli a magyar gyerekirodalmat is, s oldalán egy olvasója kérésére összefoglalta, amit Sven Nordqvistról tudni érdemes. (A Göteborgs-Posten nevű napilapban 2007. december 3-án megjelent, Pettson apja élvezi a munkáját című interjú alapján, írta: Eleonor Ekström-Frisk.) 

 

Pettson és Findusz történetei az óvodás korosztályt és szüleiket megszólítva tökéletes esszenciáját adják a szülő-kisgyerek kapcsolatnak, mindenféle kínos kikacsintás nélkül.

 

Az elsőre cseppet sem szokványos páros csak a beavatatlan külső szemlélő számára tűnik furcsának, a mesék tükrén keresztül, ha belemerülünk a világukba, láthatjuk, hogy olyanok mint bármelyik család. 

 

Mit főz ki Pattson és Findusz?

 

Findusz, a kiscica ugyanúgy fogékony mindenre, mint a gyerekek, ugyanúgy tanulja a nagybetűs életet, lételeme a játék. A „minden húsgombócrajongónak, és azoknak, akik csak most lesznek azok”-nak szóló bevezetőből kiderül, hogy az adagok négyszemélyesek. A mennyiségek rövidítését is megtalálhatják az olvasni már tudó és főzni próbáló gyerekek (a dkg és a dl jelentését már a kismacskák is ismerik).

Nemcsak anyukájuk, de az író is felhívja a figyelmet arra, hogy egyedül nem mehet a kezdő szakács (jelen esetben Findusz) a tűzhely közelébe, éles késsel nem vághat, és kezet kell mosni főzés előtt.

Pettson és Findusz receptjei a négy évszak szerint vannak csoportosítva, mindegyik évszak előtt egy rövid történettel színesítve. Mi a legelső receptet próbáltuk ki, Findusz húsgombócát. A kiscica meg volt róla győződve, ha ezt is elültetik, mint az első történetben szereplő magokat, akkor kikel. Szóval húsgombóc.

A családunk nem az átlag négy tagból áll, így a receptben szereplő mennyiségeket meg kellett toldani. A fasírthoz hasonló gombócok nagyon ízletesek voltak, bár őrölt paprika nem volt bennük. Húsfalóknak kiváló, mert nem kell bele áztatott, majd kifacsart kenyér, színhúsból készül. 

Az első döbbenet után (nem volt eléggé fokhagymás, nem pirosas a színe, viszont nem is száraz, ráadásul tejszínes) mindenkinek ízlett, annál jobban, minél többet evett belőle. Másfél kiló darált húsból készült a húsgombóchegy, estére el is fogyott, bár a biztonság kedvéért mást is főztem. Macskánk szemszögéből is (félszemű) sikeres volt a főzés, (három) fogára való volt a menü.

A nyári receptekből Findusz palacsintatortáját próbáltuk ki. Svédországban könnyű nyáron palacsintát sütni, mert nincs olyan meleg, mint nálunk. Ez a palacsintatorta olyan, mint amilyet itthon is sütnek a gondos anyukák, a receptben 25 dkg liszthez öt tojás szerepel, a töltelékhez tejszín is jár. Előnye, hogy nem kell olyan sokat sütni belőle, mert a tejszínes töltelék hamar eltelíti a gyomrot. 

Az Anne Tüllmann gyűjtötte receptek közt főétel, leves, édesség, innivaló, szószok, karácsonyi ételek is találhatók. Figyelemre méltóak a halas ételek, a svéd nyári leves is ilyen, érdekesnek tűnik a sárgarépás burgonyafelfújt. A huszonhét recept között három felfújt is van. Kíváncsi vagyok, ezek az ételek mind a svéd konyhát képviselik-e, ez nem derül ki.

A könyvet Sven Nordqvist hangulatos rajzai díszítik. A volt építészmérnök, főiskolai tanár tehát nemcsak kedves történeteivel gyarapítja a mesék sorát, hanem illusztrálja is saját írásait, mint eddig is. Így a kész ételekhez is csak hozzávetőleges illusztráció tartozik: a képzeletünkre és a végeredményre támaszkodhatunk, ami jó is meg rossz is. Jó, mert ha elrontjuk a főzést, rá lehet fogni a nem megfelelő leírásra. Rossz, mert ezek az ételek távol állnak a magyar ízlésvilágtól. Bár a kínai, olasz, görög és más népek konyhája már megtalálható az országban, az északiaké még nem (vagy elvétve). Néhány ízesítő ritka itthon, például az erdőmester szirup (más néven szagosmüge vagy májusfű, a könyv szerint gyógyszertárakban, gyógynövényboltokban lehet kapni), a juhar-, sőt cukorrépaszirup.