A kötetek középpontjában a világ felfedezése és megismerése áll, ahogy a bagolyfióka rádöbben az „én” mint „jó” és a külvilág mint „fenyegető” kettősségére. A világ megismerésének alapja az én és az idegen szétválasztása. Nem a világot értjük meg, hanem magunkat, azt értjük meg, hogyan hat ránk a világ. Minden megértéshez szükségünk van valamilyen idegen tapasztalatra. Ezt a tapasztalatot Gúfő először úgy szerzi a Gúfó és a gombák kötetben, hogy leesik a bükkfáról, ami az otthona, miközben a repülést próbálgatja. A földből pedig gombák bukkannak elő a szeme láttára, követni kezdi őket, mert egyértelműen valami titkos helyre igyekeznek, és a bagolyfióka nagyon kíváncsi arra, hogy mire készülnek. A gombák titkos földalatti bulijára tartva találkozik Gúfó az egér Bélával, aki – mint, kiderül – egy zenekar dobosa.
Gúfó találkozása az egérrel azért is érdekes, mert a szülei épp egérre vadásznak reggelire, viszont ennek a találkozásnak az eredményeként a „táplálékból” barát lesz. Vagyis az objektum szubjektummá válik, ami teljesen ellentétes működése a természetnek. Az egér hazudni próbál neki, ezért a bagolyfióka megfenyegeti és megzsarolja őt, már fiókaként ez az ösztönös reakciója. Ezzel az antropomorfizáció egy árnyaltabb működését is láthatjuk, mégpedig hogy kell a (tulajdon)név az akarat érvényesítéséhez és a hatalom gyakorlásához, mert így válunk megkülönböztethetővé, egyéni individuális lényekké, akik ellenőrizhetők, akiktől a parancs teljesítése számon kérhető. A beszéd mint cselekvés alapvető eleme Gúfó attitűdjének, és magának az attitűdnek a létezésében teljesedik ki az antropomorfizáció.
Az antropomorf világ kitágul a rajzok által, az olvasó valóságának referenciái legalább olyan nyomatékosak a rajzokon, mint a szövegben. (Például a hold képi megjelenítésére ráíródnak informatív, magyarázó szövegek különböző izzókról és villanykörtékről.) Az olvasó valósága a szövegben is megjelenik az ábrázolt tárgyiasságok rendjében (pl. gyufaszálnyi dobverők), és még inkább a jellemekben. Takács Mari rajzai montázs és akril festék együttes használatával készültek (előzménye a Piroska és a nagy mágus kötet volt), amelyek nem tárgyakat, hanem az érzékelés feltételeit mutatják meg. Hangsúlyosak az arányok, a méretek, például, hogy Gúfóhoz képest milyen kicsivé válik Béla, amikor rákiabál. Változnak ezek az arányok, Gúfó a könyv elején mindenkinél kisebb, a végére pedig vizuálisan is naggyá válik. Vagyis képileg is megjelenik az a változás, ami a világ megismerésével végbemegy benne.
Sajátos természetfelfogás és hierarchia jelenik meg a szövegekben, ennek egyik legszembeötlőbb eleme, hogy az állatok szolgálják ki a növényeket. Az első kötetben úgy, hogy egy zenekar (egy béka, egy denevér, egy egér és egy keresztespók) szórakoztatja a gombákat. A rajzokon a környezetet soha nem egészében, hanem mindig valamiként látjuk. A természet működésének, fenyegető vadságának és szépségének kavalkádjával és kifordításával sikerül a ténylegesen elérhető természetet megmutatni. A természet mint létrehozó és mint létrehozott egyszerre jelenik meg. Például a gombák mintaanyagokból, terítőkből, újságokból, a lombkorona bolygórendszerből, a talaj szövetmintából áll, az utánzott természet fogalommá lett tárggyá válik.
Az első kötet végén Gúfót annyira vonzza a hold, hogy kirepül a gombák földalatti bulijáról, „mintha megint a tojása héján tört volna keresztül”. Hangsúlyossá válik, hogy a repülés képességének elsajátítása egy „második megszületéssel” egyenlő, hiszen ennek a képességnek a hiányában a madarak elpusztulnak, ez pedig felidézi az olvasóban saját valóságát, a könyvön kívüli természet működését.
Az alvás mindkét kötetnek keretet ad, a második történet (Gúfó a fák ünnepén) szintén úgy indul, hogy Gúfónak aludnia kéne, és ez most sem sikerül. Gúfó a második kötetben el sem hagyja a bükkfát, vagyis az otthonát. Felmerül a kérdés, mennyire határoz meg minket az otthonunk? Mennyire vagyunk kiszolgáltatva neki? A fa válaszol Gúfó gondolataira, ugyanis a bagolyfióka amiatt aggódik, hogy a szülei hogyan találják meg, amikor visszatérnek a vadászatból, és ez a párbeszéd tovább erősíti az első kötetben is megjelent viszony- és hierarchiarendszert, vagyis hogy a növények az állatok felett állnak. Az otthon elhagyásának a kockázatát felváltja az otthonmaradás kockázata.
Gúfó arra ébred, hogy a bükkfa elindult, mégpedig a fák ünnepére, ahol ugyan a fákon kívül senki nem lehet jelen, de mivel nem tud vele mit csinálni a bükk, így arra kéri a bagolyfiókát, hogy húzódjon meg jó mélyen az odúban, és maradjon észrevétlen. A bagolyfióka ismét rádöbben a fenyegető külvilág és a biztonságos „én” kettősségére, míg a fák ünnepe szintén a növények dominanciájáról tanúskodik a szöveg valóságában. Az újjászületés motívuma ebben a kötetben a fáknál jelenik meg, amely már egy nagyobb konstrukciót sejtet az eddig ábrázolt hierarchia tekintetében is. A lombhullatás és kirügyezés aktusát, a természet körforgásának nagyságát, az ősz és tél toposzát Lanczkor Gábor verssorokkal nyomatékosítja. A líraiság az első kötetre is jellemző, ahol a hold toposza köré épül a történet, ami magában líraivá teszi a szöveget, ráadásul Gúfó „beszélgetése” a holddal, aki nem válaszol soha, egy aposztrofé, ami szintén költészetet teremt.
Gúfóval mindig akkor történnek a legizgalmasabb dolgok, amikor a szülei vadásznak. A történetek úgy indulnak, hogy Gúfónak aludnia kellene, de ez mindkét esetben meghiúsul, így az álommal szemben még hangsúlyosabbá válik a valóság. Hangsúlyos a narrációnak az az ellentmondása is, hogy bár a szövegek alapja az, hogy Gufó hogyan fedezi fel a világot, ő eközben már mindent ismer, bármivel vagy bárkivel is találkozzon (például Gúfó mindennek tudja a nevét), és ez a bagolyfióka naivitását is megkérdőjelezi.
Ezzel szemben a narrátor néha úgy tesz, mintha nem lenne mindentudó, hogy fokozza a feszültséget, így a tudás és nem-tudás kettőssége összemosódik. Ez az összemosódás talán inkább zavaros mint termékeny, de képes felkínálni érvényes értelmezési lehetőségeket. Például, hogy a világ első ránézésre a maga tág értelemben vett „elemeivel” nem a világ maga. Gúfó tudja, mi a gomba, és eleve, hogy a gombát gombának hívják, tudja, hogy a hold a hold, de azt nem tudja, hogy a gombák földalatti bulit szerveznek az állatok részvételével. Tudja, hogy a lant a lant (sőt játszani is tud rajta), de azt nem tudja, hogy a fák is titkos összejöveteleket szerveznek. Vagyis ismeri a környezetét, tudja, hogy mi micsoda, de azt nem, hogy hogyan működik a valójában. És így a felületes észlelésnek, a nem problémává tett megértésnek, a naiv horizont-összeolvadásnak az elkerülését is tematizálják a kötetek.
Lanckor Gábor és Takács Mari közös világa egyszerre idegen és ismerős az olvasónak, a kettő feszültsége pedig lehetővé teszi, hogy a bagolyfióka kalandjain keresztül mi is megértsünk valamit magunkból és a mi valóságunkból. Így a kötetek nemcsak az ajánlott, négyéves korosztálynak lehetnek érdekesek, hanem bármilyen korosztályba tartozó olvasó örömét lelheti bennük.
Németh Gábor Dávid
Forrás: Tisza online
|