Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 1. A GYERMEKIRODALOM ELMÉLETI KÉRDÉSEI Gyermeki-felnőtti kapcsolódási pontok, vélekedések Az ellenszegülő gyermekolvasó A felnőtt és a gyermekkönyv A felnőttirodalom és a gyermekirodalom viszonyrendszere, a kettő közötti különbségtétel lehetséges útjai A gyermekirodalom (körüljárásának) lehetséges útjai Egy lehetséges útvonal - az új historicizmus 2. A GYERMEKRŐL ALKOTOTT ELKÉPZELÉS VÁLTOZÁSAI, A GYERMEKIRODALOM "FEJLŐDÉSÉNEK" SAJÁTOS KRITÉRIUMAI A gyermek felfedezése A gyermekről alkotott elképzelés változásainak univerzális jellemzői A gyermekirodalom fejlődésének kritériumai A kritériumrendszer alkalmazása. Példák 3. A GYERMEKKOR KULTÚRÁJA, A NARRATÍVA ELSŐDLEGESSÉGE ÉS EGY LEHETSÉGES GYERMEKIRODALOM-ELMÉLET FOGÓDZÓI A gyermekkor kultúrája A narratíva primátusa Egy lehetséges gyermekirodalom-elmélet fogódzói 4. A GYERMEKOLVASÓ VÁLASZREAKCIÓI 5. FANTÁZIA A GYERMEKIRODALOMBAN Bevezetés a fantázia világszerű tényezőjének vizsgálatához Fantázia a gyermekirodalomban - a fantázia birodalma és a valósághoz való visszatérés zárlata A valót a nem-valóval összekötő utak: visszatérések a fantázia világából A fantáziából való visszatérések potenciális változatai és jelentései JÁTÉK A GYERMEKIRODALOMBAN Bevezetés a játéknak a gyermekirodalomban való vizsgálatához: három játékelmélet Huizinga játékelmélete Piaget: a játék kritériumai Bizonytalanság a játékban és a játék "metaüzenete" - Don Handelman megközelítése A játék mint a gyermekirodalom szervező elve. Milne Micimackója Tove Jansson: Varázskalap a Múminvölgyben   UTÓSZÓ KÖNYVÉSZET Balázs Imre József   A könyv bevezetõ fejezete a gyermekirodalom kutatásában a közelmúltban bekövetkezett fordulattól indítja gondolatmenetét: a tudományos diszciplínák rendszerébe egyre inkább beépíthetõnek tûnik a gyermekirodalom vizsgálata, és ez intézményesülését is elõsegítette. Könyvtárak, kiadók, konferenciák, szervezetek, gyûjtemények épülnek ki a kultúrának erre a szeletére alapozva. A kultúrakutatásnak vagy a szövegszempontú megközelítéseknek olyan terepe a gyermekirodalom és gyermekkultúra, amelynek közegében viszonylag kevéssé vizsgálták felül a kultúra más terrénumain kidolgozott hipotéziseket – részben ez, részben az interdiszciplináris kutatási módszerek alkalmazhatósága magyarázza a növekvõ érdeklõdést iránta. A narratológia, a folklórtudományi iskolák, a képfilozófusok, a pszichológusok, a kultúrakutatók szívesen vizsgálják a gyermekirodalmi mûvek saját tudományterületükkel való összefüggéseit.   Kiss Judit Wayne C. Booth és Wolfgang Iser nyomán próbálja elkülöníteni azokat az olvasási módokat, ahogyan a gyermek gyermekkönyvet olvas, a felnõtt gyermekkönyvet olvas, illetve a felnõtt „felnõtteknek szóló” könyvet olvas. Részben ezt az elkülönítést segíti az, hogy a szerzõ igyekszik kibontani a gyermekkönyvekben általában ott rejlõ felnõtt világ–gyermekvilág viszonyrendszert (amely korántsem egyértelmû, pozitív–ne-gatív kategóriákban jeleníthetõ meg). A bevezetõ fejezet hosszan tárgyalja a felnõtt irodalom és gyermekirodalom elkülönítésére tett kísérleteket (amelyek csak részben hoztak fel kifejezetten „irodalmi”, diskurzusbeli érveket), és minden gyermekirodalom-elemzés kiindulópontjaként jelöli meg az alábbi alapelvet: „a gyermekirodalom az irodalom egészének része, és elválasztani gyökereitõl azt jelentené, hogy jelentõsen meggyengülne a gyermekirodalmi vizsgálódás színvonala.”   A második fejezet a gyermekrõl alkotott történelmi elképzelések változása függvényében vizsgálja a gyermekirodalom alakulását. Megkísérel bizonyos uni-verzálékat bevezetni (például a „gyermek mint miniatûr felnõtt” elképzelést vagy a komplex értelmezést ellehetetlenítõ két ellentétes alaptípus – rosszcsont vs. földre szállt angyal – történeti dominanciáját), és ezek alapján felvázolja különbözõ kultúrák gyermekirodalmainak jellemzõit.   Egy lehetséges gyermekirodalom-elmélet fogódzói címmel a kötet a narratívák gyermekirodalmi megvalósulásainak sajátosságaira hívja fel a figyelmet, ugyanakkor jelzi: „a gyermek életében szerepet kapó történetek a felnõttet kísérõ narra-tívák elsõdleges változatait és struktúráit hordozzák magukban.” A következõ fejezet a reader-response elmélet kontextusába helyezve néhány olyan fogódzót is kínál, amelyek megkönnyítik a gyermekolvasó sajátos válaszreakcióinak leírását – ezek a gyermek felé irodalmat közvetítõ felnõtt számára gyakorlati funkcióval bírhatnak.   A könyv utolsó két fejezete mûelemzéseket is tartalmaz: a Fantázia a gyermekirodalomban címû fejezet az Oz, a nagy varázsló, Lewis Carroll Alice-könyvei, illetve Pamela L. Travers Mary Poppins-történetei alapján vázolja fel fikció és realitás komplex kapcsolatát a gyermekirodalomban – ismét utalva a „felnõtt világ” és a „gyermekvilág” közti átjárhatóság problémáira. A Játék a gyermekirodalomban pedig annak a kategóriának a kapcsán beszél a Micimackóról, illetve Tove Jansson múmintörténeteirõl, amely talán a leginkább „érthetõvé teheti” a felnõtt számára a gyermekirodalom mûködését: a játék mint analógia ugyanis nem csupán a gyermekirodalom, hanem általában a mûvészet befogadása kapcsán is mûködtethetõ. Johan Huizinga, Jean Piaget és Don Handelman játékelméletei képezik e fejezet alapját.   Forrás: Korunk 2002 Október