Derűs hétköznapok - Kalendárium
Lovász Andrea 2018.08.08. 15:27
Írta: Molnár Krisztina, illusztrálta: Simonyi Cecília. Naphegy Kiadó,2017, 160 oldal
A Maléna kertje és a Kréta-rajz után, Molnár Krisztina Rita könyvsorozatának harmadik tagjaként jelent meg ez a Kalendárium.
A szó legnemesebb értelmében bölcs és kedves gyerekregény után a második kötet levelekből, naplóbejegyzésekből, útinaplóból összeálló futamai sokkal inkább hangulatokról szólnak. S bár lehetne fárasztóan monoton a folyton rekonstruáló narráció, és az elbeszélésbe belecsempészett ismerethalmaz tanárosan érdektelen – a formából adódóan mindaz mégis megmaradt gyerektörténetnek, s az első kötetből jött szereplők sajátos hangjának köszönhetően ismerősen meghittnek.
|
Ez a harmadik kötet tovább dekonstruálja Maléna univerzumát – nemcsak a szüzsé tűnik el belőle, de az a nyugodt, derűs mesélő hang is, amiért annyira szerettük a kezdeti kertet. Azt eddig is tudtuk, hogy az előző kötetek mindenekelőtt a derűs hétköznapokról szóltak, s ha van üzenet bennük (és van!), akkor az a boldog szemlélődés dicsérete meg az, hogy figyelmeztessen: a lehető legfontosabb, hogy megőrizzük a csodalátás képességét.
A Derűs hétköznapok cím és a könyv fülszövegében a szerző használati utasítása („A legszürkébb napon is akadhat egy barátságos pillanat, a legundokabb februárban is történhet valami érdekes. Jó lenne nem elfelejteni a hétköznapok apróságait”) mindezt a mögöttes, másodlagos tartalmat exponálja, s a történettől, mesétől megfosztva, lehámozva sajnos leckeként kínálja. A „tessék egyszerűnek s boldognak lenni” normatíva mostanában tényleg nemcsak túlpörgetett életmarketing- és üzletstratégia, lehet paradigmaváltó axióma/hittétel is (ráadásul kellő zöld tudatossággal akár az egyedüli lehetséges túlélési recept), nincs vele semmi baj. Azzal sokkal inkább, hogy ebben a formában kontraproduktív.
Az egyszerűség dicsérete itt havi esettanulmányokba szedve jelenik meg, kézírásos, füzetlapokra írt receptekkel, Szibill (a tücsök) színes cetliken olvasható „aranyköpéseivel”, anekdotákkal, óangol népdallal (a szerző fordítása), Verlaine-, Shakespeare-verssel, játékleírásokkal, kézműveskedések használati utasításaival – s havonként ismétlődő leckékkel. Ez utóbbi, tudományos igényű szócikkek elborzasztó hivatali nyelven íródtak. („A bronzból, agyagból, később üvegből készült mákgubó vagy váza formájú klepszidrákkal a bíróságokon és más hivatalos helyeken a szónokok beszédének idejét határozták meg. A rómaiak az őrség idejének, a vigilia hosszának mérésére használták.”)
Annál is inkább indokolatlan a jelenlétük, mert esetlegesek, s helyenként alig kapcsolódnak a témához. Kovászos uborkák és klepszidrák jól megférnek egymás mellett, amúgy, egy kalendáriumban, érteni véljük a szerzői szándékot is, de ennek a szöveghalmaznak alig maradt köze (gyerek)irodalomhoz. A szereplők sem segítenek – visszautalás hiányában még az előző köteteket ismerő olvasó is bizonytalanságban van, hogy ki kicsoda; aki meg nem olvasta az eddigieket, annak a kinyilatkoztató Szibill személye is idegesítő rejtvény. A sok név meg a sok tevés-vevés nem lesz mesévé vagy meséléssé, csak szemléltető eszköz a Bözsi néni kútfejű, csörögefánkosan idilli, kis kerek falvédővilághoz.
Lovász Andrea
Forrás: Élet és Irodalom, EX LIBRIS - LXII. évfolyam, 10. szám
|
|