Kérdés persze, hogy mi indítja az ártatlan gyermekeket Rémségekkel meg Szörnyűségekkel teli könyvek olvasására-lapozgatására. Már azon kívül, hogy ezt találták a karácsonyfa alatt, az anyukájuk vagy a tánti ezt vette nekik, azzal a titkolt vagy nem titkolt céllal, hogy a szorongó kiskorú megismerkedvén és szembenézvén a szörnyekkel, felülkerekedjen félelmein. (Egy másik univerzumban olyan anyukák és tántik is elképzelhetők, akik direkt azért ajándékoznak efféle könyveket, hogy a nem félős gyerek ezentúl jó sokat ijedezzen, és ne merjen egyedül belopózni a fáskamrába – de ez a lehetőség annyira rémes, hogy innentől inkább tudomást sem veszünk róla!). Mesekönyv felolvasva, félelmek elhessentve, probléma megoldva, slussz-passz! A dolog sajnos nem ilyen egyszerű. Még akkor sem, ha a fent említett három képeskönyv mindegyike együtt és külön-külön is rémesen ötletes, félelmetesen eltalált és szörnyen humoros.   Dániel András Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történt ott vele?) műve (melyet a Pagony jelentetett meg, és már a kilométeres címe is nyomasztó) első ránézésre átlagos foglalkoztató könyvnek tűnhet. Második ránézésre kiderül róla, hogy foglalkoztatónak semmiképp sem átlagos, ugyanis a benne található feladatok sokkal több részképesség-területet megtornáztatnak, mint az efféle könyveknél megszokott.   Van feladat vizuális sorkövetésre, elemi számlálásra, alak-háttér felismerésre, formaegyeztetésre,  analitikus hallási figyelem fejlesztésére, sőt, még kreatív füllentésre is (ez utóbbi „próbát”, melyben a három nővér, Olga, Turbulencia és a kis Rudolf szépségét kell dicsérni, nevezhetnénk empátia erősítő és verbális önkifejezést fejlesztő feladatnak is, de a kreatív füllentés közelebb áll a valósághoz).  Harmadik ránézésre pedig nyilvánvalóvá válik, hogy ez a könyv zseniális. Nem véletlenül nyerte el a világhírű könyvszakértőtől, K. A. B. kisasszonytól a „Világ Legjobb Könyve” címet, és nem véletlenül került fel a K. G. fiatalúr által vezetett „Ezt Is El Fogom Olvasni A Gyerekemnek”-listára. Az elismeréseket a szöveggel egyenértékű illusztrációnak is köszönheti a könyv. A Jakabot díszítő rajzok (szintén Dániel András munkái) bizarrnak is nevezhetők, mégsem csúsznak át abba a furcsa, túl innovatív minőségbe, amit csupán a modern képzőművészet szakavatott ismerői tudnak értékelni. A képek ráadásul annyira viccesek, és annyi lehetetlen, agyafúrt apróság van rajtuk, hogy még a konzervatívabb szemlélőket (azaz a szülőket) sem zavarják a háromszemű madarak vagy az ormányos denevérek – egyszerűen elvesznek a többi szeretnivaló őrültség között. A könyv hangvétele – ezt már az olvasókkal szembeni magázódás is jelzi – egyszerre tiszteletteljes és mulatságos. A szerző nem bagatellizálja főhőse, Jakab félelmeit, de nem is nagyítja őket túlontúl: szolid tárgyilagossággal kezeli, és a történetben inkább a pozitív példát emeli ki („Jakab összeszedi minden bátorságát [...] és bemászik az ágy alá”). Az ifjú hős (a hős itt a szó nemesebbik értelmében) útja során szembe néz majdnem minden félelmével, és majdnem minden rémről kiderül, hogy nem is olyan emberevő, nem is olyan elfonnyasztó, nem is olyan ijesztgetős. Tanulságként tehát levonhatjuk, hogy a megismerés eloszlatja a félelmeket – szerencsére Dániel András sokkal többet tud gyerekről, irodalomról külön-külön és szóösszetételként is, minthogy bármi erre emlékeztetőt leírjon. Mészöly Ági Forrás: barkaonline.hu