„Volt egyszer egy autó. Öreg kisasszony öreg autója volt, de szép fényes, tiszta kívül-belül, mert a kisasszony szerette a rendet meg a tisztaságot, és az öreg autóját is szerette.” Így kezdődik Mosonyi Aliz legújabb kötetében minden történet, hiszen már ez a két mondat is annyi lehetséges kalandot rejt magában, aminek az elmesélésére egy mesekönyv sem elegendő. Mi lesz, ha az autó annyira megöregszik, hogy már nem látja jól az utat? Vagy ha a királynő elirigyli az öreg kisasszony autóját, mert reméli, hogy az majd nem száguldozik úgy, mint az ő gyémántos autója? Mi lesz ha az autós moziban nem autóknak való filmet játszanak? Mint ahogy a régi mesehősök is tették, ki kell mondani egy varázsszót, és a helyzet rendeződik. De ez a varázsszó nem csak mesehősök számára működik, az olvasók is kipróbálhatják: „Mi ketten. Te meg én.” Máris eszünkbe jut, hogy a legfontosabb az, hogy együtt vagyunk, és emellett minden probléma apróságnak tűnik. A mesék régiesek és modernek, rendszeretők és hóbortosak egyszerre. Hagyományos mesei elemek megváltozott formájaként jelennek meg az ismétlődő kezdőmondatok: „Volt egyszer egy...” nem kismalac, kiscsikó vagy béka, hanem autó, és ez nem királykisasszonyé volt, hanem öreg kisasszonyé. Igaz, az öreg kisasszony öreg figura, de öreg kisasszonyról mesét írni, az már elég fiatalos. Ezek az ismert mesei elemek nem csak nosztalgiát ébresztenek, mert a könyvbeli történetek nagy része az első mondatok adta alapszituációban megbúvó konfliktusokból és azok megoldásaiból építkezik, és így a mesék értelmezésének egyik fő témája a szeretet fontosságának és a problémák leküzdhetőségének gondolata. Ugyanakkor, ami a kezdőformula után van, tehát a kalandok konkrét környezete és szereplői a mindennapi nyelvhasználatban is természetesen előforduló költői formák, megszemélyesítések, metaforák és metonímiák szó szerinti ábrázolására épülnek. A parkolóautomata valóban pénzt eszik, ami a kedvenc étele, és nem fogad el helyette még süteményt sem. A régi rádió régi híreket mond. A világ legjobb tortája nincs rajta a világtérképen. Ezek a nyelvi játékok a felnőtt olvasóknak is igazán humorosak, azon kívül, hogy ők még olyan finom társadalomkritikai utalásokon is szórakozhatnak, mint a rendőr, akinek van kedvenc sebessége; mint amikor az utcán autókázva elég jobbra vagy balra nézni és biztosan láthatunk néhány tolvajt lopás közben vagy, mint a szokás hatalma, azaz ha valaki nem szokott karambolozni, az elég ok arra, hogy ne is karambolozzon. Mosonyi Aliz nyelvi játékai mellett Medve Zsuzsi erőteljes és egyedi hangvételű illusztrációi láthatóak, melyek könnyedén élnek a huncut, gyermekies gesztusok adta egyszerűség hatalmával. Sokszor visszaköszönnek a szövegben is használt eszközök, főleg az ismétlések és a túlzások esetében: azt követi a képi ábrázolás is, ahogy a szöveg eltér a realista elbeszéléstől és átlép a metaforák és a humor birodalmába. A kontúrok, a formák határai ugyanúgy hangsúlyosak, mint a a kezdőmondatok, a történetek határai. Ez a világ egyértelmű, mert tudjuk, hogy mik az értékei: a szeretet és a vidáman együtt töltött órák. A kalandok kiszínezik a fontos dolgok által körülhatárolt teret. Volt egyszer egy autó. Öreg kisasszony öreg autója volt, de szép fényes, tiszta-kívül belül, mert a kisasszony szerette a rendet és a tisztaságot, és az öreg autóját is szerette. Beszélgetni is szokott vele, de nem szükséges, hogy az autó feleljen, mert anélkül is megértik egymást, sosem veszekszenek, és mindig hűségesek egymáshoz. Amikor az autót ellopták, lerázta magáról az új színt, amit az autótolvaj festett rá, hogy az öreg kisasszony megismerje. Bevágódott a rendőrnek, amikor az büntetést akart rájuk kiszabni. Megtévesztette a királynőt, hogy ne szakítsák el az öreg kisasszonytól. Mindezt szavak nélkül, pedig a mesékben a befőttől, a porcelánkutyától vagy a parkolóórától sem idegen, hogy társalogjon. Ahogy az öreg kisasszony szereti és ápolja az autóját, az egy szülőnek az apró gyermekéhez fűződő kapcsolatára is emlékeztethet. Ez legkimondottabb a mesék kezdetében és a varázsigeszerű „Mi ketten. Te meg én” kifejezésekben és elvezet minket az egyén másikhoz fűzött viszonyának a filozófiai témájához. Ennek fázisai az Én meghatározása, a Másik felismerése, megismerkedés a Világgal. A varázsszó más sorrendre utal, elsődleges a Mi megállapítása, ami csak később bomlik fel arra, hogy „Te meg én”. Ilyen szempontból a gyermek lelki fejlődéséhez, a szülőktől való leválás folyamatához hasonlít. Volt egyszer egy mese, az öreg kisasszonyról és az öreg autójáról szólt, de valójában modern volt és meglepő, tele lehetetlen szituációkkal és vicces nyelvi fordulatokkal. Volt benne olyan is mint a régi mesékben, és hogyishívják, ami csak ma van. Együtt sok helyet bejártunk, számtalan kalandba keveredtünk. – A világ végére! – csak mondani kellett és odavitt minket. – És haza? – Tudjuk az utat. Itthon végre elkezdhetjük olvasni. Hlatki Dorottya Forrás: prae.hu