A történet szerint az Illatok és Hangok Őrzője fenn él az égben és minden elfeledett hangulatot és illatot begyűjt magának a világból. Egy igazi nagymama ő, aki mintha befőttet tenne el, megőrzi a létezés kincseit. A legbecsesebb értéke pedig egy kis méhecske álma.   Alatta a földi világ egyre kopottabb, az emberek már nem ismerik az önfeledtséget, lelkükben csak a szürkeség és a megszokottság uralkodik. Elvesztek a különleges és örömteli pillanatok. Az Illatok és Hangok Őrzője pedig pont ezt akarja visszajuttatni a földre. Próbál az emberek lelkébe és környezetébe színt varázsolni, míg rá nem ébred, hogy neki csak az álmokat kell visszaadni, hogy az emberek képesek legyenek újra vágyakozni, és megtalálni a szívükben rejlő melegséget. De ehhez legféltettebb tulajdonát, a kis méhecske cseresznyevirágról szóló álmát fel kell áldoznia.   A fent s a lent ritmusa a képi és az írott elbeszélésben markánsan jelen van. A mese nyelve és az illusztráció az Illatok és Hangok Őrzőjének a birodalmában, valamint az általa megszépített földön sokkal könnyedebb és színesebb, mondhatni „málnacsókszerű”. Amikor a földi világról szól a történet, a képek is ugyanolyan komorak és szürkék lesznek, mint a szöveg. Ezzel a játékkal a könyv egy pillanatra sem engedi el a tekintetet, és fenntartja az olvasóban a kellemes izgalmat. Az illusztrációk legmeghatározóbb jellemzője a lendületesség. A színes képeken minden mozgásban van, a vonalak áradóak, és lekerekítettek. A szürke képeken pedig minden szögletes, és a csendet, a végtelen unalmat sugallja. A oldalak kialakítása szokatlan, kilencven fokkal el kell forgatnunk a könyvet ahhoz, hogy olvashassuk. Nemcsak az illusztrációk miatt fontos ez a gesztus, hanem ezzel a szimbolikus megoldással azt is jelzi a szerző, hogy ha meg akarjuk változtatni a világot, akkor a feje tetejére kell állítanunk azt. Az Illatok és Hangok Őrzője jó mesekönyv. Minden megvan benne, amellyel magához ragadhatja a gyerekek, s nem utolsósorban a felnőttek figyelmét. Elgondolkodtató és beszélgetésre késztető kötet. Talán az a legjobb benne, hogy érzékenyen képes a felnőttek és a gyerekek látásmódja között feszülő különbséget megmutatni. Képes arra, hogy a két nézőpontot ütköztesse, így éreztetve a felnőttek életének a sivárságát. És arra is, hogy felbátorodva előkotorjuk régen elfeledett álmainkat és a gyermekkori derű egyik önfeledt pillanatában veszítsük el felnőtt fejünket. Mészáros Csaba