Semmi
Eszéki Erzsébet 2016.07.26. 03:27
Írta: Janne Teller. Scolar Kiadó, 2011, 181 oldal
Átmeneti értékek?
Hol vannak a felnőttek? Nem csak Janne Teller Semmi című regényében, amelynek 14 éves kamaszok a főszereplői, s mivel az egyik lány, Agnes meséli el a történteket, az ő szemszögükből látunk mindent, olyannyira belülről, hogy mi, felnőtt olvasók is a bőrünkön érezzük minden újabb döntés súlyát.
Hol vagyunk mi, amikor gyermekeink az identitáskeresés időszakában sok mindent megkérdőjeleznek, lázadnak a felnőttek világa ellen, sokszor csak sodródnak, és bizony, gyakran rosszul döntenek? Hol vagyunk, amikor segítenünk kellene? Lehetetlen ugyan egy 14 éves nyomában járni, de tudunk-e úgy mögöttük állni, biztos hátteret adni, hogy ne történjen tragédia a lázas önkeresés közben? Egyáltalán: van-e bennünk megfelelő empátia, és megtaláljuk-e a megfelelő szavakat, gesztusokat?
|
A regény kamaszai a nyári szünet utáni első napon szembesülnek azzal, hogy egyik osztálytársuk, Pierre Anthon kijelenti: semminek nincs értelme, tehát semmit sem érdemes csinálni, és ezzel kisétál az osztályteremből. Ettől kezdve egy szilvafán ücsörög, onnan lesi a többieket, provokálja őket azzal, hogy értelmetlen minden, amit tesznek.
Az osztálytársak, akik ebben a korban lázasan keresik az élet értelmét, látják, mit tartanak a felnőttek értéknek, de még nem tudják, hogy azok valós értékek-e, vagy csak talmi dolgok, elhatározzák, hogy összegyűjtik a Fontos Dolgok Halmát. Mindenkinek azt kell odaadnia, ami a legfontosabb számára. Áldozatot várnak egymástól, hiszen csak így gyűlhetnek össze a legfontosabb dolgok, amelyek érzékeltetnék Pierre számára, hogy igenis van értelme az életnek.
Csakhogy az események kicsúsznak a kezükből. Arról ugyanis, hogy ki mit adjon le, nem az egyén dönt. Aki maga választhatna, aligha válna meg például a régóta vágyott, vadonatúj biciklijétől. Így tehát az osztálytársak döntik el, kinek mit kell beadnia.
Sorstalanság ez a javából, hogy Kertész Imre Nobel-díjas regényére emlékeztessünk. Arra, amikor valaki nem a saját sorsát éli, hanem mások alakítják az életét. Ahogy itt is: a gyerekek egymásra licitálnak, egyre kegyetlenebb követelésekkel rukkolnak elő, egyre fájdalmasabb a „beszolgáltatás”. Hussainnak például az identitását jelképező imaszőnyegét kell leadnia, Gerdának a szeretett hörcsögét, Sofie-nak az ártatlanságát kell feláldoznia, a jól gitározó Jan-Johannak az ujját.
A gyerekek képtelenek kilépni a spirálból. Szüleiknek, tanáraiknak nem árulnak el semmit, nem kérnek tőlük segítséget. Közben elveszítik az uralmat a saját kezdeményezésük felett. Lehet, hogy jót akartak, nihilista osztálytársuknak be akarták bizonyítani, hogy igenis van értelme az életnek, de a saját lelki békéjüket is csak látszólag tudják helyreállítani, azt is csupán kis időre. A kétségeiktől nem tudnak megszabadulni.
A felnőttek csak akkor lépnek közbe, amikor már végletekig eldurvul a folyamat, s felbukkan a rendőrség. Annyit megtudunk ugyan, hogy Pierre Anthon papája hippi (fontos utalás ez, hiszen a hippik a szabadságot jelentik), Hussain pedig iszonyú verést kapott az imaszőnyeg „eltűnéséért” otthon, de a felnőttek csak akkor bukkannak fel, vetnek véget a kísérletnek, amikor már tragédia történik.
De még ekkor is kérdéses, hogy a gyerekek kapnak-e végül megfelelő válaszokat. A történtekre ugyanis felfigyel a sajtó, előbb a környékről érkeznek újságírók, utána külföldről is, végül múzeumi tárgy lenne a Fontos Dolgok Halma – tehát mindez még azt a hamis értékrendet is közvetítheti a gyerekeknek, hogy igazuk volt, valóban be tudják bizonyítani a halom segítségével az élet értelmét. Hiszen ha ennyien figyelnek rá (még a sajtó is!), akkor tényleg fontos lehet mindaz, amit ők összegyűjtöttek.
Nem tudják, hogy ez is csak talmi ragyogás. Múló figyelem. A média a folytonos szenzációvadászással szintén vakvágányra tereli őket, ahogy – tudjuk – erősen torzíthatja a felnőttek tudatát, értékrendjét is. Mivel minden csoda három napig tart, egy idő után nem érkezik már több tévéstáb, a gyerekek pedig ott maradnak a felfokozott figyelem után a csöndben. A történet végén nincs kiút, nincs felold(oz)ás. Csak az üresség marad. A semmi.
Janne Teller Semmi című könyvét ifjúsági regénynek tartják, s tény, hogy tizenéves olvasóknak nyújthat különösen izgalmas olvasmányélményt. Főleg, ha jó irodalomtanárhoz van szerencséjük, és alaposan megbeszélik, feldolgozzák mindezt. Dániában először betiltották, majd, miután Janne Teller jelentős díjakat kapott, ma már iskolákban tanítják.
De a súlyos erkölcsi és filozófia kérdéseket fölvető, a gyerekek sodródásának megfelelően sodró lendületű kötet a felnőttek számára is felkavaró olvasmány. Van min gondolkoznunk utána. Kérdéseket tehetünk fel, eltöprenghetünk azokon, legalábbis abban az esetben, ha nem hárítjuk el folyton magunktól a felelősséget, hanem képesek vagyunk az őszinte szembenézésre.
Eszéki Erzsébet
Forrás: muvesz-vilag.hu
|
|