Ha háború lenne nálunk (1)
Csobánka Zsuzsa 2016.08.23. 14:09
Írta: Janne Teller, fordította: Weyer Szilvia, Illusztrálta: Helle Vibeke Jensen. Scolar Kiadó, 2012., 56 oldal
Senki
Janne Teller Semmi című regényében azt vizsgálta, minek lehet értelme a mai világban, a Ha háború lenne nálunk című műben viszont eleve apokaliptikus képből indul ki. Nem kiábrándultabb, azonban a Semmi folytatása is lehetne, amelyben az értelmetlenséggel találkozó fiatalok számára esély sincs egy lehetséges jobb világra.
A Semmi tizennégyéves diákjai hiába gyűjtik össze a Fontos Dolgok Halmát, Pierre Anthon azt is hiábavalónak találja, és ezért a gyerekek bosszút állnak rajta.
A Ha háború lenne nálunk elbeszélője szintén tizennégy éves, és a körülmények áldozata lesz az írónő értelmezése szerint.
|
A Ha háború lenne nálunk gondolatjáték, illetve esszé egyes szám második személyben, melyet az aktuális magyar helyzetre és lehetőségekre reflektálva írt át az írónő. Ez az aktualitás formailag is tetten érhető, az magyar útlevél formájú könyvecske egy elképzelt utazásra hív, mely során az európaiság, a menekültstátusz, az idegenség és otthonosságérzés kérdései mentén szerveződik az identitástörténet. Teller az európaiság alatt egyszerre érti a sokszínűséget, az egyéni jelleget és a közös tulajdonságokat. Az elbeszélő egyik legnehezebben megélt élménye éppen ebből adódik, hogy az egyéniségét állandóan háttérbe kell szorítania, hogy életben maradhasson, azonban a közös jelleg is bizonytalanná válik, hiszen Európában háború dúl, az arab országokban pedig kérdéses, mennyire tud otthonra találni.
Ugyanez az idegenség a Semmihez hasonlóan szenvtelen, objektív, kimért nyelvezet révén is megjelenik, a kijelentő mondatok túlsúlya visszaemlékezésre enged következtetni, és a tizennégyéves elbeszélő végül házasemberként, szülőként zárja a mondandóját, de bizonytalansága, elveszettsége nem változik, csak a kiábrándultsága erősödik fel. Magyarországról indulunk, ahol az osztrák támadások a szlovén tengerpartért folynak, a "Tengert Magyarországnak!" felkiáltás pedig a mai szélsőjobbos revíziós törekvésekre utalhat. A történet során a családnak sikerül Egyiptomba menekülnie, majd ott próbálnak új életet kezdeni, miközben az elbeszélő és húga is felnő, és évekkel később véget ér a háború is.
A magyarországi indulóképben nyugtalanító a stílus üdesége, fiatalos lendülete, hiszen a könnyed mondatok a háborúról szólnak, azonnal nyomasztó dolgokat sorol: lebombázott városok, lövésnyomok és betört ablakok teremtik meg a könyv alaphangulatát. Aztán egyre személyesebbé válik a szöveg, az édesanya és a halott nagyszülők jelennek meg, majd a kontraszt: "Te még egyben vagy." A gyökértelenség első jelei után a zsigerig hatoló félelem a konkrét budapesti terekkel válik élővé, de ezekbe az ismerős helyekbe is beszűrődik az idegenség például egy szóval: a lajtoskocsi valószínűleg kevésbé ismert egy mai tizennégyéves számára. "Az éhség a félelemnél is rosszabb. A legelviselhetetlenebb pedig a hideg."A leállatiasodás első jeleinek bemutatásával párhuzamosan a tér is a konyhára szűkül. Az olvasót a közbeszúrt illusztrációk is elidegenítik, a fenyegetettség a felskiccelt rajzokkal, az arctalan emberre rajzolt célkereszttel tovább erősödik. Látjuk például a reptéri kijelzőtáblán a városok neveit, de mindegyik homályos, nehezen kiolvasható.
Az újév a menekülés lehetőségét kínálja, felgyorsulnak az események és a belső változások, ahogy az idő is: "Bármit hajlandó lennél megcsinálni. Utcát söpörni vagy akár vécét pucolni." Felszámolódnak a személyes kapcsolatok, a család marad az egyetlen közeg, ezt mutatja be a szerző a barát eltűnésével. Az epizódból az is kiderül, a szülők különböző módon reagálnak a háborúra: a barát édesapja például elhagyja az országot és a családját is. Teller ironikus stílusa itt is finom humorral fűszereződik. Nem tragikus, nem ítélkezik, egyszerűen leírja, ilyen az ember, bizonyos hatásokra bizonyos módon reagál, és az olvasót arra buzdítja, maga gondolkozzon el, maga döntsön, melyik választással tud azonosulni.
"Már nem kérdezgeted apádat: hová? Hová mentek?", a család átértékelődik, puszta számmá lesz: öt fő. És átértékelődik a kitáguló tér is: a kilátástalanságot mutatja, mely térben az ember egyre kisebb lesz, a személyesség, az egyéni jelleg egy hátizsákra szűkül: "Egy váltás ruha és egyetlen tárgy, valami kedvenc holmi." Mely nem lesz más, mint a napló, mely Teller esszéjével azonosítható: a sokféleségre, szabadságra emlékeztet.
Janne Teller a Könyvfesztiválon
A menekülttáborban a cselekvésnélküliség őrli fel a szereplőket, és megjelenik egy újabb regiszter, a nyelv problémája. Mert míg a főhős eleinte alig beszéli a nyelvet, és a piacon a legcsúnyább árut kapja, a történet végén, mikor már ötödik éve él ott, a legszebbet veheti meg, és a gyerekei is arabul beszélnek. A megszokás ugyanazokat a farkastörvényeket szüli meg: a táborban bandaharcok folynak, az irónia pedig abban rejlik: "Az egyiptomiak azt mondják, nem kéne exportálni az otthoni ellenségeskedést." És átértékelődik a múlt: "Nem vagy biztos benne, hogy igaza van" apádnak. Amikor végre megkapják a menekültstátuszt, megszokhatóvá válik minden, a folytatódó háború, illetve a báty halála. A háború vége sem hoz megoldást, az elbeszélőt otthon árulónak tartják, mert elment, a húga elkallódik, teherbe esik és drogos lesz, de kemény az elhangzó ítélet is: "Vigyázni kell ezekkel a magyarokkal. Nem lehet bennük megbízni. Ahogy hazaérnek, megváltoznak."
A szöveg kicsengése rezignáltan veszi tudomásul a helyzetet, az életet ellopták, a hiány és a lemaradás határoz meg mindent. Paradox szituációt szül a megmenekülés: a gyerekek jobban ismerik a Koránt, mint a Bibliát, bár keresztények. Az idegenség és az otthontalanság érzésével zárul az új Teller-mű, "Haza, hová?" kérdezi a névtelenségben maradt elbeszélő, aki bármelyikünk lehetne, valaki és senki, és baljós csönd marad utána.
Csobánka Zsuzsa
Forrás: prae.hu
|
|