Dühös nemzedék 1. - Jonas és a szürke hadsereg
Tamás Zsuzsa 2016.08.24. 02:16
Írta: Miklya Anna. Libri Kiadó, 2013., 341 oldal
Ha elfogadjuk Damon Knight meghatározását, miszerint „sci-fi az, amire kimondjuk, hogy sci-fi, miközben rámutatunk”, Miklya Anna legújabb regényére nyugodtan rábökhetünk, és sóhajthatunk egy nagyot. Ha netán nem elégednénk meg ennyivel, tételesen bebizonyíthatjuk, hogy a Dühös nemzedék 1. nem csupán a tudományos-fantasztikus műfajba (tematikába?) illeszkedik, hanem tökéletes negatív utópia is.
A nem is annyira távoli jövőben (akár mi is lehetnénk a főszereplő gyerekek szülei) webkamerák éber tekintete kíséri a földlakók minden tettét: nem mintha a hormon- és vitamintabletták, valamint a pontrendszer – amelynek lényege a lakásra, gyerekvállalásra, munkára, tehát „tisztességes” felnőttéletre való gyűjtögetés – nem szabályoznák éppen eléggé.
|
A cselekmény tudományos és fantasztikus is egyben, amennyiben nem várunk többet a műtől, mint hogy részben racionális magyarázatot adjon a benne történő különös eseményekre – ezt az igényünket tökéletesen kielégíti. Sőt bevallom, engem lenyűgözött, ahogy repülő csészealjak és nyálkás szörnyek inváziója helyett a szerző úgy gondolta tovább jelenünket, hogy annak bizonyos aggasztó jelenségeit a jövő természetes részévé tette: elsősorban internet- és Facebook-függőségünket.
A kormány (mert, ugye, negatív utópiáról van szó) nagy gondot fordít a bürokratikus biztonságra: a 14 évesek kézhez vehetik az első személyi, ID-, Facebook- és bankkártyájukat, amelyre a pontjaik érkeznek. A Facebook-oldalhoz való hozzáférést a Kerületi Kormányzati Hivatal körzeti kirendeltségén havonta meg kell újítani; Facebook nélkül nem működik az ID-kártya, nem lehet iskolába járni, sem a sporttevékenységgel, sem a templomban nem lehet pontokat gyűjteni… Ez egy olyan kor, amikor nem léteznek „kis piszlicsáré országok szanaszét a Földön, saját nyelvvel és pénzzel”, hanem már létrejött az Európai és Amerikai Egyesült Kerületek, kitört egy polgárháború, az éhínségek és járványok a falakon túli területekre korlátozódtak, az Elnök (sic!) és stábja pedig szép lassan teljesen „megtisztította” és „ellenőrizhetővé tette” az internetet.
A „szabályozatlan, ösztönös nemi élet” már a múlté, ám a Jonas-féle egészséges fiúknak azért csak feltűnik egy Rebeka-féle vörös hajú és gyönyörű fenekű lány – és kezdődhet a bonyodalom. Nem, nem szerelmi bonyodalom: Rebekát, aki nem volt hajlandó beletörődni nővére, Ráhel száműzetésébe, és kutatni kezdett illegális tevékenységei után a neten, megzsarolták. A titokzatos Mr. G. A. egyfajta merénylet elkövetésére akarja rávenni a lányt, Jonas pedig gondolkodás nélkül felajánlja segítségét, s végül magukkal rántják Jonas barátját, a kissé nehéz felfogású szépfiút, Sütit is. Az Évértékelés Napjára tervezett merénylet tulajdonképp egy békeüzenet: eddig nem mondtam, de azért vannak „marslakók” is a történetben, legalábbis antropomorf céta-tetiek, természetesen hadban állva a Földdel… A Marsot azonban elsősorban emberek lakják: katonák vagy büntetésből oda száműzött elítéltek.
Akárcsak Jonasék, akik egy váratlan fordulattal maguk is a Marsra kerülnek: büntetésük nem kényszermunka, s nem is katonai jellegű, még a „terraformálásban” sem kell részt venniük, inkább az „átnevelő intézet” egy komolyabb változata ez, amelyet maga az Elnök rendelt el számukra, hogy megtanulják, a háború nem játék. A regény cselekményéből többet nem árulok el, nehogy csorbítsam a lebilincselően izgalmas olvasmányélményt. Inkább azt emelném ki, milyen különös hatással volt rám a történet: bár tudván tudtam, hogy nem 1960-at írunk, s aligha van szükség egy távoli jövő és egy távoli bolygó kulisszái közé helyezni a rendszer bírálatát, mégis olyan érzésem volt, mintha a szerző – mintegy játszásiból – igen komoly kritikáját fogalmazná meg… minek is? A jelenünknek? A jelenünk várható következményeinek?
Lehetséges, hiszen tudomány alatt nem csupán természettudományt kell értenünk, még akkor sem, ha a science fiction „széjensz”-ére gondolunk: léteznek politikai fikciók és egyéb társadalomtudomány-alapú sci-fik is, és ezeknek talán most nagyobb is a létjogosultságuk, mint a technikai újításokra reagáló (űrhajós-felfedezős) műveknek. Az összekacsintásnak ezt a bizsergető, izgalmas és bennfentes érzését nemcsak a téma, hanem a hangvétel is biztosította: a regény egyes szám első személyű elbeszélője ugyanis a címszereplő Jonas, vagyis egy kamasz fiú, aki a maga módján eleve feszegeti a határokat (kiiktatja a szobájában a webkamerákat, „páncélt” hoz létre; ám azt álmában sem gondolta volna, hogy egyszer pontjait és jövőjét veszélyeztetve merényletben vesz majd részt).
A gyönyörű fenekekre és illegális letöltésekre koncentráló Jonas egyébként Lois Lowry Az emlékek őre című regényének főhőséről kapta a nevét (az a tizenkét éves Jonas egy tökéletesnek tűnő társadalom tagja, aki szintén vakmerő tettre szánja el magát) – azonnal gyanakodtam, de a szerző maga is megemlíti utószavában, kiemelve Lowry regényének rá gyakorolt hatását. Ennek nagyon örültem, mert jó tíz éve számomra is meghatározó élmény volt (noha már azt is felnőtt fejjel olvastam). Miklya Anna regénye a „young adult” kategóriában jelent meg, tehát elvileg a fiatal felnőtteket célozza, ám – mivel főhősei 17 évesek – nyugodt szívvel ajánlanám 14 éves kortól, felső korhatárt pedig nem is állapítanék meg. Én legalábbis alig várom a trilógia második részét.
Tamás Zsuzsa
|
|