Böszörményi hét varázslata - 2. varázslat
A család összetartó ereje, az emberi kapcsolatok
Az én-keresés minden történet szerves része, mely gyakran társul egy-egy megrongált szülő-gyermek viszony helyreállításával vagy legalább annak vágyával. Monyákos Klotild, a boszorkány „elpotyogtatott” lidérc-csemetéje, Monyákos Tuba például céltudatosan keresi anyját, hogy számonkérje rajta gyermekkori árvaságát, s ez a számonkérés végül béküléssel zárul.
Botlik Zsófit, a regények egyik főszereplőjét édesanyja hároméves korában hagyja el, és kamaszként újra találkozva, egymással szembesülve nehéz utat kell végigjárniuk, hogy őszintén elfogadhassák egymást.
Maga Zsófi anyja, Ködkergető Zsuzsanna is rádöbben, hogy amit nevelőanyja szeretetének vélt, csupán számítás, manipuláció volt, nem őszinte érzés – épp ennek felismerésétől mond végül nemet a gonoszra, és válik addigi tetteiért vezeklő egyszerű emberré, ugyanakkor szerethető, tisztelhető anyává, akit Zsófi végre gyanakvás nélkül elfogadhat, és aki nem veszélyezteti már megszokott, új családját és nevelőanyja, Réti Boglárka szerepét sem, melyet ő Zsófi életében betölt.
|
Legszebb példája a családi összetartásnak, elfogadásnak, szeretetnek azonban Gergő sorsában található: már az első könyv, a Gergő és az álomfogók is az apa-fiú kapcsolat körül bonyolódik. Gergő kisgyerekként veszti el édesapját, és megfutamodik a végső kórházi búcsú elől, nem mer lesoványodott, haldokló apjához belépni a kórterembe. Kamaszodása, érése és persze sámánná válása során ezzel a legnagyobb félelemmel kell megküzdenie, ezt az emléket kell önmagában tisztáznia, „újraélnie”, legyűrni a rettegést a betegségtől és haláltól, elviselni a közeli hozzátartozó elvesztésének fájdalmát, megtalálni önmagában újra a saját édesapját.
A könyvnek talán legszebb jelenete ez a „nagy beszélgetés”, a régi gyerekkori félelem elsöprése. A fiú sorsában azonban számos más példája is akad a családi összetartozásnak: ha nagy a baj, anyja, Boglárka és nevelőapja, Dénes, valamint fogadott húga, Zsófi azonnal megmentésére siet. Ám a szülők azt is tudják, hol a határ, meddig lehet óvni-segíteni a kamaszodó gyermeket, és mikor kell hagyni, hogy a saját útját járja.
„– Tisztában vagyunk azzal, hogy mi űz téged, de azzal is, hogy hiába indulsz útnak. A kérdések benned merültek fel, ott izzanak a lelkedben, s rájuk válasz szintén csakis benned található. Ezer és ezer kilométert vándorolhatsz, de mikor rájuk találsz, ki fog derülni, hogy mindvégig magaddal hurcoltad őket. (…)
– Azt akarjátok mondani, hogy ne menjek sehova? – kérdezte Gergő, s láttam, két keze megmarkolja a szék szélét.
– Azt akarjuk mondani, hogy minden lépésnél légy óvatos – mondta Dénes.
– Meg azt, hogy jó utat kívánunk neked – tette hozzá Bogi. – Amikor pedig rájöttél, hogy nekünk volt igazunk, vagyis rátalálsz a válaszaidra önmagadban, akkor gyere haza. Mi itt várunk téged.” (Gergő és az álomvámpírok 1)
A végleg, jóvátehetetlenül elromlott szülő-gyermek kapcsolat és gyerekkori traumák ijesztő ábrázolását szintén az előbbi kötetben találjuk, egy olyan álomvilágban, ahol hőseink sírva játszó gyerekekkel találkoznak.
„– Mi a baj, kicsikém? – kérdezte halkan.
– Anyu soha nem szeretett – felelt a kislány. – Mindig azt mondta, hogy tönkretettem az életét azzal, hogy megszülettem. Híres balerina szeretett volna lenni, de a terhesség alatt elhízott, és többé nem léphetett színpadra. (…)
– Mi csak játszani szeretnénk. Az én apám nadrágszíjjal vert, mikor azon kapott, hogy házi feladat helyett repülőt rajzoltam a füzetembe. Úgyhogy hagyjanak minket békén! (…)
– Most kell játszanunk! – kiáltott a harangszoknyás kislányok közül valamelyik. A hangja érett, keserű asszonybeszéd volt. – Mikor ekkora voltam, mint amilyennek látnak, sokszor bámultam a játékbolt kirakatában ezt a teáskészletet. Meg is kaptam volna hanukára, de aztán jöttek az acélsisakos katonák, és felraktak minket a vonatokra. (…)
– Hallottam már erről az álomvilágról. Ezek itt éberek, akiktől elrabolták a gyermekkorukat.”
A felnőtthangon beszélő gyerekek, akik a valóságban már felnőttek, álmukban az elveszett gyerekkort pótolják. Százával vannak köztük olyanok, akiknek sosem olvastak mesét, és olyanok is, akiket az anyjuk sosem csókolt meg… Ám szerencsénkre a fullasztó jelenetet az író némi reménysugárral oldja fel: akik rátalálnak a valóságban a boldogságra, a második gyermekkorra, azok ebből az álomvilágból örökre eltűnnek.
Harmadik varázslat: A mai hamis értékek elleni tiltakozás
|
|