Böszörményi Gyula Ízes nyelvezet, ősi kifejezések Mivel a regényfolyam számos világot ötvöz, a régmúltat a jelennel vegyítve, a szókincse is többrétegű. A mai magyar nyelv, a kamaszos szófordulatok használata mellett a téma lehetővé teszi a régies kifejezések alkalmazását is. Ezekre elsősorban a révülők világában bukkanhatunk, például a mágikus parancsszavaknál (ostorpozdorja; bágyatagló; darvadozz; taszajtalak; bűvháló, bogozódj; rontás foga, csorbulj ki), köszönéseknél és egyéb szófordulatoknál (rontás kerüljön; átok térüljön előled; csituljon a szíved; hőköltesd meg a járgányt).    Előfordulnak a szövegben érdekes hasonlatok  (üresnek érzem magam, mint a macskakölykök között felejtett juhtúrós bögre), cifra káromkodások (Hogy a gólyalábon szaladgáló, hétkarmantyús, négyherkentyűs táltos nyilának tollazatával bodorított, egyenes ágú leszármazottakat ficerélő ficere mérgezze mosollyal minden békaporontyok harmadik szeméből áradó ében sugarát a jó, édes rokonlelked széltől nyomott, huzatos fülcimpája által pittyentett rókafutásának!), sőt akad remekbe szabott varázsvers is (Fekete táncos fekete lépte árnytócsába csattan, fekete légbe, fekete égbe árnyékfarkas vakkan, fekete üstben fekete láva, árnyékod már nincsen, fekete sáska fekete nyála árnylelkedre fröccsen.)

 

Igazi ínyencfalatok a tulajdonnevek, a Rontórovás Könyvtár, a Fogadó az Ezüst Körte Gyémánt Kukucához (nem elírás, valóban kukuc és nem kukac), a Banyatekergető című, boszorkányok elleni varázslatokról szóló szakkönyv, az érdekes helységnevek (Egybetanya, Csallókapu, Magyalbütyök, Erdők atyja, Vaslapály, Álomfölde) vagy a különböző epizódszereplők nevei (Rosszfű Róna, Lucaszéki Regehű, Völgyszakajtó Zalán, Őzbűvölő Emese, Böffeg sámán, Tűzugró Vazul, Hold Dühe, Illangó tündérkirálynő, Toportyán, a segítő farkas). Ide kívánkozik, hogy dallamossága miatt megemlítsem az egyik főhős, Zsófi „révülő nevét” is: Büvellő – azaz „bűvös erőkkel könnyeden játszó leány”.     Egyes epizódszereplők karakterét is erősíti az egyedi szófűzés. Az egyszerű Vackor néne például így beszél: "Éppeg seprűfű kóróját keresném, mer gyöhet akármikor a rossznyavalyás asszony, akkor meg jó, ha kezembe van.” (Gergő és az álomfogók). Podóka Fájint, a tündérkocsis így fakad ki: „Hej, a tesze-tosza léhűtő bagázsát neki, hát semmi dolgotok, hogy itt cafrangoljátok fecsegéssel a szátokat? (…) Na, eridjetek a selyemágyatok függönye mögé, hengeredjetek a párnáitok árnyékába, különben Podóka Fájint mond nektek jó éjszakát, hogy nyomban a hegyek mögé bukik a nap, bár még dél sincsen!” (Gergő és a táltosviadal). Egy körülményeskedő hivatalnok pedig így fontoskodik: „Javallanám, nehogy több legyen a kár, mint a haszon, hogy egyenest az őstermelőtől kuncsorogjon tündérportékát, mivel az ár csekély, az elégedettség viszont kék eget derít fölénk .(…) Az én édes kis unokaöcsém, kinek Égi Atyácska bőviben mérte a tehetségességet, történetesen porcelántündérek rittyentésével múlatja értékes mindennapjait.” (Gergő és az álomvámpírok 1.) Evlija Cselebi, a rég megholt török utazó, aki kísértetként bolyong a budai várban, még mindig töri a magyart: „Evlija Cselebi vagyok, szolgálatra neked, ifjú. Sajna Buda Vára most rossz, de én így is szeret. Engemet rabol el valami varázsos vihar, és pottyant bele ide. Ez a Vár hasonlít én otthonom, de mégse az.” (Gergő és az álomvámpírok 2.) A sor szinte végtelenségig folytatható, ám hagyjunk némi felfedeznivaló szóvarázst más olvasóknak is.     Hatodik varázslat: A másság elfogadása