A Mindentvarró Tű
Lovász Andrea 2016.10.05. 19:54
Írta: G. Szász Ilona, illusztrálta: Szegedi Katalin. General Press Kiadó, 2010., 36 oldal
G. Szász Ilona varrókisasszonyának már a világa is miliő inkább: dámák, milimárik, jegesemberek, masamódok, hölgyfodrászok, továbbá úri varrószalonok, bérkocsik és bonbonierek által meghatározott fizikai, narratív és szemantikai koordináták köré épül. A varrókisasszony Málika, vőlegényét, a Cérnácska Szabócskának becézett szegény, ám nemes lelkű szabólegényt Stircz Józsefnek hívják (ennél a fércelésnél mennyivel előkelőbb a Klotild nagysága által protezsált Paszomány Tivald...).
Kettőjük egybekelésének akadálya csupán Málika szigorú tekintetű apjának tett ígérete, miszerint csak ahhoz megy férjhez, aki elhozza neki a Mindentvarró Tűt. Szabócska tehát elhagyja e tejszagú, rózsás huszerett-miliőt („Málika, kegyedért a csillagokat is lehoznám az égről!" - „Örökké várni fogom magát, Józsi!"), és átlép a mesék világába.
|
A második fejezettől ugyanis a legkülönfélébb varázslények és -tárgyak közé csöppen a felvezetésben kissé elringatott olvasó. Egy sértődött nagy cikcakkolló Cápafogú Konrád néven főgonosznak nevezi ki magát, és Szabócskával egy időben ő is elindul, hogy mindent szétvágjon („Kinyírom! Kinyírom!").
A cselekmény mesésen sokszínű és egyszerű: a jó egyből megszerzi a Tűt, ezzel pedig összevarr mindent, amit a gonosz szétszabdal, majd van végső ütközet és győzelem (némi kozmikus segítséggel megtámogatva).
A szöveg- és mesevilág eközben néhol szórakoztatóan, néhol bántóan eklektikus: hősünkkel együtt járunk a Világ Végén, a pokol bugyraiban, a Bánat tengerén, sőt Szabócska az „ég kabátkáját" is összeöltögeti; találkozunk nyikorgó, rozsdás varrógépből táltossá avanzsált segítővel, rossz álmokat befogó hálót szövögető pókkal, az „ördög bibliáját" forgató kis „belzebúbokkal", életet mentő gályatartó halacskával. A motiválatlan és funkciótlan karakter- és motívumhalmozással szembeni ellenérzést erősítheti a megformálás esetlensége: szó szerinti értelemben használt szókapcsolatokra, szólásokra épülő fordulatok, népi gyerekmondókák, polinéz ének (polinézül) és sok együgyű versike tarkítja az amúgy is meghatározhatatlan regiszteren szóló szöveget.
A mindezek ellenére létrejövő, a könyv egészét jellemző harmonikus összhatás nem az alapvetően lírai hangvételnek köszönhető, hanem a gyerekirodalomban mértékkonstituáló munkásságot magáénak tudható illusztrátornak. Szegedi Katalin fotókból, apró tárgyakból és textilekből varázsolt karakteres, nosztalgikus, finom vonalú kollázsai teremtik meg ennek a század eleji kispolgári és időtlen mesei toposzoknak a keveredéséből született világnak a valódi hangulatát. A régi fotók és mindennapi tárgyak használata miatt ismerős lesz minden, személyesebbé válnak a hősök, s így, emberarcúan, még a mese jólelkű gonoszkái is esendőek és szerethetőek lesznek.
Ha van ma márkanév a gyerekillusztrátorok között, akkor az kétségtelenül a Szegedi Kataliné - ez a könyv is elsősorban az ő védjegye.
Lovász Andrea
|
|