Kollár Árpád 33 verse nem olyan nagyon sok, hogy mindjárt súlyos könyv legyen belőle, hogy kinyilatkoztatni lehessen bármiféle életmű-vonzatú kérdésben, de nem is olyan kevés, ha az egyéni hangot kétségtelenül azonosítani szeretnénk. A lehetőség adott: elég különlegesek ezek a szövegek; ám a szokatlanság — bármily paradoxonnak is tűnik — itt nem eléggé izgalmas. Persze nem kell nyelvjáték meg nyelvi zsonglőrködés, idióta dünnyögés sem, és a jópofizásból is elég most már a kortárs gyereklírában, és igen, kellett már egy intellektuálisabb hang nagyon. Ettől jó az egész, hogy így összeállt ez a kötet (az illusztrátor interpretációs zsenije mellett külön köszönet jár most a szerkesztőknek, Csányi Dórának és Tsík Sándornak), de hát ez a fajta, alapvetően simán egzisztencialista gyereklíra, akárhogy is olvassuk, nagyon unalmas.   Hiába a ráolvasás, a felsorolás, a dikció szándékolt gyönyörűsége, ha minden verssor alapos és megfontolt és szándékában „ütős” — akkor egyik sem lesz az. Egyenletesen feszített végig, a metaforák, a mögöttesként olvasható metafizikai megdöbbenések és egyéni tragédiák éppen úgy, mint a nyelvi áthallások. És finom poénok, apró élcek, kis csattanók, titkos szóviccek is vannak a versekben, amolyan csimotásan friss és új kalandot ígér a kötet egésze, ráadásul úgy, hogy komoly, erős befogadói munkát igényel — de steril és műhelyszagú még a versek jó része.   Az a bizonyos áttetsző könnyűség („mint az élet”) hibázik még csak hozzá. Egyelőre a költői szándék erősebb, mint a produktum, mert nem meggyőző a játék benne (a szerepjáték elsősorban). Igen sokat ront az összeolvasáson/olvasaton az utolsó néhány vers, különösen a záróvers Leltár parafrázisa, mert olyan irányba tolja a szándékolt befogadást (5 éves kortól, ez áll a kötet hátlapján), ami irreális asszociációs és érzelmi ugrásokat feltételez az ideáltipikus olvasótól: a Néhány dolog a csigáról komoly idétlenkedésére nyitott olvasóközönségétől beláthatatlanul távoli ez a spleenes műszenvedés... — még akkor is így van, ha tudjuk és értjük persze, hogy nem kell gügyögni a gyereknek Vannak a kötetben jó sorok, jó versek, erősek, de nekem egyelőre egy felnőtt próbál okos. Lovász Andrea Forrás: Élet és Irodalom