Ugyan könnyű felismerni a stílusodat, mégis minden könyved kicsit más technikával készült. Imádok kísérletezni, kipróbálni magam újabb és újabb műfajokban, minden alkalommal olyan, mintha új ruhát húznék! Milyen volt A bagoly, aki félt a sötétben című könyvet újra rajzolni? Nagyon élveztem. Különösen azért éreztem át, mert amikor kicsi voltam, én is sokáig féltem a sötéttől. A kedvenc részem az, amikor a kis bagoly azt mondja a mamájának, hogy ő már pedig nappali madár akar lenni, nem éjszakai. Nagyon sok képedre írsz rá. Miért? Igen, szinte minden rajzomra ráírok valamit, talán azért, mert kiskorom óta azzal piszkáltak a tanáraim, hogy nem tudok szépen írni. Ettől olyan dühös lettem, hogy csak azért is ráírok a képeimre! Egyébként meg csak ránézek egy-egy állatra, vagy dologra, amit le akarok rajzolni, és már rajzolom is a magam kócos módján. Nem töröm a fejem azon, hogy egy gyerek hogyan látja, hiszen én magamat is néha egy felnövőben lévő gyereknek tartom. Csak egyszerűnek kell lenni és kifejezőnek. A lányom, Gréta, sokat segít ebben. Mi inspirál? Jacovittitől, aki képregényrajzoló, Alexander Calderig, aki absztrakt szobrokat készít, számtalan kortárs képzőművész alkotásai inspirálnak. És egész egyszerűen szeretek rajzolni, és azt szeretném, hogy aki látja őket, az is jól érezze magát. Segít a képzelőerőm és egy egészséges adag őrültség. Az olaszok állítólag mind utazók, költők és álmodozók. Én az álmodozók közé tartozom, néha ki sem nyitom a szemem. Nevetni szeretek és mosolyt csalni az emberek arcára. A humor merésszé tesz.