Könnyed, üde és szellemes a szöveg, a képek pedig nemcsak egyszerűen illusztrálnak, de  maguk is továbbszövik a kalandokat, tökéletes a képi-szövegbeli összhang és pompásan kiegészülnek egymás által. A színvilága egyszerű, fekete-fehér, illetve piros, így kellően színessé varázsolja az eleve színes eseményeket. Totth Benedek magyar fordítása jól visszaadja azt a pajkos, könnyed hangnemet, melyet a brit író-rajzolójuk e kutyavilágnak feltehetően szánt. Külön dícséretet érdemel a történet(ek)ben ötletesen, frappáns módon magyarított beszélőnevek miatt : Suvikszcipő úr és neje, Csóválós sugárút, Bolyhos Zokni uraság. Mindegyik zsebkönyv végén, befejezésképpen, van egy kedves kis feladatsor, illetve az olvasó gyereknek (felnőttnek) szánt kiszólás, amolyan cselekményemlékeztető: « Legközelebb, ha a városba vagy kórházba mész, nagyon figyelj, és keresd meg ezeket a dolgokat : *galamb, *menő sapka, *szetoszkóp (vagy ahogy Claude nevezi : « a doki nyakában himbálózó valami » !), *banán, *segítőkész ápoló kényelmes cipőben… »  és így tovább. Másszor a bohóclét fortélyait tanítja meg ellesni, vagy éppen hasznos francia-magyar nyaralószótárral vértez fel a vakációra. Azt sugallják e sorok, hogy figyelj a környezetedre, hiszen a kíváncsiság muris dolgokhoz vezethet, a kíváncsi ember kalandos életre született. Ha résen vagy számtalan izgalmas eset érhet – és lássuk be, hogy ezzel nagyon mélyen egyet kell értenünk. Ezek a játékos házi feladatok, mókák még bensőségesebbé teszik az olvasó és szerző/hős kapcsolatát, mintegy nyitva hagyják a kaput, a könyv végére érvén.  A kalandok szövevényes hálózatának nincs vége, mi több: te, olvasó/hallgató is továbbvetítheted, megélheted őket, immár egy befejezetlen történet részese és továbbfűzője lettél e Claude-ságok által. A sorozat történései jól illusztrálják az élet kiszámíthatatlan, kalandos voltát. Az üzenet egyértelmű : nyitottan kell közeledni mindenhez, a végén többnyire úgyis minden jól sül el. Claude kalózok közé keveredett, máskor egy tolvajüldözés kellős közepében találta magát, ahol ráadásul még egy értékes műtárgy is repülni kezdett a levegőben, volt még ad hoc cirkuszista is, a lista hosszú, ám « végül minden jóra forult ».  Pozitív végkicsengésű, izgalmasan megkomponált mesék Alex T. Smith kutyakalandjai és a maguk nemében kellően angolosak is, főként a képi világukat illetően. Ha megismerkedtünk velük, könnyen kedvünk szottyanhat becsengetni a szerző-rajzolóhoz egy ötórai teára. Kovács Krisztina: Claude szerint a világ   Bár Claude alakja első ránézésre mintha felelevenítené Charles M. Schulz immár klasszikus Peanuts-sorozatának Snoopyját; társa, Bolyhos Zokni uraság pedig helyenként Snoopy állandó kísérője Woodstock alakját és szerepeit idézi, Claude és Bolyhos Zokni kalandjai más invencióval szólnak a Peanuts célközönségénél valamivel fiatalabb olvasókhoz. Az új mesehős tapasztalataiból hiányzik a fent említett, számos egyéb műfajú adaptációt is megért amerikai képregény társadalomkritikája: Claude esetében a lényeg a felfedezés, a világot fokról fokra megismerő gyerek látásmódja. A történetek alaphelyzete is ebből a szemmagasságából indul, alulnézetből látott jeleneteket és szereplőket pásztáz, köztük a kiskutya mindig csak térdig láttatott gazdáival, az állandó epizodistaként jelen lévő Suvikszcipő úrral és feleségével. A műfaj immár védjeggyé vált elbeszélői pozíciója olyan stílusjegy, amely a magyar gyerekkönyvek hagyományában is otthonos, Janikovszky Éva klasszikussá lett darabjai hasonló felütést alkalmazva mutatták be az új tapasztalatokat szerző és értelmező kisgyerekek kalandjait. Claude és Bolyhos Zokni napjai a hétköznapok helyszínein, a városban, a cirkuszban, a parkban, a tengerparton zajlanak. A kalandor kutyus pedig igazi multikulturális karakter: a felismerhetően és láthatóan angol mintákat felvillantó típusok néhol az amerikai metropolisok közegét idéző háttér előtt mozognak, miközben a micisapkát viselő, és azokat gyűjtő Claude legalábbis frankomán, aki ha nem is probléma nélkül, de természetes módon vált át a társalgásban is franciára. A kutya és társa hol az eseményeket előidéző, hol semmit sem értő, értetlenkedő megfigyelőként keverednek a bonyodalmak közepébe. Bár a konfliktusok egyszerű sémákat követnek (műkincsrabló a múzeumban, cápatámadás a tengerparton) többségük egy-egy kifejezetten szellemes poénnal válik érdekesebbé és kevésbé sablonossá. Az emberevésből a velőscsontos szendviccsel „kikúrált” cápa; a lázmérővé átalakított banánnal betegeket vizsgáló, a titokzatos járványt, a „tizenegyóra-kórt” teával és sütivel kezelő Claude orvosi ténykedése; vagy a cirkuszi kellékeket takarítással tönkretevő kutya-zokni páros csínytevései olyan váratlan ötletek, amelyek a szokványosabb próbatételek sorát jó tempóérzékről tanúskodó módon szakítják meg. A kötetek vizuális megoldásai pedig a comics-oc legjobb hagyományait idéző kimunkált poénok (pl.: a velőscsont-mintás paplan, a hatalmas napszemüvegben pompázó zokni). Arról nem is beszélve, hogy a képi és tárgyi világában is inkább nosztalgikus mese a hatvanas, hetvenes évek hangulatát tematizálva is a képregények aranykorára, vélhetően író-rajzolójuk műfajjal való találkozásának meghatározó élményeire utal vissza. A történetek stílusa láthatóan tudatosan letisztult, nem különösebben bonyolult, leleményei pedig elsősorban a névadásban testesülnek meg, amelyet a magyar fordítás (Totth Benedek munkája) is tökéletesen ad vissza (pl. Sajgófar Úr, Telitölcsér Úr, Gaz Gréta, Lőrés Lóri stb.). A kötetek nyelvét, az ismétlődő fordulatokra épülő történetmesélés hatásos egyszerűsége mellett persze néhány ügyetlenebb megoldás is jellemzi, amelyeket a más tekintetben szellemes magyar verzió sem küszöbölt ki (pl. furi, morci), ám ezek megbocsátható egyenetlenségei az összességében élvezetes, remélhetőleg újabb darabokkal gyarapodó sorozatnak. (Forrás: Tisza online)