Lufi és a hajmeresztő szerelem
Kovács Lajos 2017.04.07. 15:44
Írta: Balázs Ágnes, illusztrálta: Békés Rozi. Móra Könyvkiadó, 2009., 232 oldal
Lufi története
A mesés és realista mindenféleség
Aki jó tanárember akar lenni, rövid időn belül szembe találja magát a koedukált huszadik századi iskola elfojtott előítéleteivel. Nő pedagógusként nem érti, miért kell foci után futkosva leizzadni az alig tízperces óraközi szünetben, férfiként (erre már – sajnos – alig akad példa) pedig zavartan pislog a még olvasó lányok pöttyös és csíkos könyveire, és nem meri kimondani sem az előítéleteit, sem a beismerő vallomását arról, hogy ő nem ilyesmiken nőtt fel.
Pedig csak emlékeznie kellene – mondjuk – a Mándy Ivánok mindenevő gyerekkorára ahhoz, hogy könnyedebb hangnemre merjen váltani, és el merje fogadni a lehetőségét a bennünk élő hajlamosságnak a mesés és realista és felületes és dühödt mindenféleség iránt.
|
Nem Harry Potterrõl jutott mindez az eszembe. Amit az õ librettója újjáteremtett, az éppen olyan egyéni és elszánt útkeresés, mint a hasonlóan felkészült, mesélni tudó, hétköznapi valóságunktól ideges, mégis kellõen önironikus írói magatartás. S ha meg tudjuk adni magunkat ennek a felismerésnek, megértjük a pöttyös és csíkos könyvek rajongóit, sõt a mándyivános szeretetüket is.
Balázs Ágnes igazán elszánt és következetes – emellett olvasott – szerzõje ennek a felfogásnak. Eszébe sem jut, hogy bosszankodjon vagy szomorkodjon a gyerekvilág képtelenségein, ehelyett bíbelõdni kezd velük, és addig tévelyeg hõseivel együtt ebben a valóságban, amíg összeigazodnak a mai mese puzzle darabkái. Lehet, hogy heppiendesen, kívánni valóan, de hiszen mesékben ringatja magát annyi mindenki még körülöttünk, csak tessék kicsit távolságtartóbban nézelõdni a szomszédságban!
Az ő Lufi nevezetû, immár könyvsorozattá idõsödõ lányszereplõje az irodalomtanárok zavarba ejtõ etalonja. Ez a lány tipikus környezetben él, érzelmek és indulatok között, egyáltalán nem kíméli meg õt környezete a kicsinyes bosszútól, de a gyûlölet elhamarkodott következményeitõl sem. Az asszonyok (gyereknevelési csõdtõl szenvedõ vagy csõdrõl vizionáló anyák, felületes tudásukat elõkelõen palástoló és elõadó pedagógusok, mindent jobban tudó rokonok) kínálják a kétes értékû mintát a kiskamaszos útvesztõkben tébláboló lánycsapatnak, tele rossz döntésekkel, kapkodással, itt-ott parodisztikus elmebajokkal. Balázs Ágnes ugyan nem mentes az illuzionisták lélekkönnnyítõ, a mesékhez igazított megoldásaitól, fõ erénye mégsem a feloldáskeresésben, hanem a mindennapokat sorvasztó, ám kívülrõl nevetésre ingerlõ szarkasztikus humorában keresendõ. Csak sajnálhatjuk, hogy ebben a mosolyban alig részesülnek elnagyoltabb (felelõtlenebb és sematikusabb) férfi felnõttjei. A kortárs kissrácok talán helyettük olyan éretten dacosak (Bitász Feri), bátortalanul esetlenek (Szamóca), könnyedén természetesek (Pierre).
A történetet elmondani botorság lenne. A cím önmagáért beszél. Lufit utoléri a szerelem, sõt több oldalról meg is kísérti, s a félreértések vígjátékának szövevényében (meg a rossz tanácsadó harag hatása ellenére) tisztább (letisztultabb) marad a gyermekháború sodró lendületében a felnõttek kapkodó helyben-járásánál. Mindez azonban nem válik ítéletté; csak a valódi bûnösök (telefontolvaj gyerekek, férficsábító titkárnõ) nem kapnak kegyelmet.
Balázs Ágnes ismeri és érti ezt a világot, ahol néha a gyerek éli meg felnõttként a válságait, s a szerepébõl kimenekülõ felnõtt gyerekeskedi el a kiútkeresést (lásd Pál Laura édesanyát). A legmegrendítõbb – dramaturgiailag is kitûnõ – szál a regényben Lufi ellenségének, Laurának a véletlenül eltulajdonított, de korántsem véletlenül elolvasott naplója. Fõszereplõnk katarzisát építi fel erre a regény a regényben szerkesztési ötletre az írónõ, miközben megkínálja a kiskamaszokat a beleérzés, sõt a megrendülés mûvészetével.
Írónknak sok köze lehet egy (olvasó) korosztály önmagára ismerésében. Ha maradnak kételyeink, akkor azok férfias kérdéseket vetnek fel. Például azt, hogy (még olvasó) elfogult fiúk kézbe veszik-e a hasonló mûveket. Lányokra ismerni, csodálkozni nekik sem lenne mellékes élmény. Tanáraikról nem is beszélve…
Kovács Lajos
|
|