Béni és Andris fejlődése kiskorukban meglehetősen különbözött. Egy picit mindig eltértek az átlagtól, hol előrébb tartottak, hol lemaradtak, de a normalitás határain belül. Egyikük sem járt semmiféle külön foglalkozásra, nem ültek le velük a szüleik direkt fejlesztő játékot játszani, nem vitték őket nevelési tanácsadóba, sem gyógypedagógushoz. Egy dolog nagyon hasonló volt az életükben: sem a család, sem az óvoda, sem az iskola nem vette el a kedvüket attól, hogy lelkesen kutassák a világot maguk körül, viszont megteremtették a lehetőséget a fejlődésre. Ez pontosan elég volt mindkét alapvetően egészséges, átlagos képességű fiúnak ahhoz, hogy elérje a célját: örömmel készülhet vágyott hivatására. De vajon mi történik, ha a szülők vagy pedagógusok úgy gondolják, hogy csak tudatos fejlesztéssel, tanítással, ösztökéléssel lehet a gyerekből a legjobbat kihozni?
A babazenétől a feladatlapokig
Mégis, mit árthat az a gyereknek, ha totyogókorától fejlesztő játékokat játszunk vele? Miért baj, ha az ovist fejlesztő foglalkozásokra hordjuk? Hogy fog bekerülni a legjobb iskolába, ha nem készítjük fel? Sok szülő visszatérő kérdései.
A legtöbb pszichológusnak sokrétű tapasztalatai vannak a témáról. Ugyanis – jó esetben – pszichológushoz kerülnek a szorongó, iskolafóbiás, magatartás-zavaros, alvászavarban vagy más tünetektől szenvedő gyerekek, akik nem tudnak megfelelni a szülők által támasztott, illetve a saját magukkal szembeni magas elvárásoknak. Ez persze már a folyamat kicsúcsosodása. De hogyan kezdődik? Nézzük egy képzeletbeli kislány, Zorka történetét.
Már a várandósság alatt szólt a babazene, hogy jobban fejlődjön a magzat idegrendszere. Amikor a kislány megszületett, kontrasztos ábrákat függesztettek az ágya rácsára a látás fejlesztésére. Tagoltan, érthetően beszéltek hozzá pelenkázás, fürdetés közben. Babaúszásra, babatornára és babaangolra jártak. Még nem volt egyéves, már kapott színegyeztetőt, formaperselyt, Montessori-tornyot és kirakókat. Minden délután legalább egy órát játszottak ezekkel. Aztán bekapcsolták a babák fejlesztésére szakosodott tévéadót. Egy speciális játszóházban felmérették a képességeit, és heti rendszerességgel jártak fejlesztésre, hogy minden készséget egy szintre hozzanak. Így jutottak el az óvodáskorba. Lassan előkerültek a betűk és a számok is iskola-előkészítő feladatlapokkal. Zorka szülei nagyon büszkék voltak a kislányra, hogy ennyire okos. Nem sejtették, hogy szinte ugyanitt vagy talán előrébb tartana, ha nem öltek volna ennyi időt és pénzt a kislány fejlesztésébe.
Dr. Vajda Zsuzsanna ezt írja Siettetett gyerekek című tanulmányában:
„Mivel a fejlődést az első hónapokban-években alapvetően belső érési folyamatok vezérlik, amelyek az éppen aktuális tapasztalat spontán megszerzésére késztetik a gyereket, kifejezetten kártékony a korai fejlődésbe való beavatkozás. A kisgyermek életének túlszervezése, a külső sémák és normák erőltetése hátráltatja a fejlődést. A korai fejlesztés azoknak a gyerekeknek az esetében indokolt, ahol valamilyen súlyosabb idegrendszeri sérülés, komoly, éves lemaradás tapasztalható. […] 6-7 év között jön létre az a fordulat a gyerekek értelmi képességeiben, amely alkalmassá teszi őket a szándékos és szervezett tanulásra.”
A kíváncsiság hatalma
Régóta tudjuk, hogy a motiváltság az egyik legfontosabb tényező a tanulásban. Mi a legjobb motiváció? A kíváncsiság.
Sugata Mitra, a Newcastle University munkatársa érdekes kísérlettel bizonyította ezt a tézist. Eldugott indiai falvakban beépített egy-egy számítógépet egy köztéren található falba, elektromos áramot biztosított hozzá és széles sávú internetet. A környéken élő gyerekek pár hét alatt rájöttek, hogyan működik a számítógép, hogyan lehet programokat letölteni, és ezek használatához képesek voltak megtanulni alapszinten angolul. Sugata Mitra következő lépése az volt, hogy feltett a gyerekeknek egy érdekes kérdést, és megkérte őket, hogy mire legközelebb találkoznak, keressék meg rá a választ. És megtalálták, pedig nem volt segítségük, nem állt mögöttük felnőtt, aki nógatta volna őket, és nem volt kitűzve semmiféle jutalom. A kulcs a bátorítás, az együttműködés és jelen esetben a széles sáv. Egy egészséges gyerek szinte mindent meg tud így tanulni. Az élet első tíz évében a széles sáv helyett természetesen az érdekes, változatos környezet a fontos, emellett a bátorítás és a közösség.
Mesterséges élet
Egy olyan gyerek, mint Zorka, a sokféle fejlesztésnek „köszönhetően” ugyan hamar megtanulja a színeket, a kisebb-nagyobb viszonyát, megtanul választékosan beszélni, és iskoláskorára a számokkal, betűkkel is megismerkedik. De vajon hogyan alakul így a szülő-gyerek kapcsolat?
Ebben a helyzetben a szülő szinte folyamatosan tudatos, a magára mért feladatot teljesíti. Alig van helye a spontán együttlétnek, a hancúrozásnak, a lazításnak, a világra való közös rácsodálkozásnak. Alapvetően természetellenes helyzetek jönnek létre a szülők és a gyerek kapcsolatában: a felnőttek szigorúan megfontolják, hogy mit hogyan mondanak, csinálnak, amit kevéssé befolyásol a gyerek igénye, szükséglete, állapota. Háttérbe kerül az őszinteség, a hitelesség. Ami talán még lényegesebb: ahelyett, hogy belefeledkezne a világ felfedezésébe, a babának az első perctől kezdve különböző elvárásoknak kell megfelelnie. De mi lesz, ha nem sikerül? Ha a sok törődés és áldozat ellenére nem lesz olyan okos, intelligens, tehetséges, amilyennek megálmodták? A szülők csalódottak lesznek, a gyerek pedig érzi, hogy nem ugrotta át a lécet, ami önértékelési zavarhoz vezet. Kiskamaszkorára vagy elmegy a kedve az egésztől, hiszen soha nem elég jó, vagy nagyon belehúz, maximalista lesz, szorongással, pszichoszomatikus tünetekkel. Nem bíztak benne, így hát ő sem bízik magában.
Hogyan segítsünk a gyereknek az óvodában?
-
Igyekezzünk megismerni minden gyereket, kit milyen terület érdekel, mit szeret csinálni! Ha van rá lehetőségünk, teremtsük meg számára a megfelelő inspiráló környezetet!
-
Amikor a „világ működéséről” beszélgetünk, tartsuk kompetensnek, legyünk kíváncsiak a véleményére: „Szerinted?”; „Te hogy gondolod?” Soha ne nevessük ki, ha „butaságot” mond!
-
Tanulási helyzetben ne ajánljunk fel jutalmat, és ne fenyegessünk büntetéssel!
-
Ha kérdez, úgy válaszoljunk, hogy biztosan megértse! Ha nem tudjuk a választ, ismerjük be, és nyomozzunk együtt!
-
Az óvónőnek is kell spiritusz! Töltődjön föl olyan tevékenység során, ami érdekli, amit szenvedélyesen szeret!-
Hogyan segítsünk a szülőknek?
-
Osszuk meg velük a fenti tanácsokat!
-
Beszélgessünk velük a gyerekükről: szerinte mi az, ami a kicsit lázba hozza?
-
Ha azt látjuk, hogy a gyerek lemaradt valamiben, segítsünk független fejlesztő szakembert keresni!
-
Ha azt látjuk, hogy a szülő görcsösen ragaszkodik a sokféle különórához és fejlesztéshez, beszélgessünk el vele az elvárásairól! Mi a célja? Mit gondol, ezt hogyan lehet elérni? Csak egy úton? Mit gondol, mitől lesz boldog a gyereke? A gyerek boldogsága a cél?
-
Ha a gyereket szorongónak látjuk, ha regulációs zavarokat tapasztalunk (evés, alvás, ürítés zavarai), jelezzük a szülőnek, vonjuk be az óvodapszichológust vagy a nevelési tanácsadó szakembereit!
Szakirodalom:
Vajda Zsuzsanna: Siettetett gyerekek. mapszie.hu/velemenyunk-szerint/11-siettetett-gyerekek-
Vekerdy Tamás: Gyerekek, óvodák, iskolák.
Budapest: Saxum, 2001.
Ranschburg Jenő: Szülők lettünk. Az élet első hat éve. Budapest: Saxum, 2003.
Laing, Ronald David: Beszélgetések gyerekekkel.
Budapest: Könyvfakasztó, 2007.
Forrás: Új Köznevelés 2016/2
|