– Felébredt a süni! – kiált fel Janó. Valóban: a süni megint a kertben totyog. És tejet iszik. Egész télen az igazak álmát aludta. A kiscica odaszalad hozzá. – Vigyázz, süni! – rémül meg Janka. – Felfal a cica! A süni azonban egyáltalán nem fél. Mozdulatlan marad, kimereszti tüskéit. A cica megpaskolja a mancsával. Au! Ez fáj! A cica fejvesztve menekül. Tacsi kutyus nem merészkedik közelebb. Még emlékszik, mi történt tavaly. A sünik veszélyesek! – Juj, de jó! – kiált fel Janka. – Mindjárt itt a tavasz. Nemsokára megint virágot ültetünk a kiskertünkbe, ugye, Janó? – Igen – feleli Janó. – És ebihalat fogunk a patakban. – Meg nézegetjük a bárányokat – mondja Janka. – Meg iskolásat játszunk – teszi hozzá Janó. – Iskolásat? Hiszen azt télen is tudunk játszani! Ahhoz nem kell tavasz! – Tényleg nem – mondja Janó. – De annyira szeretnék iskolásat játszani. Te is? – Rendben – feleli Janka. – Én leszek a tanító néni. – Nem – ellenkezik Janó –, én leszek a tanító bácsi. Nicsak, már megint veszekednek. Janka kiabál, Janó sikít. Jön anya és azt ajánlja: – Inkább látogassátok meg a tehenészt! Két kisborjú született. A gyerekek így is tesznek.