„Csak az a szép zöld gyep fog nekem hiányozni, semmi más.” – olvasható a könyvben a mára már szállóigének számító mondat. Egy egész nemzedék nőtt fel úgy, hogy fülébe csengtek az ismerős szavak. Remélhetőleg újabb és újabb generációk fogják szívükbe zárni Dezső bácsit, az aranykoszorús lószerszámkészítőt, Poldi bácsit, Poldi nénit, Kamilla kisasszonyt, a Fiatalokat, Bertamamát, Brenner Oszkárt, a szenesembert, no és természetesen Misut és Síróbabát (akit valójában Piroskának hívják), illetve az ő igazán nagy titkukat. Ullmann Mónika szőke copfocskái jutottak mindenkinek eszébe, aki látta a Janikovszky Éva könyve, Zimre Péter és Rényi Tamás forgatókönyve alapján, Rajz János, ifj. Hintsch György, Ujlaki Dénes, Dajka Margit, Drahota Andrea és Fónay Márta főszereplésével, Palásthy György által 1979-ben rendezett nagy sikerű játékfilmet. Édes-bájos kislány, aranyos-kíváncsi kisfiú, kedves, jó szándékú idős emberek, és az ódon házban egyre-másra előkerülő titkok. Tiszta izgalom. Pedig a recsegő falépcső fokait számolgató (huszonkét falépcső vezet az emeletre, és tizenegy lépcsőfok után következik a lépcsőforduló), a lépcsőforduló kastélyra vagy templomra emlékeztető színes üvegablakait megcsodáló, legszívesebben az oroszlános padon gondolkodó Misu már kezdte azt hinni, rém unalmas lesz a nyár, amit Dezső bácsinál tölt. Ám Poldi néni, Dezső bácsi, Misu, no és persze a szenesember (akivel a gyerekeket riogatják a „buta” felnőttek, pedig ő áldott jó ember ám) jóvoltából csuda dolgok történnek a régi házban. Az események azonban akkor kezdenek felgyorsulni, amikor Síróbaba is megjelenik a házban, aki az örökké morcos Kamilla kisasszonyhoz érkezett – nyaralás céljából. Nem is szeretnék tovább senkit terhelni a könyv további részleteivel, hiszen úgy gondolom, nagyon sokan szinte már szóról szóra ismerik a történetet. Ha mégsem, kérem, sürgősen pótolják a hiányosságot, mert valami olyasmi hiányzik az életükből, mint mondjuk az éltető napfény. Ha jobban belegondolok, a könyv először az én születésem előtt jelent meg – Málnaszörp és szalmaszál címmel. Azóta sok év eltelt, sok dolgot láttam, hallottam, tapasztaltam, Janikovszky Éva története azonban még mindig képes hevesebb dobogásra ösztönözni a szívemet. Pedig első látásra olyan banális az egész. És mégis olyan hihetetlen jóság és életbölcsesség sugárzik a sorok közül, amelyek minden érző szívű embert arra ösztönöznek, hogy valami igazán JÓT cselekedjen – egyszerűen csak azért, mert az olyan remek érzés. És éppen ez a szép Éva néni könyveiben. Hogy nem erőszakosan, tolakodva, kioktatva vezeti rá az embereket a mondanivalóra, hanem a lelkükre hat. Felkelti a bennük szunnyadó érzéseket, hogy azok maguktól, a befogadó saját ritmusa, vérmérséklete és értékrendje szerint bonthassák ki szirmaikat.