Az úgy volt...
2017.05.13. 18:53
11 éves kortól
Illusztrálta: Réber ászló
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2011
Oldalszám: 112
Az úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból, itthon mindenki nekem esett, hogy na mi újság, mi volt, hogy volt, meséljek már. Én általában tudom, hogy mi újság, csak nem szeretem, ha folyton kérdik. Ezért mondtam, hogy „semmi”. Hányszor van így az ember, ha kamasz. És hányszor kerül olyan helyzetbe, hogy „semmiszerű” választ ad, pedig, mint tudjuk, a kamasszal mindig történik valami.
Janikovszky Éva tükröt tart a tizenhárom évesek elé, de mindannyiunk elé is, akik sok mindenen elgondolkodunk, sok mindenről tudjuk, hogy mi az újság, de azt válaszoljuk, hogy semmi.
Réber László nagyszerű, telibe találó rajzai humorukkal a kamaszság komikumát és líráját teszik még érthetőbbé, szeretetre méltóvá.
|
Az úgy volt ... - kezdi a 70-es években játszódó történetek mesélését Janikovszky Éva könyvének kamasz hőse, ám a szöveg folytatásából az derül ki, hogy - bár napjainkban nem nyomasztja a tizenéveseket a takarékbélyeg-felelősség, az őrsi feladatvállalás terhe, nem kötelező a kertvárosi szociális otthonba tett látogatás- a kamaszgondok évtizedek múltán is ugyanazok maradtak. A szülői faggatózásra, Mi újság?, ma is egyetlen válasz létezik: "semmi".
"Én általában tudom, hogy mi az újság, csak nem szeretem, ha folyton kérdik." - adja meg a logikus magyarázatot a kamaszfiú a kötet címadó írásában.
A látszólagos érzéketlenség mögött azonban a legtöbbször éppen nagyfokú érzékenység húzódik meg, amint az a lírai hangütésű Ki szeretne ilyen unokát? című epizódból is kiderül. De az iskolai élet kisebb-nagyobb bonyodalmaiban (Mi érdekel komolyan?), a fiú-lány kapcsolatokban is mulatságosan tükröződnek a jellegzetes kamasztulajdonságok, az egyszerre gyermeki, és a már bontakozó felnőtt érzelmi jegyek (Járhatok-e Ancsurral?).
Ez a könyv is hasonló érzéseket ébresztett bennem, mint a Hét bör című – itt is krónikás mesél az osztály (és a saját) életéből. Ez is nagyon tetszett, és még inkább az, hogy a nagyobb fiam (8 és fél éves) szintén értékelni tudta a humorát.
Egyik strandolás idejére magunkkal vitt könyv volt ez, és bár féltem, hogy nem tudja beleélni magát a lakótelepi gyerekek és a kisdobos-mozgalom légkörébe, ezek mit sem zavarták. Sokszor zengett a siófoki strand a hangos nevetésünktől.
Nagyon jó kis hangulatkeltő könyv. Ennek az lehet az oka, hogy ráismert az ő életében is fontos szerepet játszó, gondoskodó, jókat főző nagyikra, a sokszor enyhén kötekedő tanarokra, az engem-minden-érdekel-de-a-szakkörök-mind-egyidőpontban-vannak-semmire-sem-tudok-járni jelenségre, és miután jól kikacagtuk magunkat a Mi a szerencse a bajban? vagy az Úgy tanul az ember ill. a Miről levelezik egymással két külföldi? részeken, még azt is hozzátette, azért nevet ennyire, mert csodálkozik azon, ill. átérzi, hogy ilyen vele egyforma sorsú és problémákkal küszködő gyerek nemcsak ő van egyedül, hanem már egy könyvben is megírták ezeket?
Na, ezen én is elnevettem magamat, de valójában el is gondolkoztam, hogy a kisgyerekkori huncutságokra céloz-e, vagy esetleg már korizni szeretné elhívni majd a télen az egyik osztálytársnőjét? (Esetleg lehetett-e olykor Janikovszky Éva kisfiú, hisz annyira frappánsan írja le a kissrác gondolatait, tépelődéseit, önproblémáit.) Persze tudom, hogy a tanárnőre és a sulis momentumokra gondolt elsősorban, de azért már elgondolkoztam, na…
Nagyon örültem ennek a kis-együtt-kacagásnak…
(Persze el kellett magyaráznom a kisdobos, a rajgyűlés, a takarékbélyeg, patronálás, külföldi pajtásokkal levelezés titokzatos jelentését, mégis úgy éreztem, ezek cseppet sem vettek el a könyv élvezhetőségéből, sőt, örültem a nyitottságának olyan dolgokra, amelyek felett akár el is suhanhattunk volna.)
egypercek.blog
|
|