Eltűnt gyerekek
Baráth Zsuzsanna 2017.11.24. 13:57
Írta: Lars Joachim Grimstad, fordította: Petrikovics Edit. Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2017., 370 oldal
Azt mindig is tudtam, hogy a skandinávok eléggé zakkant népség, de azt azért nem gondoltam volna, hogy egy eléggé abszurd norvég ifjúsági regényen ennyit fogok nevetni. Nyitásnak mindjárt jön egy egzotikus országból származó diktátor, aki nemes egyszerűséggel megajándékozza a saját fiával a norvég miniszterelnököt, akit nem igazán vágott földhöz, hogy ilyen hirtelen bővült a család, Kim innentől kezdve van és kész. És ez még csak a kezdet volt, Finn és új tesója egyre duvább kalandokba keveredik, de az író olyan hangulatosan ír, hogy egy idő után már semmin sem lepődünk meg, itt aztán tényleg elszabadul a fantázia, ráadásul nagyon vicces a stílus, sokszor hangosan nevettem a szövegen.
Szórakoztató kis darab, amely azonban tele van gyilkos társadalomkritikai éllel, nemcsak a norvégokat figurázza ki a szerző, hanem a politikusokat és a közembereket is. A Fahr család, amely hirtelen kerül átlagos körülmények közül a miniszterelnöki luxusba, minden újgazdag tünetet magán hordoz, de aztán természetesen rájönnek, hogy melyek az igazán fontos dolgok az életben, kár, hogy a könyv többi részéhez képest egy kicsit csillámpónis lett a történet vége, de ennél több hibát nem nagyon tudok felróni ennek a rettentően vicces könyvnek. Mivel egy trilógia első részéről van szó, kíváncsian várom a folytatásokat, mert Fahr-ék minden gyengeségük ellenére nagyon szerethetőek, a szerző fantáziája és humora pedig lenyűgöző. Imádtam ezt a kedvesen lökött sztorit, amelyhez amúgy maga Jo Nesbo írt néhány keresetlen ajánló szót, amelyben benne van a lényeg: "Ez a fickó nagyon tud."
|
Finn édesapja nemrégiben még egyszerű taxisofőr volt, aki annyira felhúzta magát azon, hogy mennyire kátyúsak az utak, hogy elindult a választásokon, amelyet meg is nyert, így az egész család beköltözhetett a fényűző miniszterelnöki rezidenciába. Baba, a nem kicsit háklis nagymama el van foglalva a háztartással és a betegségeivel, a családfő, Teddy Fahr próbál helyt állni új szerepében, így nem sok idejük marad a fiúkra, Bendikre, és hősünkre, Finnre. Aztán egy nap Észak-Boresia diktátora megajándékozza őket egy fiúval, Kimmelim-mel. És a kalandok elkezdődnek...
Lars Joachim Grimstad 1972-ben született, és arról álmodott, hogy egyszer ő lesz Norvégia miniszterelnöke. El is végezte az egyetemet államtudomány szakon, de utána inkább a focizással foglalkozott, összesen 69 meccsen játszott az ország első osztályú labdarúgó-bajnokságában. Aztán mégiscsak valóra váltotta gyermekkori álmát, igaz, csak elméletben, 2012-ben jelent meg ez a könyve, amely hatalmas siker lett, és azóta már két folytatás is megjelent belőle. Foci egyáltalán nincs ebben a rendkívül vicces történetben, annál több érzelem, humor, barátság, családi szeretet, emberi gyengeség, vagyis minden, ami egy fiatal olvasó - és lássuk be egy idősebb - számára is nagyon fontos, mindez egy fordulatos sztoriba csomagolva, amelyben nincs semmi vér és erőszak, mégis nagyon ütősen tud szórakoztatni és elgondolkodtatni.
A politika egy mocskos dolog, amelynek a szennyét egy átlagember egészen addig nem tudja felmérni, amíg bele nem kerül. Teddy Fahr teljesen jóhiszeműen vágott bele a miniszterelnökségbe, tényleg jobbá akarta tenni az emberek életét, azonban elég hamar rá kellett döbbennie, hogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint gondolta volna, és a legjobb barátai korántsem azok, aminek mutatják magukat. Miközben ő a hétköznapok taposómalmában küzd a választási igéreteinek betartásáért, a kis család boldogan élvezi azt a luxust, ami körülveszi őket. Finn azonban nem érzi olyan jól magát az új közegben, mint a bátyja és a nagymamája, nagyon magányos, ez a probléma azonban azonnal megszűnik, amikor Kimmelim feltűnik a színen, aki érdekes dolgokat művel, miközben a gyerekek kezdenek eltűnni a városban. Finn és Kim a rejtély nyomába ered, és olyan összefüggésekre bukkanak, amelyre álmukban sem gondoltak volna.
A nevetőizmainkon kívül az agysejtjeinket is megmozgathatjuk olvasás közben, mivel az események sodrában egy kvízverseny is felbukkan (még Budapest neve is felbukkan, és a fene egye meg, mégis van foci, na, ki tudja, hogy melyik ország nyerte meg 1984-ben a labdarúgó-Eb-t?).
Humoros formában ugyan, de a szerző nagyon is komoly dolgokra hívja fel ifjú - és gyermeklelkű felnőtt - olvasói figyelmét: a robot és az ember közötti különbségekre, arra, hogy úgy kell elfogadnunk a családtagjainkat, amilyenek, arra, hogy a pénz önmagában nem boldogít, a politika egy nagyon bonyolult dolog, az emberek nagyon gonoszak tudnak lenni, de a gyerekek még annál is jobban.
A borítón található rajzok zseniálisan eltalálják a könyv hangulatát, kár, hogy az oldalakon nem találkozhatunk velük. Nekem eddig nagyon nem jött be a skandináv stílus, de a szerző annyira magával ragadóan mesélte el Finn és nem éppen átlagos családja kalandjait, hogy kénytelen vagyok felülvizsgálni eddigi álláspontomat a témában (de azért egyelőre maradok Grimstad-nál, Nesbo-val sajnos képtelen vagyok megbarátkozni, pedig becsszó próbálkozom vele időnként). Vicces, kedvesen agyament könyv, tökéletesen fel tud dobni egy borongós őszi estét!
Baráth Zsuzsanna
Forrás: smokingbarrels.blog.hu
|
|