A gyerek nem tud különbséget tenni a külső és belső kép között. Ül a televízió előtt, és nem tud elszakadni tőle.   A tévénézés miatt agresszívabbak lesznek a gyerekek, mert nincs feldolgozás, nincs belső képkészítés. A belső képben az én-azonosságok dolgozódnak fel, míg a külső kép nem én-azonos, átmossa az agyat. Tévézés mindig csak szülővel együtt ajánlott.    A hallott mese semmivel sem helyettesíthető. Bizonyos életkorban az olvasás segítőként, terápiaként is jelen lehet a gyermek életében. Például a kamaszkori kíváncsiság idején.   Olvasással bepillantást nyerhet, a számára ismeretlen világba, ezzel is feldolgozási lehetőséget kínálva fel neki. Belső képkészítés útján segít a problémák feloldásában. Ez felnőtt korban is így van. Élvezettel olvasni mindenki számára nagyon fontos volna.   A mai gyerek nem tud mesét hallgatni, nem tud elmélyülten játszani. Ilyenkor az óvónő, szülő vegye ölébe és mesélje vissza neki az aznap történteket- legyen a mese számára ismerős -, erre figyelni fog, érdekelni fogja. Igen, mindig meséljen, kortól függetlenül. Érdemes számukra kitalálni történeteket, ezeket nagyon szeretik, főleg, ha esetleg róluk is szól egy kicsit.   Ez az út vezet a mesétől az olvasásig, az értő, élvező olvasásig.